A fiatalok számára fontos cél a szakmai elismertség

nrc

A fiatalok számára a szakmájukon belüli elismertség és a hasznos munkavégzés fontosabb célok, mint a gazdagság, a rangsor végén pedig a hatalom és a hírnév szerepelnek. Az NRC Piackutató, VMR.cool felmérésében a 15-25 év közötti fiatalokat kérdezte internetezési-, fogyasztási-, vásárlási szokásaikról és attitűdjeiről.

A kérdőív utolsó részében a célcsoport tagjai saját generációjukról mondhatták el véleményüket, valamint fény derült jövőbeli terveikre is. Mivel a 15-25 éves célcsoport meglehetősen heterogén, a felmérésből készült tanulmány is külön kezel életkori csoportokat és természetesen férfiakat és nőket.

Bár azt eddig is sejtettük, hogy a mai középiskolás korúak a korábbi generációknál céltudatosabbak és jobban ki tudják használni a képességeik fejlesztésére kínálkozó lehetőséget jövőjük megalapozására, mégis talán meglepő, hogy a fiatalok számára nem az anyagi előnyök állnak első helyen, mikor céljaikról kérdezzük őket. Abban ugyan feltehetően mindannyian egyetértenek, hogy a megfelelő egzisztenciális szint elengedhetetlen a boldoguláshoz, az olyan tényezők, mint a szakmai elismertség és munkájuk haszna többek számára bírnak kiemeltebb jelentőséggel; a felsorolt tényezők közül előbbit a 15-25 évesek 38 százaléka, utóbbit 29 százalékuk választotta. Az anyagi gazdagságot, mely a korosztály 15 százalékánál szerepel fő célként, a másokon való segítés is szorosan megközelíti; előbbi a fiúk/férfiak, utóbbi a lányok/nők körében dominánsabb.

VMR_cool_abra

Az elkövetkező 10 év távlatát tekintve a célcsoport kétharmadának van elképzelése, terve a jövőre nézve, még ha nem is tartja azokat sziklaszilárdnak, meglepő ugyanakkor, hogy a fiatalabbak, 15-17 évesek határozottabbak e téren, mint idősebb, 23-25 éves társaik. Úgy tűnik tehát, hogy a pályaválasztás előtt állók inkább tudnak előre tervezni, mint a pályájukon már elindult társaik.

VMR_cool_abra2

Arra, hogy a fiatalok pályaválasztását milyen mértékben befolyásolja a különböző szakok diplomáinak értékéről alkotott kép, a felmérést nem ad választ, azonban rámutat az egyes képzések megítélésére. A 23-25 évesek az orvosi- után a műszaki diplomát tartják hazánkban a legértékesebbnek. Ezt követik a jogi- és a közgazdasági-, gazdasági szakok. Az informatikus végzettség furcsa mód csak a negyedik a rangsorban, a lista végén a bölcsész és a művészeti diplomák szerepelnek.

Amennyiben érdekli a teljes tanulmány, írjon nekünk a piackutatas@nrc.hu e-mail címre, vagy látogasson el megvásárolható tanulmányainkhoz!

A felmérést az NRC Piackutató 2009. április 30. és június 29. között végezte 3.000 fő online megkérdezésével. A kutatás a célcsoporton belül külön vizsgálja a 15-17 évesek, a 18-22 évesek és a 23-25 évesek csoportját, valamint a nőket és a férfiakat. A VMR.cool célja, hogy felmérje a fiatal internetezők internet-használati és honlap látogatási jellemzőit, fogyasztási- vásárlási- és szabadidő-eltöltéssel kapcsolatos szokásait, attitűdjét, valamint saját generációjukról alkotott véleményét és jövőképét.

Facebook
Twitter
LinkedIn

Hasonló témájú cikkeink

Válogass az NRC letölthető infkgrafiká között, használd fel az adatokat, amelyeket találsz, de kérlek mindig hivatkozz ránk.
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
Új kollégát keresünk: piackutatási projektkoordinátor, online kérdőívszerkesztő

Adatelemző, piackutató

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi piackutató, adatelemző kollégáját!  Munkakörhöz tartozó feladatok: Akkor jelentkezz, ha  Előnyt jelent: És mit kínálunk cserébe?  Céginformáció:

A piackutatás 2024-es trendjei

A piackutatás 2024-es trendjei

Piackutatás 2024. Mega-, és mikrotrendek, szakértői beszélgetés Falus Tamással és Géczi Tamással a piackutatás jelenéről és jövőjéről az NRC friss podcastjében.

hu_HUHU