Lakásterveink lázában élünk

Lakáshitel? Van rá igény. A banki ügyfelek harmada éppen aktuális lakástervén pörög, a másik harmada pedig öt éven belül tervez itt tartani. A legtöbben természetesen felújítást terveznek, de ne gondoljuk, hogy egy kis festéssel vagy burkolással beérnék: a többség valami komolyabbat tervez, amelyhez jól jöhet a személyi kölcsön vagy a lakáshitel. Nagyobbrészt olyat (is), ami segít majd spórolni a rezsin: nyílászáró cserét, hőszigetelést, fűtéskorszerűsítést vagy akár napelemes rendszer telepítését.

NRC infografika Lakáshitel
Lakáshitel

Persze sokan vennének és építenének is, terveik szerint hasonló arányban. Ami viszont nagyon nem kiegyenlített, az a vásárlók és az eladók aránya. Az öt éven belül vásárolni tervezők kétszer annyian vannak, mint az eladni tervezők, így az új lakások iránti keresleti nyomás – ha nem változik semmi – még kitarthat egy darabig.

Arról, hogy ezen lakástervek mögött milyen tervezett finanszírozás van, a Digi@Bank Bulleting ez évi első anyagából lehet részletesebben tájékozódni.

A Digi@Bank Bulletin negyedévente jár körül pénzügyi területen aktuális kérdéseket. A Digi@Bank Monitor előfizetők számára ingyenesen elérhető eredményeket a nem előfizetők külön is megvásárolhatják.

Segíthetek? Részletes információért forduljon hozzám!

[vc_row_inner el_class=”bottom0 top0″][vc_column_inner width=”1/3″ el_class=”top20 bottom0 centered”][vc_single_image image=”10143″ alignment=”center” img_link_target=”_self” img_size=”full” el_class=”bottom0 top0″][vc_column_text el_class=”top0 bottom0″]ügyvezető igazgató[/vc_column_text][bs_button url=”mailto:janos.klenovszki@nrc.hu” class=”primary” size=”normal” target=”_self” extra_class=”bottom0 top20 centered”]E-mail üzenet írása[/bs_button][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”2/3″ el_class=”top30 bttom0″][highlightbox]”Közel 20 éve dolgozom a piackutatás területén, az ország első online kutatócégének vezetőjeként pedig 15 éve hiszek abban, hogy a modern technológiák bevezetésével, az innovatív megoldásokkal és professzionális kutató csapattal érhetjük el azt, hogy megbízható, problémaspecifikus adatokat szállíthassunk megbízóinknak. Tanácsadó cégként pedig fontosnak tartjuk, hogy ne csak számokat tudjuk nyújtani ügyfeleinknek, hanem javaslatokat, ötleteket is. Innovatív megoldásokkal és pénzügyi kutatásokkal kapcsolatos kérdésekben forduljon hozzám bizalommal!”[/highlightbox][/vc_column_inner][/vc_row_inner][vc_column width=”1/3″ el_class=”textaligncenter top0 bottom20″][vc_column_text el_class=”top0″][ninja_form id=7][/vc_column_text][vc_row el_class=”top0 bottom0″][vc_column width=”1/1″ el_class=”top0″][background_block bgcolor=”#ffffff” opacity=”1.0″ contentcolorclass=”dark-on-light” parallax=”disabled” parspeed=”8″ ptop=”0″ btwidth=”0″ btcolor=”#44576a” bbwidth=”0″ bbcolor=”#44576a” el_class=”bottom0″][vc_column_text el_class=”bottom0 top20″][/vc_column_text]
Facebook
Twitter
LinkedIn

Hasonló témájú cikkeink

Válogass az NRC letölthető infkgrafiká között, használd fel az adatokat, amelyeket találsz, de kérlek mindig hivatkozz ránk.
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Molnár Zoltán további cikkei
Az életkor csak egy szám?

Az életkor csak egy szám?

Annyi mindentől függhetne az, hogy miként látjuk a következő tíz évünket, mennyire látjuk felfelé vagy lefelé menő irányba menni az életünket. Mégis, a jelenlegi

Kutatás a lakás-takarékpénztárakról 2023

2018 őszén egy csapásra megszüntették a lakástakarékpénztári befizetések utáni állami támogatást, ami kutatásaink szerint a termék fő vonzereje volt, gyakorlatilag az biztosította, hogy egyáltalán volt a betéti

hu_HUHU