Megállíthatatlanul bővül a világ internetezőinek tábora

nrc

Az utóbbi években bámulatos ütemben nőtt az internet használók köre az egész világon. Az Internet World Stats kutatásai szerint a mai adatokat a 2000-esekkel összehasonlítva az emelkedés aránya 245 százalékos. Hasonló ütemű növekedés figyelhető akkor is, ha kizárólag földrészünk adatait (222%) vizsgáljuk, hazánk pedig még az Európai átlagot is fölülmúlta, ugyanis idén több mint háromszor annyi magyar internetezik, mint 7 évvel ezelőtt.

A legszembetűnőbb változás a közel-keleten történt, ugyanis az érintett országokban 2000 óta több mint kilencszeresére nőtt a világhálót használók száma, amivel elérték, hogy ma már lakosságuk 17 százaléka netezik rendszeresen.

Az egész világ internetezőit vizsgálva kiderül, hogy napjainkban a 7 évvel ezelőtti internetezők 245 százaléka csatlakozik a világhálóhoz.

A világon Ázsiában van a legtöbb internet használó, ugyanis számuk a világ intertnetezőinek 37 százalékát teszi k. Az európai netesek ugyan kevesebben vannak (27%), de szintén szép számmal képviseltetik magukat a világhálóra fellépők között. Az érték Ausztráliában a legalacsonyabb, mindössze 1 százalék, azonban itt mindenképp érdemes figyelembe venni, hogy a földrész népessége a többivel összehasonlítva feltűnően alacsony. Szintén Ausztrália mentségére legyen mondva, hogy lakosságának 55 százaléka használja rendszeresen az internetet, így kizárólag Észak-Amerika (70 %) előzi meg az Internet-Verbreitung tekintetében. Afrikában csupán a lakosság 4,7 százalékának van lehetősége arra, hogy a világhálón szörfözhessen, így nem csoda, hogy a világ-internetezőit ábrázoló tortában csak egy aprócska (1%) szeletet tud kitölteni.

Napjainkban az európai lakosság 27 százaléka használja az internetet, azonban hazánk az európai átlag felett teljesít a penetráció tekintetében, ugyanis a magyarok 30 százaléka lép fel rendszeresen a világhálóra. Amennyiben az internetezés és a populáció arányát vizsgáljuk, kiderül, hogy Európában Izland a listavezető, hiszen a lakosság 86 százaléka látogatja a világhálót, azonban számuk az európai internetezőknek csupán 0,1 százalékát jelenti. Földrészünk internetezőinek táborában a németek alkotják a legnépesebb csoportot, ugyanis az európaiak 16 százaléka ebben az országban csatlakozik a világhálóhoz.

Számottevő tehát már ma is az internetezők száma, azonban a jövőben további emelkedésük várható és előbb-utóbb eléri a világ azon részeit is, ahová eddig még nem sikerült betörnie.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Lassen Sie uns reden!

Schreiben oder rufen Sie mich an und ich werde Ihre Fragen beantworten

Wir können Ihnen helfen, dass sich Ihre Investition in die Marktforschung schnell auszahlt!
Weitere Artikel von János Klenovszki

Virtuális séta az online piactereken

Bár az online vásárlás legnagyobb előnye a gyorsaság és a kényelem, tévedés lenne azt hinni, hogy internetes áruházakba csak néhány klikkelés erejéig „járnak” a

Ismét a gyerekeket kérdezzük

2007-ben indult elsőként útjára az NRC Piackutató VMR.kids kutatása. A felmérés múlt évi sikerének köszönhetően idén novemberben ismét elindítottuk az adatfelvételt. A VMR-t kiegészítő

Mire alkalmas és mire nem az internetes adatfelvétel?

Az internetes populáció emelkedésével egyre fontosabb szerepet betöltő internetes adatfelvétel mind több vállalat számára teszi elérhetővé a piackutatás alkalmazását. A világhálót használók növekvő száma

||

Mit tudunk az internetezőkről?

NRC Piackutató Az NRC Piackutató – a TNS-sel közösen – 2007 második félévében is vizsgálta a hazai internetezők internetezési és demográfiai jellemzőit, online és

de_DEDE