|
1999. szeptember 13. - Megalakul az N.R.C Internet Marketing Tanácsadó és Piackutató Kft.
2000. május 18. - Sárvári Tamás elhagyja a vállalatot Hazánkban az internethasználat arányának nagymértékű áttörése 2000-ben nem következett be. Sárvári Tamás ekkor döntött úgy, hogy más területen folytatja munkáját, és eladja tulajdonrészét a cég másik két alapító tagjának. A 2000-es év jelentős mozzanata volt, hogy elindult a NetPanel építése, elkezdődött a tagtoborzás. Az internet jellegéből adódóan a vállalat ebben az időszakban médiakutatásaival tűnt ki leginkább versenytársai közül. Mi sem igazolja jobban ennek a vonalnak az erősségét, mint az, hogy 2001-ben elindult hazánk azóta is legnagyobb online tracking vizsgálata, a Visitor Media Research. A VMR-nek rövidített kutatás elsősorban a hazai médiatulajdonosok, ügynökségek és hirdetők számára szolgál fontos adatokkal célközönségükre vonatkozóan.
2002. december 4. - A cég ifjabb és idősebb Klenovszi János tulajdona A cég ügyfélköre folyamatosan bővült. A médiakutatás mellett egyre nagyobb arányban érkeztek megbízások távközlési és telekommunikációs cégek részéről is. Huller András 2002-ben döntött úgy, hogy pályafutását külföldön folytatja tovább. Az Ő tulajdonrészének felvásárlásában Id. Klenovszki János segített fiának.
2005. június 10. - Kialakul az N.R.C Kft. jelenlegi tulajdonosi szerkezete Az NRC Kft. tulajdonosi szerkezete 2005 közepe, Kurucz Imre belépése óta változatlan. Az online kutatási megoldások iránti megnövekedett érdeklődés sikerpályára állította a vállalkozást, amely azóta is komoly szakmai elismeréseket könyvelhet el. Klenovszki János 2005-ben olyan szakmai partnert keresett, aki otthonosan mozog a médiakutatások területén, és alkalmas a kutatási igazgatói feladatok ellátására. Kurucz Imre korábban is dolgozott már a vállalatnál, az említett időszakban pedig az RTL Klub Kereskedelmi Osztályán volt elemző. Örömmel tett eleget a megtisztelő felkérésnek.
Az NRC Kft. ma is a piackutatási piac meghatározó szereplője. Amellett, hogy a vállalatot az online felmérések szakértőjeként tartják számon, széles körű termékportfólióval rendelkezik. Míg korábban a médiakutatások terén volt különösen erős, ügyfélköre az évek során folyamatosan kibővült. Megbízói között megtalálhatóak telekommunikációs vállalatok csakúgy, mint a pénzügyi, vagy az FMCG szektor szereplői, és a sor tovább folytathatnánk. A cég nem csak termékeivel igazodik a változó piaci igényekhez, de komoly szoftverfejlesztésbe is kezdett. A freQuest piackutatási szoftverek fejlesztése 2005-ben indult. A kérdőívszerkesztő, kutatás- és panelmenedzsment rendszerek jól illeszkednek a Megbízók igényeihez, egyszerű kezelhetőségének köszönhetően pedig nagy népszerűségnek örvendenek a partnerek körében. Az NRC a továbbiakban is független vállalatként kíván működni, megbízható és hiteles adatokkal, eredményekkel segítve Ügyfelei munkáját.
|