Az utóbbi években bámulatos ütemben nőtt az internet használók köre az egész világon. Az Internet World Stats kutatásai szerint a mai adatokat a 2000-esekkel összehasonlítva az emelkedés aránya 245 százalékos. Hasonló ütemű növekedés figyelhető akkor is, ha kizárólag földrészünk adatait (222%) vizsgáljuk, hazánk pedig még az Európai átlagot is fölülmúlta, ugyanis idén több mint háromszor annyi magyar internetezik, mint 7 évvel ezelőtt.
A legszembetűnőbb változás a közel-keleten történt, ugyanis az érintett országokban 2000 óta több mint kilencszeresére nőtt a világhálót használók száma, amivel elérték, hogy ma már lakosságuk 17 százaléka netezik rendszeresen.
Az egész világ internetezőit vizsgálva kiderül, hogy napjainkban a 7 évvel ezelőtti internetezők 245 százaléka csatlakozik a világhálóhoz.
A világon Ázsiában van a legtöbb internet használó, ugyanis számuk a világ intertnetezőinek 37 százalékát teszi k. Az európai netesek ugyan kevesebben vannak (27%), de szintén szép számmal képviseltetik magukat a világhálóra fellépők között. Az érték Ausztráliában a legalacsonyabb, mindössze 1 százalék, azonban itt mindenképp érdemes figyelembe venni, hogy a földrész népessége a többivel összehasonlítva feltűnően alacsony. Szintén Ausztrália mentségére legyen mondva, hogy lakosságának 55 százaléka használja rendszeresen az internetet, így kizárólag Észak-Amerika (70 %) előzi meg az internet penetration tekintetében. Afrikában csupán a lakosság 4,7 százalékának van lehetősége arra, hogy a világhálón szörfözhessen, így nem csoda, hogy a világ-internetezőit ábrázoló tortában csak egy aprócska (1%) szeletet tud kitölteni.
Napjainkban az európai lakosság 27 százaléka használja az internetet, azonban hazánk az európai átlag felett teljesít a penetráció tekintetében, ugyanis a magyarok 30 százaléka lép fel rendszeresen a világhálóra. Amennyiben az internetezés és a populáció arányát vizsgáljuk, kiderül, hogy Európában Izland a listavezető, hiszen a lakosság 86 százaléka látogatja a világhálót, azonban számuk az európai internetezőknek csupán 0,1 százalékát jelenti. Földrészünk internetezőinek táborában a németek alkotják a legnépesebb csoportot, ugyanis az európaiak 16 százaléka ebben az országban csatlakozik a világhálóhoz.
Számottevő tehát már ma is az internetezők száma, azonban a jövőben további emelkedésük várható és előbb-utóbb eléri a világ azon részeit is, ahová eddig még nem sikerült betörnie.