×
7
dec

Megállíthatatlanul bővül a világ internetezőinek tábora

Az utóbbi években bámulatos ütemben nőtt az internet használók köre az egész világon. Az Internet World Stats kutatásai szerint a mai adatokat a 2000-esekkel összehasonlítva az emelkedés aránya 245 százalékos. Hasonló ütemű növekedés figyelhető akkor is, ha kizárólag földrészünk adatait (222%) vizsgáljuk, hazánk pedig még az Európai átlagot is fölülmúlta, ugyanis idén több mint háromszor …

5
dec

A nem-internetezés okai

Az internetről, internethasználatról szóló közlemények, elemzések többnyire a világhálót használókat vizsgálják – azt a 34 százalékot, aki (a 15-69 éves lakosságon belül) rendszeresen használja az internetet. Pedig a többség nem szokott internetezni, sőt, a lakosság háromötöde soha ki sem próbálta az internet, és semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik az ott elérhető tartalmakról, szolgáltatásokról. A 15-69 éves …

3
dec

Az én-blogok a legnépszerűbbek

Az internetezők 85 százaléka tudja, mi az a blog, rendszeresen viszont csupán 5 százalék olvas ilyen jellegű tartalmakat – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A fiatalok leginkább barátaik, ismerőseik vagy egy-egy közismert ember blogjait olvassák, míg a középkorú és idősebb netpolgárok körében a politikusok személyes internetes naplói népszerűbbek. Már a mindennapokban is egyre többet …

Share via
Copy link
Powered by Social Snap