Generációk a közösségi médiában (letölthető prezentáció)
Töltsd le a Social Media 2021 konferencián tartott előadásunk prezentációját!
Töltsd le a Social Media 2021 konferencián tartott előadásunk prezentációját!
Évadzáró adásunkban azoknak az interjúknak a tanulságait beszéltük meg, amelyeket hazai vállalatok vezetőivel készítettünk ügyfélélmény témakörben.
Tavaly novemberben tekintettük át utoljára, nagyobb ívű kitekintéssel a Pandémia Hangulat Index eredményeit. A járvány sajnos nem ért véget akkor, így történetünk is folytatódik. Hogyan is látjuk a kutatásunk szemüvegén keresztül az azóta eltelt időszakot?
Mit értenek ügyfélélmény alatt, milyen mérési módszereket használnak, és mekkora szerepük van ezeknek az információknak a döntéshozatalban?
Bár a fenntarthatóság sokakat foglalkoztató kérdés, ez nem feltétlenül látszik akkor sem, amikor megnézzük, hogy milyen termékek, milyen csomagolásban, milyen motivációval kerülnek bele a bevásárlókosarakba. Friss NRC kutatás a témában!
Lassan vége a járvány harmadik hullámának, de hogyan hat ez a turizmusra? Milyen terveik vannak a magyaroknak a nyári hónapokra? Utazunk, vagy inkább otthon maradunk?
Vásárlás, felújítás, finanszírozás. Mi a helyzet az ingatlanpiacon? Erről szól podcastunk legfrisebb epizódja.
Az NRC kutatásából kiderül, hogyan ítélik meg a tévénézők a non-spot hirdetéseket. Jobban kedveljük-e őket, mint a reklámszpotokat? Hatékonyak-e ezek a megjelenések?
Elkészült az NRC fenntarthatósági kutatása, amely azt járta körül, milyen ismeretei, attitűdjei vannak a magyaroknak az egyes környezeti problémákkal és a környezettudatossággal kapcsolatban, mit gondolnak a felelősségről, és hogyan jelenik meg a fogyasztók, vásárlók döntéseiben, szokásaiban a fenntarthatóságra való törekvés.
Hogyan alakultak át az elmúlt egy évben a tartalomfogyasztási szokásaink, és tartósak maradnak-e ezek a változások? Mi az oka annak, hogy a lineáris tévézés még mindig jelentős részt hasít ki a médiafogyasztásra szánt időnkből, és vajon veszélyt jelent-e rá a streaming platformok erősödése? Egyáltalán, mit látunk a VOD szolgáltatások terén: nyertese lesz-e a pandémiának a Netflix és az HBO GO?
Mi az az ügyfélélmény, miként lehet tervezni, de főként hogyan lehet úgy menedzselni, hogy az üzleti hasznot hozzon a vállalatoknak? Ezeket a kérdéseket járja körül az ExperienceCon, Közép-Európa első ügyfélélmény konferenciája. Kurucz Imre és Klenovszki János az esemény egyik szervezőjével, Káli Györggyel beszélgetett a témáról, és arról, mi (lehet) a kutatás, mérés szerepe a CX megértésében, tervezésében.
Mi motivál valakit arra, hogy szabadúszóként dolgozzon? Mi lehet vonzó ebben, és milyen nehézségekkel kell szembenézni? Érdekes beszélgetés az NRC legújabb, nyolcadik podcastjében.