Nem kérünk az óraátállításból

 

Október végén ismét visszatekertük óráinkat, és áttértünk a téli időszámításra. Ilyenkor újra és újra középpontba kerül az a kérdés, vajon szükség van-e minderre? Szeretjük-e vagy sem az évente kétszeri óraátállítást, látjuk-e ennek értelmét, avagy épp ellenkezőleg: szívesen megszabadulnánk ettől a hagyománytól.

A médiában vagy akár az ismerőseink körében elhangzó vélemények alapján úgy tűnik, azok vannak többségben, akik lemondanának a kétféle időszámításról, és az NRC friss – épp a mostani átállás idején készült – felmérése egyértelműen megerősíti ezt a hipotézist.

Az adatok szerint a 18-59 éves magyar lakosság közel felének okoz problémát az óraátállítás, és ez szinte minden esetben valamilyen egészségügyi problémát (is) jelent. Ez sokaknál „csupán” fáradtság, kimerültség formájában, lehangoltságban, rossz hangulatban, vagy a koncentrációs képesség hiányában ölt testet, de nem ritkák az ennél egyértelműbb vagy akár súlyosabb tünetek sem: alvászavarral minden harmadik ember küszködik az átállás ideje alatt, emésztési zavarokról, illetve szívproblémákról pedig 4-4 százalék számol be.

A problémák valamivel nagyobb arányban érintik a nőket, mint a férfiakat, és az idősebb korosztályok (főleg az 50 felettiek) is érzékenyebbek, mint a fiatalok. Az azonban egyértelmű, hogy a fenti tünetek következményeinek – ami a balesetek valószínűségének növekedését is jelenti – azok is ki vannak téve, akik közvetlenül nem érzékelik az óraátállítás hatásait.

Ezért talán nem is meglepő, hogy a nagy többség szívesen eltörölné az óraátállítást. A megkérdezettek 82 százaléka ért egyet azzal a – már az Európai Bizottságban is felvetett – javaslattal, miszerint az EU tagállamaiban egységesen eltörölnék a téli időszámítást, és ezzel az órák állítgatásának rendszerét. Amihez tehát csupán minden ötödik honfitársunk ragaszkodna; többségükben olyanok, akik nem érzékelnek – egészségügyi vagy más – negatív hatásokat az átállást követően.

 

Facebook
Twitter
LinkedIn

Hasonló témájú cikkeink

Válogass az NRC letölthető infkgrafiká között, használd fel az adatokat, amelyeket találsz, de kérlek mindig hivatkozz ránk.
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
szórakozás karantén

Képernyők fogságában

Szórakozás a karatén időszak előtt, alatt és után: vajon hogyan változtatta meg a szórakozást a kijárási korlátozás? Mivel ütöttük el az időt a „karanténban”? A témát még májusban jártuk körül, de még most is tanulságos megnézni, mire jutottunk. Egyrészt mert a hatások jelentős része még ma is érezhető, másrészt mert benne van a pakliban, hogy a közeljövőben megismétlődik a tavaszi szituáció. Kurucz Imre letölthető előadása a Media Digital Hungary konferenciáról.

Próba ninja form-ok 7 stb.

A 4 Bulletin pénzügyi elemzés ára együtt most csak 990.000 Ft+ÁFA! RENDELJE MEG MOST! [ninja_form id=7] [ninja_form id=15]

hu_HUHU