×
28
feb

Bitcoin-láz | Vennénk bitcoint?

 

Szinte nem múlik el úgy nap, hogy ne jelenne meg a médiában valamilyen hír, vélemény a bitcoinnal kapcsolatban, így talán senki sem lepődik meg azon, hogy a magyar internetezők többsége – 63 százaléka – is hallott már a legismertebb kriptovalutáról. Ez persze nem jelenti azt, hogy közel 3,5 millió magyar tökéletesen tájékozott lenne a témában, sőt! A sajtóban csak minden harmadik netező olvassa el legalább alkalmanként a bitcoinnal kapcsolatos híreket, az ismeretek pedig jellemzően csak a jelenség tényére, esetleg alapvető információkra vonatkoznak – komolyabb tudással saját megítélése szerint is csak minden tizedik netező rendelkezik, teljesen otthonosan pedig alig 2 százalékuk mozog a témában.

*Azok körében, akik legalább az alapvető dolgokkal tisztában vannak a bitcoinnal kapcsolatban

A férfiak, a budapestiek és a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők az átlagosnál nagyobb arányban vannak képben a bitcoinnal kapcsolatban, ahogy a fiatalok is jártasabbak ez ügyben, mint az idősebb korosztályok – ráadásul a téma valódi „amatőr szakértői” jórészt húszas vagy harmincas éveikben járnak. Hiába igaz tehát, hogy általában véve a gazdasági, pénzügyi hírek iránti érdeklődés jellemzőbb az idősebb – negyvenes, ötvenes – korosztályokra, az a tény, hogy a fiatalok nyitottabbak a technológiai újdonságokra, a befektetési lehetőségekre, és a kockázatvállalási hajlandóságuk is nagyobb, azt eredményezi, hogy leginkább az Y generáció affinis a bitcoin jelenségre.

Bár jelenleg csak a magyar internetezők egy-másfél százaléka rendelkezik bitcoinnal, és nagyjából ugyanennyien vannak, akik komolyan tervezik a kriptovaluta beszerzését, azért a netezők közel egyötöde legalábbis már fontolóra vette, hogy vásárol a jövőben bitcoint. A vásárlásra való nyitottság természetesen együtt jár a technológiával kapcsolatos ismerek alaposságával, így a közeljövő tipikus bitcoin-birtokosai a húszas-harmincas éveikben járó férfiak lesznek. Akik aztán persze bevonhatnak a használói körbe más csoportokat is – hiszen az, hogy valaki elgondolkodik-e a bitcoin vásárlásán, egyértelműen összefügg azzal, hogy van-e az ismeretségi körében olyan, akinek van már ezzel kapcsolatos tapasztalata.

A jövőbeli terveket persze az is erősen befolyásolja, mit gondolunk a kriptovaluta jövőjéről. Ha csak azokat vizsgáljuk, akik alapvetően tisztában vannak a bitcoin lényegével, akkor is elég nagy a bizonytalanság, és a megosztottság is – igaz, a többség inkább a negatívumokat és a veszélyeket látja. Míg 38 százalék ért egyet azzal, hogy a bitcoin jó befektetés lehet, azt pedig 35 százalék tudja elképzelni, hogy ez lehet a jövő fizetőeszköze, addig négyből hárman kockázatosnak érzik bitcoinba fektetni a pénzüket. Ráadásul közel 60 százalék osztja azt a nézetet, miszerint az egész bitcoin-jelenség csupán egy lufi, amely idővel ki fog pukkanni.

Szakértői vélemény – Molnár Zoltán, vezető kutató (NRC)
Egy befektetési tanácsadó valószínűleg pont azoknak ajánlana kockázatosabb instrumentumokat, akik most a bitcoin felé kacsintgatnak: a pályájuk elején járó, egyedülálló, még nagyon hosszú időre tervező fiatal férfiaknak, akik mikor kockáztassanak, ha nem most. A bitcoin nekik mindenekelőtt befektetés, lehetne akár szója vagy cink az árutőzsdén, de ez most történetesen bitcoin. Sokan mondják azt, hogy az a baj a kriptopénzekkel, hogy nincs fundamentumuk, nincs mögöttük materiális érték, amit képviselne. Én azt mondom, hogy ha a szójáról tudjuk, hogy mire való és miért hasznos, akkor a bitcoinról is tudnunk kellene, miért jó, miben jobb, mint a hagyományos pénz, mitől lesz hasznos a mindennapi életünkben. Amíg ez a fundamentum nem nyilvánvaló, addig bizony nagy a lufi-veszély, mert olyan dolgot adunk-veszünk, amiről nem tudjuk a használati értékét.

 

Share via
Copy link
Powered by Social Snap