Interjú Serfőző Lilivel és Torma Csillával

babel-szucs-szilvia-centered

Bábel-Szűcs Szilvia interjúja Serfőző Lilivel és Torma Csillával.

Serfőző Lili
NRC
Marketingkutató, tanácsadó

1. Tavasz, nyár, ősz vagy tél? Melyik a kedvenc évszakod?
Alapvetően minden tekintetben „déli típusú” ember vagyok, szoktam is mondani, hogy engem „rossz helyen” rakott le a gólya. Tehát a válasz egyértelműen nyár. Imádom a napsütést és a meleget, a főváros is teljesen más arcát mutatja ilyenkor: az emberek kibújnak a csigaházukból, megtelik a város élettel. Ilyenkor én is önkéntelenül vigyorogva járok-kelek a városban, és a jókedv ragadós.

2. Vidék vagy Budapest?
Mindkettőnek megvan a maga szépsége, és más miatt lehet szeretni egyiket vagy másikat. Én Budapesten születtem és itt is nőttem fel, úgyhogy a városi lét a természetes számomra – annak minden pozitívumával és negatívumával együtt. Nagyon sok mindent szeretek Budapestben: a város szépségére újra és újra rá tudok csodálkozni. Nagyon sok programlehetőség van és hihetetlen ereje van a városnak, ahogy egy külföldi ismerősöm mondta: „ez a város a nap minden percében lüktet.” A vidék pont ebből a folyamatos pörgésből és lüktetésből jelent kikapcsolódást, ilyenkor egy kicsit megállok és rendszerezni tudom a gondolataimat.

3. Kvalitatív vagy kvantitatív kutatás?
Mindkét módszertannak megvannak a maga sajátosságai, erősségei. Minden esetben a kutatási cél határozza meg, hogy melyik módszer a legmegfelelőbb, melyik az, amelyik az ügyfél kérdéseit meg tudja válaszolni. Én személy szerint azt gondolom, hogy a kettő együtt tud nagyon hatékonyan működni. A kutatások nagy részében a kvantitatív fázis az, amelyik a fő csapásirányokat meg tudja határozni, és a kvalitatív szakasz az, ami ki tudja egészíteni, mélyíteni tudja a fogyasztói igényekkel kapcsolatos eredményeket. Természetesen kvantitatív kutatóként némiképp elfogult vagyok a számokkal kapcsolatban, de azt gondolom, hogy mára már elavult nézet az, hogy csak kvantitatív vagy kvalitatív kutatási irányokról beszéljünk. Új, innovatív kutatási megoldásokra van szükség, és ehhez a kutatónak is rugalmasnak kell lennie, fejben kell tartani a módszertanok különbségeit, és az előnyös vonások kiragadásával kell új lehetőségeket keresni.

4. A nemzetközi piacon egyre több rendhagyó kutatási megoldást kínálnak a kutatócégek. Ilyen például az ún. arcfelismerő szoftver, amelynek nagy vonalakban az a lényege, hogy pl. egy reklámszpotot néző arcán beazonosítja a különböző érzéseket, amelyeket a szpot vált ki a nézőből. Szomorú, vidám, csalódott arcok. Szerinted mikor jó egy reklám?
Ha az emberek emlékeznek rá. Túl egyszerű válasz, ugye? Pedig tényleg így gondolom. Nyilván a reklámok céljával mindannyian tisztában vagyunk és hatnak is ránk, még ha hajlamosak is vagyunk azt gondolni, hogy szakmabeliként minket aztán nem vezetnek meg a marketingeszközök. Az elmúlt években a reklámpiacon is nagyon nehéz újat, ötleteset mutatni. Azt gondolom, hogy most már nem elég az alapvető trükköket bevetni ahhoz, hogy egy reklám igazán jól működjön. Túl sok inger éri már a fogyasztókat, ki kell tűnni a tömegből. Nálam abszolút a provokatívabb, vicces, akár szemtelen irányvonal működik. Nagyon becsülöm, ha valamelyik márka/cég mer kockáztatni és mást/újat mutatni, vállalva ezzel a bukás veszélyét is akár.

