Webáruházból a fa alá – karácsony és e-kereskedelem

A vonzó Black Friday akciók és a járványhelyzet idén is sokakat ösztönöz arra, hogy az interneten szerezzék be a karácsonyi ajándékokat. A magyar internetezők 35 százaléka biztos benne, hogy legalább egy ajándékot online fog megvásárolni – a legtöbben játékot és könyvet vennének a neten.

A magyar internetezők 83 százaléka, vagyis több mint 5 millió ember szokott vásárolni az interneten. Igaz, a nagy többség csak évente néhány alkalommal tesz így, a karácsonyi ajándékvásárlás azonban egy olyan alkalom, amikor az alkalmi online vásárlók is szívesen fordulnak az e-kereskedelem felé.

Több mint 80 százalék véli úgy, hogy online megvenni az ajándékokat kényelmesebb, időtakarékosabb, háromnegyedük szerint pedig kevésbé stresszes, mint hagyományos módon, a zsúfolt üzleteket járva. Azt, hogy a netes rendelés olcsóbb is, már kevesebben gondolják, de a többség még ezzel is egyetért, sőt azok körében, akik tavaly használták az internetet az ajándékok beszerzésére, háromból ketten gondolják úgy, hogy jobban ki lehet jönni, ha a webáruházak kínálatából válogatunk.

Játék, könyv és műszaki cikk

Tavaly karácsonyra egyébként minden második internetező vásárolt valamit online, ami az imént felsorolt előnyök tükrében nem is meglepő, mint ahogy az sem, hogy a többség idén is vásárol majd: 35 százalék veszi ezt biztosra (sőt 90 százalék már vett is valamit), és nagyjából ugyanennyien tartják elképzelhetőnek. Úgy tűnik tehát, hogy azok, akik csak alkalmanként rendelnek az internetről, nem zárják ki, hogy a karácsony épp egy ilyen alkalom lesz.

Az internetes ajándéklista élén egyébként a játékok állnak: a vásárlók közel fele tervezi valamilyen játék vagy társasjáték megvásárlását, de még mindig népszerű ajándék a könyv, mint ahogy műszaki cikkeket, ruhaneműt és kozmetikumokat is sokan tennének a fa alá – és ha így tesznek, miért ne az internetről vásárolnák meg?

Vannak árnyoldalai is

Persze azért a „miért ne?” mellett is lehet érveket felsorakoztatni, a számos előnye mellett ugyanis hátrányai is vannak az e-kereskedelemnek. Az a vélemény ugyan kisebbségben van, hogy online vásárolni kevésbé élvezetes, vagy hogy a boltokat járva könnyebb spontán döntéseket hozni (előbbivel 45, utóbbival 40 százalék ért egyet), azt azonban már minden második internetező elismeri, hogy az online vásárlás több kockázatot rejt magában, különösen a karácsonyi vásárlás során.

És az adatok valóban azt mutatják, hogy nem is olyan ritkák a „balesetek”, tavaly ugyanis a vásárlók mintegy 40 százaléka szerzett valamilyen – kisebb-nagyobb – negatív tapasztalatot. Amiatt, hogy az utolsó pillanatban érkezett meg valamelyik ajándék, a vásárlók egynegyedének kellett izgulnia, de szép számmal voltak olyanok is, akik még ennél is rosszabbul jártak. 15 százalék hiába várta a csomagot, ugyanis az nem érkezett meg karácsonyig, arról pedig 23 százalék számolt be, hogy bár megkapta a pakkot, csalódás érte annak felnyitásakor, mert hiányos volt vagy sérült termékeket tartalmazott.

Mindent egybevetve azonban az előnyök – úgy tűnik – felülírják az esetleges kockázatokat, és számíthatunk arra, hogy a hazai webáruházak év végi forgalma ismét nőni fog a tavalyi évhez képest. Ebben az általános növekvő trend mellett a pandémia is közrejátszik: a potenciális vásárlók több mint kétötöde nyilatkozott úgy, hogy a járvány miatt nagyobb szerepet szán az internetnek az ajándékok beszerzésében.

ONLINE KUTATÁST, ÁRAJÁNLATOT SZERETNE? VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT ÉS MINDEN KÉRDÉSÉRE ÖRÖMMEL VÁLASZOLUNK!

Facebook
Twitter
LinkedIn

Hasonló témájú cikkeink

Válogass az NRC letölthető infkgrafiká között, használd fel az adatokat, amelyeket találsz, de kérlek mindig hivatkozz ránk.
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
Új kollégát keresünk: piackutatási projektkoordinátor, online kérdőívszerkesztő

Piackutató

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi piackutató, elemző kollégáját!  Munkakörhöz tartozó feladatok: Akkor jelentkezz, ha  És mit kínálunk cserébe?  Ha magadra ismertél

A piackutatás 2024-es trendjei

A piackutatás 2024-es trendjei

Piackutatás 2024. Mega-, és mikrotrendek, szakértői beszélgetés Falus Tamással és Géczi Tamással a piackutatás jelenéről és jövőjéről az NRC friss podcastjében.

hu_HUHU