25 dec Védjük meg stratégiai cégeinket 2007-12-25 NRC Itt van: Egyéb iparágak Az NRC Piackutató Kft. reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a magyar 18-45 év közötti, AB státuszú és gépjárművel rendelkező lakosság túlnyomó többsége, 85 százaléka nem ért egyet azzal, ha a magyar gazdaság számára stratégiailag fontos cégek külföldi tulajdonba kerülnek. A meghatározó többség véleménye jelzi, hogy a magyar lakosság pártállástól függetlenül támogatja a stratégiai cégek védelmét. Az NRC Piackutató Kft. 1200, magas státuszú, gépkocsival rendelkező 18-45 év közötti magyar lakos körében végzett reprezentatív kutatásának jelentéséből kiderül, hogy politikusként a magyar lakosság 89 százaléka tenne valamit a MOL felvásárlásának megakadályozásáért, 82 százalékuk pedig egyértelműen állást foglal amellett, hogy a MOL-t stratégiai jelentőségű cégként nem szabad külföldi állami érdekeltségű cég kezébe adni. A megkérdezettek 78 százaléka nem örülne egy osztrák állam által dominált tulajdonosi csoport megjelenésének a társaságban. A MOL új külföldi tulajdonba kerülésének megakadályozásában a válaszadók 84 százaléka támogatja az állami szerepvállalást, 88 százalékuk ebben a MOL felső vezetésének erőfeszítéseit is megfelelő lépésként értékeli. A válaszadók 43 százaléka hajlandó lenne személyes áldozatot is vállalni (például utcai demonstrációt vagy a felvásárló cég szolgáltatásainak bojkottját) az új külföldi tulajdonos megjelenésének megakadályozása érdekében. A megkérdezettek 79 százaléka szerint az üzemanyag-forgalmazó cégek közül egyértelműen a MOL fektet be a legtöbbet Magyarországon, s egyúttal a társadalmi szerepvállalásra vonatkozó kérdésben is a MOL-t helyezik az élre. A válaszadók 86 százaléka szerint a vizsgált cégek (AGIP, ESSO, JET, LUKOIL, MOL, OMV, SHELL) közül a MOL támogatói tevékenysége a legkiterjedtebb Magyarországon. A kutatás háttere: A kutatás során a 18 és 45 év közötti, gépkocsival rendelkező és autót vezető, hazai A és B státuszú személyek véleményét mértük fel online adatfelvétel segítségével, a MOL Nyrt. megbízásából. Az 1200 fős minta reprezentatív volt a célcsoportba tartozó személyekre nem, életkor, a lakóhely településtípusa és az iskolai végzettség tekintetében. További bejegyzéseinkA FELTÁLALT HAGYOMÁNY: bejgli, halászlé és a többiekKarácsony számokbanOnline társkeresés I. Az elmúlt 2 év e-kereskedelmi és társadalmi változásai 2022Ügyfélélmény és CX trendek 2023Milyen célcsoportot kutathatunk online? Megosztás: Facebook Twitter LinkedIn Email Copy Link Print Több 0 Facebook Twitter LinkedIn Email Copy Link Print More Networks Share via Facebook Twitter LinkedIn Mix Email Print Copy Link Powered by Social Snap Copy link CopyCopied Powered by Social Snap