21 dec Bízunk a közösségi oldalakban 2007-12-21 NRC Itt van: Internet, Média Közösségi média kutatás Az internetezők 90 százaléka rendszeresen látogat közösségi oldalakat, és többségük személyes adatait is közzéteszi adatlapján. Az NRC Piackutató felmérése szerint a felhasználók egyharmada még telefonszámát is megadja. Az NRC Piackutató 1000 fős mintán végzett online kutatása szerint a legalább hetente internetező felnőttek 92 százaléka regisztrált tagja legalább egy internetes közösségi oldalnak. Többségük aktív felhasználó, így elmondható, hogy tíz internetezőből kilenc rendszeresen látogat közösségi szájtokat. A legnépszerűbb hazai közösségi oldal az iWiW, amelyen a netezők 86 százaléka regisztrált. A tizenévesek körében leginkább látogatott MyVipnek a felnőtt internetezők 59, a HotDognak pedig 23 százaléka tagja. A tagság természetesen nem feltétlenül jelent aktív használatot: bár az iWiW esetében a tagok 98 százaléka egyben látogató is, a MyVipnél már csak 70, a HotDognál pedig csupán 52 százalék az aktív tagok aránya – a többi hazai közösségi oldal esetén pedig a regisztráltak többsége nem használja az oldalt. Bátran megadják adataikat Az NRC kutatásának eredményei azt mutatják, hogy a közösségi oldalak esetén nem figyelhető meg az a bizalmatlanság, ami a magyar internetezők körében bizonyos online szolgáltatásokkal – például az internetes vásárlással – kapcsolatban tapasztalható. A közösségi oldalakat használók mindössze egyharmada tart attól, hogy publikussá tett személyes adataival mások visszaélhetnek. Így a regisztráltak 92-93 százaléka feltünteti adatlapján életkorát és a települést, ahol él. Korábbi és jelenlegi iskoláit 84 százalék közli, munkahelyét pedig az aktív keresők 73 százaléka nevezi meg. A többség elérhetőségét is szívesen tárja a nyilvánosság elé: a regisztráltak több mint háromnegyede osztja meg az internetes társadalommal e-mail címét, egyharmaduk pedig a telefonszámát is közzéteszi. A felhasználók 87 százaléka töltött fel képet adatlapjára. A fotós bemutatkozás célja többnyire a könnyebb azonosíthatóság, 27 százalék ugyanakkor más információt is kommunikál: bemutatja családját, hobbiját vagy legutóbbi nyaralását. Galériáját 8 százalék frissíti rendszeresen, a képpel rendelkezők egynegyede viszont soha nem aktualizálja fotóit. Vannak, akik így keresnek társat A közösségi oldalakat látogatók 60 százaléka szinte minden internetezése alkalmával felkeresi az általa használt közösségi szájtot. A látogatók elsősorban régi ismerősök felkutatására (87 százalék) és kapcsolattartásra (75 százalék) használják a szolgáltatást. Információt közzétenni, hirdetést feladni 15 százalék szokott, 13 százalék pedig már új ismeretséget is kötött ilyen jellegű oldalakon. Kifejezetten társkeresésre csak egy szűk kisebbség, a látogatók 6 százaléka használja a közösségi oldalakat. Az ismerkedők közeledésére azonban kevesen nyitottak: a tagok 84 százaléka jellemzően csak a tényleges ismerősök bejelöléseit igazolja vissza. Szervezetek, klubok felé ugyanakkor nyitottak a felhasználók: csupán 19 százalék ragaszkodik ahhoz, hogy ismerősei közé csak magánszemélyeket vesz fel. Munkaadók és hirdetők A felhasználók 12 százaléka egyébként üzleti vagy magánjellegű találkozók előtti tájékozódásra is használja a közösségi oldalakat. Talán meglepő, de a regisztráltak többsége nem lát ebben kivetnivalót: 62 százalékuk elfogadhatónak tartja, ha üzleti tárgyalás előtt a felek információt gyűjtenek egymásról egy közösségi szájt segítségével, 59 százalékuk pedig nem érzi problémásnak, ha állásinterjú előtt a munkaadó ezeken az oldalakon is utánanéz a jelentkezőknek. A hirdetéseknek ugyanakkor már kevesebben örülnek, ám még így is 36 százalék azok aránya, akik szerint elfogadható, ha a közösségi oldalra lépők célzott reklámokkal találják szembe magukat. A felmérést az NRC Piackutató végezte 2007 októberében 1000 fő online megkérdezésével. A mintát a TNS-NRC InterBus kutatás adatival súlyozták, így az a főbb demográfiai és internethasználati jellemzők mentén reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 évesekre. További bejegyzéseinkÉRTÉKESÍTÉSI TRENDEK 2020 KONFERENCIA – Letölthető NRC prezentáció!Hol VOD, hol nem VODKis magyar torrentológiaAktívak a magyar Facebook-használókTöbbképernyűségÉrtsük meg a folyamatokat Megosztás: Facebook Twitter LinkedIn Email Copy Link Print Több