5. A hazai mobiltulajdonosok 45%-ának van okostelefonja. Neked mitől „okos” egy telefon?
Nekem az okostelefont az határozza meg, hogy mire „képes” a telefon. A technikai paraméterei nem annyira fontosak, ahogy az operációs rendszer sem. Nem vagyok kütyü őrült és nem is igazán hoznak lázba a technikai újdonságok, nő vagyok, a telefon színe, formája és a díszítés sokkal inkább le tud nyűgözni, mint egy új alkalmazás.. 🙂


Torma Csilla
Mindshare
kutatási csoport vezető

Csilla 2007 májusában kezdett el dolgozni a Ringiernél kutatási gyakornokként, majd októbertől teljes állásban Sales Support pozícióban. 2008 szeptemberétől dolgozik a Mindshare-nél kutatóként, és 2010 októberétől a kutatási csoport vezetője.

1. Tavasz, nyár, ősz vagy tél? Melyik a kedvenc évszakod?
Most egyértelműen úgy érzem, hogy a tavasz:) Nagyon-nagyon várom már, hogy jobb idő legyen, napsütés, kellemes illatok, földből előbújó virágok, madárcsicsergés..

2. Vidék vagy Budapest?
Én alapvetően vidéki lány vagyok, szeretem a főváros nyüzsgését, de hosszú távon valahol az agglomerációban tudom elképzelni az életemet, nagy kerttel, kutyával, macskával, saját paradicsommal.

3. Kvalitatív vagy kvantitatív kutatás?
Attól függ, hogy milyen kérdésekre keressük a választ a kutatás által. Ha személyes kedvencre gondolsz, akkor inkább a kvalitatív, lehet, hogy azért, mert a munkám során a legtöbbször olyan kérdésekkel kerülök szembe az ügyfelek részéről, amit az iparági kutatásokból nem tudunk megválaszolni, hiszen mindig a miértekre kíváncsiak. Ezért különösen élvezem, ha készül egy projekt, ahol akár egy interjú vagy fókuszcsoport során meg tudjuk kérdezni a fogyasztókat, és elmondhatják a saját véleményüket, ötleteiket, ami nagyon hasznos tud lenni.

4. A nemzetközi piacon egyre több rendhagyó kutatási megoldást kínálnak a kutatócégek. Ilyen például az ún. arcfelismerő szoftver, amelynek nagy vonalakban az a lényege, hogy pl. egy reklámszpotot néző arcán beazonosítja a különböző érzéseket, amelyeket a szpot vált ki a nézőből. Szomorú, vidám, csalódott arcok. Szerinted mikor jó egy reklám?
Én azt szeretem, ha nem derül ki rögtön, hogy milyen terméket reklámoz… mert szépen van fotózva, jó a zene, csak történnek a dolgok, úgy, hogy még bármi lehet… akkor esetleg még végig is nézem:)

5. A hazai mobiltulajdonosok 45%-ának van okostelefonja. Neked mitől „okos” egy telefon?
Attól, hogy tudok rajta internetezni és remek applikációkat tölthetek le, ami szórakoztatnak vagy megkönnyítik az életemet.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Let's talk!

Write or call me and I will answer your questions

We can help you make market research a quick return on your investment!
More articles by János Klenovszki
Új kollégát keresünk: piackutatási projektkoordinátor, online kérdőívszerkesztő

Adatelemző, piackutató

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi piackutató, adatelemző kollégáját!  Munkakörhöz tartozó feladatok: Akkor jelentkezz, ha  Előnyt jelent: És mit kínálunk cserébe?  Céginformáció:

A piackutatás 2024-es trendjei

A piackutatás 2024-es trendjei

Piackutatás 2024. Mega-, és mikrotrendek, szakértői beszélgetés Falus Tamással és Géczi Tamással a piackutatás jelenéről és jövőjéről az NRC friss podcastjében.

en_USEN