Quelle est la valeur du contenu médiatique ?

Az NRC az idei Internet Hungary-n is több előadással képviseltette magát. Az egyik során a lakosság esti, 17 és 24 óra közötti viselkedését vizsgáltuk, a másikban pedig azt, hogy mennyit is ér, úgy általában, a médiatartalom a magyaroknak. Az alábbi néhány sorban az NRC piackutatási adatainak eredményét foglaljuk össze, amelyet Sági Ferenc az NRC kutatási igazgatója adott elő a konferencián.

Médiatartalom átlagos költés

Rengeteg időt töltünk különféle szöveges, hallgatható és audiovizuális tartalmak fogyasztásával, ráadásul a tartalomfogyasztási idő trendje növekvő. Ennek elsősorban az az oka, hogy az újabb és újabb tartalomfogyasztási platformok nem kiszorítják a régieket, hanem betöltik azokat a tartalomfogyasztási „üresjáratokat”, amiket a korábbi platformok nem tudtak kiszolgálni. Mindenkinek ismerős már a buszmegállóban várakozó, okostelefonon tartalmat fogyasztó alakja.

A tartalomfogyasztás hatalmas szeletet hasít ki az életünkből, – tévét, Netflixet, hírportálokat és YouTube-ot is beleértve akár napi 6-8 órát is – azt viszont nem igazán értjük, hogy a tartalomnak ára van. Ma Magyarországon egy átlagos ember kb. 6-6500 Ft-t fizet ki a tartalomfogyasztására havonta, ez azért nem túl magas, most már tulajdonképpen 1-2 kg hús árában mérhető költség.

"Persze nem újkeletű probléma ez, Magyarországon a médiatartalom sosem ért sokat."

Mintha a lakosság például az internetszámla megfizetésével jogot formálna arra, hogy mindenféle netes tartalmat ingyenesen, de legalábbis nagyon olcsón kapjon. Ez az alapattitűd az oka annak is, hogy Magyarországon nem a tartalom, mint termék alapú modellek tudtak meghonosodni, sokkal inkább a hirdetés alapú finanszírozási modellek terjedtek el, a hírportálok esetében az adományozással kiegészülve.

Ahhoz, hogy a tartalom értékét magában vizsgáljuk a célcsoportnak véleményt kellett nyilvánítania arról, hogy mennyit fizetnének egy ideális médiafelület havi használatáért. Egy olyan képzeletbeli felületet értékeltek, ahol csak olyan tartalmak vannak és pont olyan formában, amire a fogyasztó vágyik, tehát tulajdonképpen más tartalomfogyasztási platformra nincs is szüksége. Az adatok alapján egyértelmű, hogy a fogyasztói oldalon a közeljövőben sem lesz nagyobb értéke a tartalomnak, hiszen a lakosság jelentős része még egy teljesen testreszabott platformért sem fizetne (sokkal) többet, mint amit jelenleg is fizet a tartalomfogyasztásáért.

Tartalomfogyasztás NRC Piackutatás
Médiatartalom kutatás NRC

A fiatalok többet költenének

Egy ennél fontosabb tény viszont, hogy a 18-29 évesek kétszer akkora összeget „mondtak be”, mint az 50+-os korosztály tagjai. Az előadás legfőbb üzenete épp ez volt: a felnövekvő és fiatal generációk egyre inkább értik és becsülik a médiatartalom értékét. A fiatalok hajlandóak (lesznek majd) mélyebben és rendszeresebben is a zsebükbe nyúlni azért, hogy egy számukra kedves tartalomszolgáltatót a jelenlegihez képest nagyobb összeggel is finanszírozzanak.

Az előadás zárógondolata arra a kérdésre alapult, hogy a mostani gazdasági körülmények között a lakosság vajon hozzá fog-e nyúlni a tartalomfogyasztási költségeihez. A korábban említett 6-6500 Ft-os összeg annyira kicsi szeletet tesz ki a háztartások büdzséjében, hogy nem igazán várhatóak földindulásszerű változások a lakosság tartalomfinanszírozási hajlandóságát tekintve a jövőben, negatív irányban sem – persze minden gyorsan változik. Ha valaki mégis a tartalomfogyasztási költségein szeretne húzni, akkor először a sajtópiaci vásárlásait, valamint a streaming előfizetéseit fogja felülvizsgálni. Bízzunk benne, hogy még erre sem kerül sor. Ha a lakosság mérhető hányada, az amúgy is alacsony tartalomfogyasztási költségeit mégis megvágja, az rossz időket sejtetne.

Ferenc Sági
kutatás igazgató / NRC Piackutatás

RECHERCHE EN LIGNE, VOUS SOUHAITEZ UN DEVIS ? CONTACTEZ-NOUS ET NOUS NOUS FERONS UN PLAISIR DE RÉPONDRE À TOUTES VOS QUESTIONS !

Legfrissebb Fenntarthatóság témájú podcastunk itt hallgatható meg

Adatfelvételi szolgáltatásainkról itt olvashat többet!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Parlons-en !

Ecrivez-moi ou appelez-moi et je répondrai à vos questions.

Nous pouvons vous aider à faire de l'étude de marché un retour sur investissement rapide !
Plus d'articles par Ferenc Sági
Az e-kereskedelem trendjei - 2024

Az e-kereskedelem trendjei – 2024

Az NRC-nél évtizedes távlatban látjuk az e-kereskedelmi trendeket (is), hiszen a legnagyobb magyar online kutatócégként szakmai kötelességünk ezt a területet (is) mérni. Éveken keresztül

AI és lakosság – mi történt a nyáron? 

AI és lakosság – mi történt a nyáron? 

Még nincs egy éve, hogy a ChatGPT berobbant az életünkbe, s mi máris a harmadik mérést végezzük el a lakosság körében. Az AI alkalmazásokat és azon belül a ChatGPT-t rendszeresen használók aránya viszont egyhelyben topog.

Un psychologue au lieu d'une IA ?

Un psychologue au lieu d'une IA ?

Psychothérapeute et auteure de best-sellers du New York Times, Esther Perel est aujourd'hui l'une des voix les plus pointues et les plus originales sur les relations modernes. Elle a donné une conférence au BrainBar de Budapest en septembre. Écrit par Szilvi Szücs.

fr_FRFR