A március végi napsütéssel együtt megérkezett a kertekbe a metszőollók csattogása is, ami a magyar társadalom egy jelentős része számára nem csupán munka, hanem valóságos önkifejezési forma. Az NRC legfrissebb, 2000 fős reprezentatív villámkérdés felmérése rávilágított, hogy a kerttel rendelkező lakosság – amely a teljes népesség közel 69 százalékát teszi ki – rendkívül megosztott a növények visszavágását illetően. Míg egyesek patikamérlegen mérik a rügyek távolságát, mások inkább a megérzéseikre hagyatkoznak, és ezzel egy egészen sajátos kertészeti térképet rajzolnak fel az országról.
A kutatás egyik legérdekesebb tanulsága, hogy a „városi dzsungel” lakói, akiket a kutatás “aszfaltbetyárként” hív, a lakosság közel egyharmadát adják. Ők azok, akik számára a legvadabb természetet egy kaktusz képviseli a nappaliban, és ez a típus különösen a fővárosban, illetve a Z generáció körében dominál. Ez a réteg élesen elkülönül a kerttulajdonosoktól, hiszen számukra a metszési szezon inkább csak egy távoli, közösségi médiából ismert jelenség, mintsem valós hétvégi program.
Forrás: NRC Villámkutatás, 2026. március (Netpanel online felmérés, n=2 000 fő, 18–75 éves, nem, kor és végzettség szerint súlyozott, reprezentatív minta)
A bátor amatőrök kora és a generációs váltás
A tényleges kertművelők körében a legnépszerűbb típus a „Bátor”, aki a válaszadók több mint 24 százalékát képviseli. Ez a csoport nem riad vissza a kihívásoktól: egyszerűen nekimennek az ágaknak, bízva abban, hogy a természet végül korrigálja az esetleges hibákat, és a növény tavasszal virágba borul. Ez a hozzáállás leginkább a 40 és 59 év közötti korosztályra, az X generációra jellemző, akik a magabiztosságot fontosabbnak tartják a tankönyvi pontosságnál, és szívesebben kísérleteznek saját szakállukra.
Ezzel szemben a „Sebész” típus (14%), amely a kertészkedők közel ötödét teszi ki, a precizitás híve, és kizárólag a szakirodalom előírásai szerint metszi az ágakat. Ez a réteg jelenti a szakmai kontrollt a kertekben, bár létszámukban elmaradnak a kísérletező kedvű társaiktól. Érdekes kontrasztot mutatnak velük a „Békés” típusúak (11%), akik a falvakban vannak többségben: ők vallják, hogy a természet tudja a dolgát, és hagyni kell a növényeket a saját ritmusukban fejlődni, minimális emberi beavatkozás mellett.
Férfias büszkeség és a delegálás művészete
A kutatás rámutatott egy markáns nemek közötti különbségre is, különösen a feladatok átengedése terén. A „Delegáló” típus, aki inkább szakemberre vagy hozzáértő ismerősre bízza a metszést, a kerttulajdonosok közel 20 százalékát adja, ám a férfiak körében ez a hajlandóság szignifikánsan alacsonyabb az átlagnál. Úgy tűnik, a férfias önképhez szorosan hozzátartozik a kerti szerszámok feletti kontroll, és nehezebben ismerik be, ha egy bonyolultabb gyümölcsfa metszése már kívül esik a kompetenciájukon.
A regionális adatok szintén tartogatnak meglepetéseket, hiszen például a Dél-Dunántúlon az országos átlagnál jóval kevesebb az aszfaltbetyár, ami a kertművelés mélyebb hagyományaira utal. A 2026-os adatok összességében azt mutatják, hogy a magyar kertekben a bátorság és a hagyománytisztelet kéz a kézben jár. Bár a módszerek eltérőek, a cél közös: a tavaszi megújulás, legyen szó egy precízen visszavágott rózsatőről vagy egy vadregényes, háborítatlanul hagyott vidéki udvarról.
Forrás: NRC Villámkutatás, 2026. március (Netpanel online felmérés, n=2 000 fő, 18–75 éves, nem, kor és végzettség szerint súlyozott, reprezentatív minta)
