A pálinka a legnépszerűbb tömény ital a fiatalok körében, hiszen a 18–49 éves hazai lakosság 59%-a fogyasztja valamilyen rendszerességgel. A fogyasztás évről évre nő, míg a boltokban, szórakozóhelyeken tapasztalt „pálinkaköltés” visszaesést mutat. Egyre magasabb tehát a „rejtőzködő” pálinkafogyasztók aránya, azaz a bolti pálinkák vezető szerepét egyre inkább átveszik a minőségi házi pálinkák. De hogy miért …
A nők azok a különös teremtmények, akik képesek reggelente korábban kelni csak azért, hogy eltüntessék a kialvatlanság okozta szem alatti karikákat. Persze előkerülhet még egy s más a tükör előtt, melyek akár éveken át tartó kísérletezés után válhatnak a sminkkészlet állandó részévé. Gondolhatnánk persze, hogy ez a bizonyos tesztelési folyamat kizárólag a drogériák számos márka …
A trafiktörvény ismét egy újabb szigorítás, amihez a dohánygyártóknak, forgalmazóknak és fogyasztóknak alkalmazkodniuk kell, de úgy tűnik, nem ez az egyetlen kihívás, ami mostanában éri a piacot. Az NRC 1200 fős, 18–75 éves internetezőkre reprezentatív kutatásából kiderül, hogy hogyan vélekednek az új törvényi változásokról az internetezők. A dohányzás visszaszorítása érdekében több eszközt bevet a kormányzat …
Bár a pálinkaforgalmazók és -főzdék weboldalain olvasható történelmi visszatekintések és helyzetértékelések még a reménykedés, a nem túl naprakészek pedig a csodavárás korszakánál tartanak, a pálinka megítélése, valamint a fogyasztásához kapcsolódó attitűdök drámai változáson mentek keresztül az elmúlt 2-3 évben. A pálinka vidéki parasztbácsik napindító reggeli italából és ragacsos pultú söntések feleséből minőségi, tiszta, fiatalok által …
Az árleszállítások, az akciós áron kínált termékek nem csak a női tekinteteket vonzzák. A 18 év feletti netezők több mint háromnegyede, ha teheti, akciós terméket vásárol – derül ki az NRC Piackutató és a TNS közös VMR kutatásának adataiból. Az internetezők többsége (65 százaléka) saját bevallása szerint szívesen próbál ki új termékeket. A kísérletezésben és …