A pandémia hatása a munkavállalókra

Home office a karanténban és azon túl

Az NRC 2020. augusztusi, a hazai munkavállalókra reprezentatív kutatása alapján a dolgozók öt nagy szegmensbe sorolhatók aszerint, hogy mennyire tartanak a vírustól és a munkahelyük elvesztésétől. A vállalatvezetők a kutatás alapján, illetve a saját kollégáik szegmensbe sorolása segítségével meghatározhatják, hogy mik azok a legoptimálisabb, akár személyre szabott, a biztonságérzetet növelő intézkedések, amelyek segítik a munkavállalókat abban, hogy hatékonyabban dolgozzanak és amelyek csökkentik a „post-covid” szindróma esetleges hatását.

A kutatásból kiderült, hogy a munkájukat elvesztők 76%-a a KKV szektorban dolgozott, azonban sokan már találtak új munkahelyet a második vírushullám kezdete előtt. A jelenleg is dolgozó munkavállalókra jelentős hatást gyakorolt a Covid-19, ugyanis 21% számolt be arról, hogy rövidítették a munkaidejét, 24% mondta, hogy csökkentették a fizetését, és mintegy egyharmada a munkavállalóknak érzékeli, hogy kevesebb a megrendelés az adott munkahelyen.

Munkavállalói szegmensek

A Covid-19 okozta félelem, illetve az ebből fakadó kiszámíthatatlanság sok esetben szorongást vált ki a dolgozók vagy az éppen állást keresők esetében. Ezek alapján öt fő szegmens rajzolódik ki. A legnagyobb, 34%-os csoportba tartozók azok, akik „nem is féltik az egészségüket és nem is szoronganak”, azonban ez nem azt jelenti, hogy ők vírusszkeptikusak lennének, hiszen másokat féltenek (szeretteik és munkatársaik egészségét félti ennek a csoportnak a nagyobb része is).  A munkaképes lakosság 18%-a nem az egészségének a féltése miatt szorong elsősorban, míg 16%-nak a szorongását elsősorban éppen az egészség-féltés okozza.

A munkavállalók 5 fő szegmense rajzoldik ki az NRC kutatásából

Jó hír az egészségüket féltő munkavállalók számára, hogy a munkavállalók mintegy 52%-a maradéktalanul, míg 40% részben betartja a koronavírussal kapcsolatban hozott szabályokat. Az adatok alapján elmondható, hogy elsősorban azokat a szabályokat tartják be az emberek, amelyeket indokoltnak tartanak. Az, hogy mit tartanak indokoltnak elsősorban pedig attól függ, hogy melyik szegmensbe is tartozik a munkavállaló.

Az NRC kutatása 1000 fős mintán készült online kérdőíves megkérdezéssel
Mit tehetnek a munkáltatók?

A munkáltatók a saját csapatuk és kollégáik szegmensbe sorolása segítségével, illetve empatikus viselkedéssel tudják leginkább meghatározni azokat a megelőző és óvó intézkedéseket, amelyekkel csökkenthetik a munkahelyi szorongók arányát.

A munkavállalók szerint a:

  • vírusakadályok elhelyezése az irodában
  • a munkahelyre érkezéskor való szűrés
  • a többszöri szellőztetés és
  • a munkahelyen tartózkodók számának a meghatározása

növeli a leginkább az általános dolgozói biztonságérzetet, míg azok az intézkedések, amelyek kényelmetlenséget okoznak a munkavállalóknak kevésbé népszerűek a munkavállalók körében.

Amennyiben az adott irodában több a szorongó, az egészségét féltő kolléga, akkor érdemes:

  • az iroda fertőtlenítést többször elvégeztetni
  • nagyobb távolságtartási szabályokat kötelezővé tenni és
  • az étkezési és egyéb szüneteket időben „széthúzni”.

A kutatás lezárását követően újra növekedni kezdett a vírusfertőzöttek száma Magyarországon és a világban, ezért valószínűleg a munkavállalók véleménye is változott az elmúlt időszakban. Vélhetően sokkal jobban elfogadják azokat a kényelmetlenebb, ám az egészségüket védő intézkedéseket, mint például a szájmaszk kötelező viselése zárt térben, a távoságtartás, vagy éppen a kötelező home office intézménye.

Klenovszki János előadása a 2020-as Magyar Marketing Szövetség Marketing Summit Hungary konferencián hangzott el. A videós prezentációt a honlapunkon és youtube-on is meg lehet tekinteni, illetve az előadás prezentációját a honlapon regisztráció után le lehet tölteni. Amennyiben mélyebb vagy éppen friss adatokra kíváncsi ebben a témakörben akkor a janos.klenovszki@nrc.hu címre írva keressen meg minket.

Klenovszki János előadásának videója itt megtekinthető:


A Marketing Summit Hungary 2020 Konferencián bemutatott prezentáció itt tölthető le:

ONLINE KUTATÁST, ÁRAJÁNLATOT SZERETNE? VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT ÉS MINDEN KÉRDÉSÉRE ÖRÖMMEL VÁLASZOLUNK!

Facebook
Twitter
LinkedIn

Artículos sobre temas similares

Navega por las infografías descargables del NRC, utiliza los datos que encuentres, pero por favor, remítenos siempre a nosotros.
¡Hablemos!

Escríbame o llámeme y responderé a sus preguntas

Podemos ayudarle a rentabilizar rápidamente su inversión en estudios de mercado.
Más artículos de János Klenovszki
Új kollégát keresünk: piackutatási projektkoordinátor, online kérdőívszerkesztő

Piackutató

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi piackutató, elemző kollégáját!  Munkakörhöz tartozó feladatok: Akkor jelentkezz, ha  És mit kínálunk cserébe?  Ha magadra ismertél

A piackutatás 2024-es trendjei

A piackutatás 2024-es trendjei

Piackutatás 2024. Mega-, és mikrotrendek, szakértői beszélgetés Falus Tamással és Géczi Tamással a piackutatás jelenéről és jövőjéről az NRC friss podcastjében.

es_ESES