Hogyan éltük meg? A pandémia bő egy éve

Emlékeztető gyanánt:

A tavaly április és május közötti időszak a covid okozta sokkról, és annak oldódásáról szólt.

Júniusban voltak a fellélegzés hetei, amikor még nem gondoltunk a pandémia második hullámára.

Júliustól szeptemberig már a második hullám eljövetelének félelme velünk volt

Szeptembertől ez a félelem végképp úrrá lett rajtunk

Novemberben pedig, utolsó átfogó beszámolónk idején, éppen csúcson volt a járvány rosszabbodásától tartók aránya.

Mi történt azóta?

Visszatekintve azt kell látni, hogy november sok szempontból fordulópont volt. Ez volt a legnagyobb ijedtség időszaka, ekkor tartottunk leginkább a járvány súlyosbodásától, ekkor voltunk a leginkább hívei a további szigorításoknak.

Miközben november után, télen lezajlott egy tavaszinál erősebb járványhullám, majd tavasszal egy annál is nagyobb, érdekes módon a novemberi értékeknél már nem igazán mértünk rosszabbakat. Egyedül a járvány-érintettség nőtt, hiszen objektíven több ember lett beteg. Ezen túl az egzisztenciális érintettség mutatott átmeneti, csekély növekedést. A várakozások azonban már nem romlottak tovább.

Kialakult egy – nevezzük így – hangulati plató november és március közepe között, két olyan időszakban, amikor egyébként a betegszámok még bőven növekedőek voltak.

Nehéz nem arra gondolni, hogy az oltások megjelenése és alkalmazása van a háttérben, ami miatt a rosszabbodó járványhelyzet már nem okozott a korábbiaknál nagyobb mértékű aggodalmakat. De természetesen a hozzászokás, a pandémia életünkbe épülése is okozhatta, hogy a romló helyzetet már nem éltük meg annyira élénken.

Ennek a platónak a széle március. Azóta pedig lassan, de következetesen csökken a pesszimizmus, de azt nem mondhatnánk, hogy optimizmus váltaná fel. Ez a lopakodóan javuló trend három hónapja tart, és most júniusra lett már látványos a különbség márciushoz képest.

A covid kapcsán két jelenség óvatosságra ad okot. A magukat oltani nem akarók aránya nem akar igazán 25% alá kerülni, ez a szám nagyjából stabil március óta. A másik, hogy a többség számít még idei járványra, ez szintén lelassíthatja az optimizmus kialakulását.

A lakosság óvatossága abban is tetten érhető, hogy a járványügyi intézkedések lebontását a többség nem sürgeti, csak a lakosság negyede szeretne enyhíteni az aktuális szigoron.

Az egyének egzisztenciális helyzetét úgy látszik, a második és harmadik hullám már nem igazán bolygatta meg. A magyarok hangulata is javulóban van április óta, kevésbé aggódóak vagy álmatlanok.

A makrogazdasági folyamatok megítélésében vegyülnek a pozitív és negatív trendek. Miközben a munkanélküliségtől való félelem március óta markánsan csökken, addig az inflációval kapcsolatos aggodalmak nem, hogy alább szállnának, még fokozódtak is. Forintgyengülésre, csődökre ugyanakkor már kevésbé számít a lakosság.

Jó hír, hogy úgy tűnik, a pandémia alatt a lakosság a megtakarításaira – lehetőségei szerint – igyekezett gondosan vigyázni. Ebben az is közrejátszik, hogy „válságtudatunk” kitart. Továbbra is válságot érzékelünk, azonban azzal a különbséggel, hogy egyre kevésbé számítunk rosszabbodásra, inkább számítunk enyhülésre, de a gazdasági növekedés beindulását csak nagyon kevesen valószínűsítik.

Összességében a tavalyi novemberig tartó, és az azóta eltelt időszak közötti különbség az, hogy idén már jóval kevésbé élesen reagált a hangulatunk a korábbinál negatívabb fejleményekre, gondolva például a járványgörbére. Ugyanakkor ez a lassú reagálás a jó hírekre is igaz, a járvány lefutásakor az optimizmus sem szökken szárba.

Mire számítsunk? Talán arra, hogy szépen lassan azon vesszük észre magunkat, hogy visszatértünk a régi mederbe.