A Nokia és a T-Mobile vezet

nrc

A legalább hetente internetező 14-69 éves hazai lakosság csaknem 100 százalékának van mobiltelefonja. Magyarországon ha mobil, akkor Nokia; a netezők 40 százaléka rendelkezik ezzel a márkával, a mobilszolgáltató cégek versenyéből pedig a T-Mobile került ki győztesen. Az NRC a VMR felmérésben a márkák versenye mellett a telefon-alkalmazások népszerűségét is vizsgálta.

A mobiltelefonok piaca mindig is vonzó terület volt a gyártók számára. Az évek folyamán több céggel is találkozhattunk már, akik potenciált láttak az iparágban és szövetségesekkel, vagy anélkül, de bekapcsolódtak a versenybe. A mobiltelefonok piacát a folyamatos innováció és beruházások jellemzik; a gyártók megteremtik az igényeket, a fogyasztók pedig töretlen intenzitással hódolnak a mind újabb technológiai vívmányoknak és fejlett alkalmazásoknak.

Hazánkban a korábbi évekhez hasonlóan még mindig a finnországi Nokia cég készülékei azok, amelyekkel az internetezők legnagyobb aránya, 40 százaléka rendelkezik. Az utóbbi években a Sony Ericsson is láthatóan beleerősített. A komoly fejlesztési és kommunikációs tevékenységének is lehet köszönhető, hogy közvetlenül a Nokia mögött, 23 százalékkal a második helyet birtokolja. Két számjegyű értéket a fentebb említetteken túl egy gyártó tudott elérni; a dobogó harmadik fokán a Samsung márka áll, a netezők 16 százalékának van ilyen típusú mobilja.

mobilcikk_markak

A VMR felmérés rávilágított arra is, hogy még egyes készülékmárkákat tipikusan a férfiak, másokat inkább a nők vásárolnak. A Sony-Ericssonnal rendelkező internetezők jellemzően férfiak, használóinak 63 százaléka az erősebbik nem képviselői közül kerül ki. A Samsung esetében ugyanakkor pont fordított a helyzet.

Azt ugyan még nem tudjuk, hogy az iPhone készülékek értékesítése milyen hatással lesz a jelenlegi sorrendre és arányokra, azonban a szolgáltatók versenyére való befolyását sejteni lehet. A mobillal rendelkező internetezők jelentős aránya, jelenleg 46 százaléka a T-Mobile ügyfele. A Pannon 36 százalékkal a második, míg a Vodafone 28 százalékkal a harmadik helyen áll. Mivel egyes válaszadók saját, és céges mobiltelefonnal is rendelkeznek, előfordulhat, hogy egy időben több szolgáltatónak is az ügyfelei.

A mobiltelefonok használatával kapcsolatban a VMR kutatás azt állapította meg, hogy a legtöbben még mindig annak csupán alapfunkcióit használják. Az olyan innovatív szolgáltatások esetében, mint például a mobiltelefonon keresztüli internetezés, alacsony a rendszeres használók aránya. A mobilkészülékkel rendelkező internetezők mindössze 3 százaléka használja gyakorta ezt a funkciót.

mobilcikk_internet< A letölthető mobiltelefon alkalmazások közül a csengőhangok a legnépszerűbbek. A mobillal rendelkező 14-69 éves netezők 36 százaléka vette már igénybe ennek internetes letöltését. Ezt követi a mobiltelefonos játékok (19 százalék), majd pedig a kép vagy videó (18 százalék) letöltése. A célcsoport 46 százaléka mondja azt, hogy online még soha nem töltött le szolgáltatást telefonjára. A felmérést az NRC Piackutató 2008 első félévében végezte 10.000 fő online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS offline adataival súlyozták, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek (nem, életkor, iskolai végzettség, településtípus, internet használat gyakorisága, helye és az otthoni hozzáférés típusa) tekintetében reprezentatív a 14-69 éves magyar lakosságra nézve. A Visitor Media Research (VMR) Magyarország legnagyobb és legátfogóbb online tracking kutatása, amelyet az NRC Piackutató Kft. és a TNS készít el a hazai médiavásárlók, médiatulajdonosok és vállalatok részére.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
Új kollégát keresünk: piackutatási projektkoordinátor, online kérdőívszerkesztő

Adatelemző, piackutató

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi piackutató, adatelemző kollégáját!  Munkakörhöz tartozó feladatok: Akkor jelentkezz, ha  Előnyt jelent: És mit kínálunk cserébe?  Céginformáció:

A piackutatás 2024-es trendjei

A piackutatás 2024-es trendjei

Piackutatás 2024. Mega-, és mikrotrendek, szakértői beszélgetés Falus Tamással és Géczi Tamással a piackutatás jelenéről és jövőjéről az NRC friss podcastjében.

hu_HUHU