Internetpenetráció 2009 első félév

nrc

Fél év alatt 3 százalékpontot nőtt a 15-69 éves hazai lakosságon belül az internetezők aránya, így 2009 első félévében 52 százalékos az internetpenetráció – több mint 3,9 millióan kapcsolódnak legalább havi rendszerességgel a világhálóra, a legalább hetente internetezők aránya pedig 47 százalék.

Az internetet ennél többen próbálták már ki, ugyanakkor a lakosság kétötödéről még mindig elmondható, hogy gyakorlatilag semmilyen személyes tapasztalattal nem rendelkezik az internettel, illetve az ott található tartalmakkal, szolgáltatásokkal kapcsolatban.

Bár az utóbbi években – néhány kisebb megtorpanástól eltekintve – dinamikus növekedést figyelhettünk meg az internetet használók számában, a jelenlegi 52 százalékos penetrációs szint nemzetközi viszonylatban még mindig relatíve alacsonynak mondható, és nem csak az USA vagy a skandináv országok kiemelkedően magas penetrációs szintjéhez képest, hanem az EU 60 százalék feletti átlagához, és néhány szomszédos ország adatához viszonyítva is.

penetr_2009_1_abra8

A penetráció növekedésével ugyan fokozatosan csökken az egyes társadalmi csoportok közötti különbség az internet használatát illetően, azért az internetezők aránya még mindig magasabb a férfiak, mint a nők körében: előbbiek 55, utóbbiak 48 százaléka internetezik rendszeresen.

Még jelentősebb a különbség az egyes életkori csoportok között. Az internet még mindig fiatalos médiumnak számít, amit jelez, hogy míg a 15-24 évesek 84 százaléka rendszeresen internetezik, addig a 25-34 éveseknek már csak 67 százaléka – az 50 felettiek körében pedig az átlagosnál lényegesen alacsonyabb, mindössze 21 százalékos a penetráció.

penetr_2009_1_abra2

Budapesten az internetezők aránya még mindig jelentősen meghaladja az országos szintet: a fővárosban 70 százalékos a mért penetrációs szint, ugyanakkor a kisebb városokban, illetve a községekben az átlagosnál alacsonyabb az internetezők aránya. Míg 2008 második félévében 11 százalékponttal nőt a kistelepülések penetrációs szintje, addig az utóbbi fél évben megtorpant a hirtelen emelkedés és csupán egy százalékponttal nőtt ez az érték.

penetr_2009_1_abra3

A 15-69 éves rendszeres internetezők 80 százaléka szokott otthonában internetezni – ez azt jelenti, hogy a teljes populáció 41 százaléka használja otthonról az internetet. Ennél valamivel többen – 46 százaléknyian – rendelkeznek otthoni internet hozzáféréssel, de nem mindenki él a lehetőséggel. Azt, hogy az otthoni hozzáférés megléte még nem jelent automatikusan internet használatot, jól mutatja, hogy az otthonukban hozzáféréssel rendelkezők egytizede egyáltalán nem használja az internetet.

Az elmúlt fél évben 50-ről 53 százalékra nőtt az otthoni számítógéppel, és 40-ről 43-ra az otthoni internet-hozzáféréssel rendelkezők aránya. Az otthon internetezők arányában korábban tapasztalt erőteljes növekedés ugyanakkor megtorpant: fél év alatt mindössze 1 százalékponttal lett magasabb a világhálóra otthonukban (is) csatlakozók aránya.

penetr_2009_1_abra4

2009 első félévében az otthoni internettel rendelkezők körében tovább csökkent az ADSL részaránya, míg a kábelneté tovább nőtt: 32 százalékuknak van ADSL-, 49 százalékuknak kábeltévés elérése. Azok körében, akik rendelkeznek otthonukban internet kapcsolattal, 5 százalék elsődlegesen mobilinterneten keresztül kapcsolódik otthonában a világhálóra (a mobilinternetet kiegészítő technológiaként használók aránya ennél természetesen magasabb). Betárcsázós internet kapcsolattal már csak az otthoni internetezők 7 százaléka rendelkezik.

penetr_2009_1_abra5

A jelenleg nem internetezők 1 százaléka biztos abban, hogy néhány hónapon belül elkezdi használni az internetet, további 4 százalékuk pedig valószínűnek tartja ezt. Ez – és az eddigi trendek – alapján a közeljövőben 2-3 százalékpontos növekedés várható az internetezők arányában.

Az otthoni internet kapcsolattal nem rendelkezők 12 százaléka tervezi, hogy vásárol valamilyen hozzáférést. A jelenleg nem internetezők 6 százaléka gondolkodik az otthoni internet bevezetésén, míg azok körében, akik használják az internetet, de nem rendelkeznek otthoni hozzáféréssel, 39 százalék tervezi az internet-kapcsolat kiépítését. Azok, akik döntöttek már a hozzáférés módját illetően, elsöprő többségben valamilyen szélessávú technológia bevezetésében gondolkodnak.

Internet-Nutzung

Zusätzlich zu den traditionellen Internetaktivitäten - E-Mail, Surfen, Informationssuche, Lesen von Online-Magazinen - nutzt ein wachsender Anteil der Internetnutzer die verschiedenen nützlichen oder sogar unterhaltsamen Funktionen des Internets. 67 % der 14- bis 69-Jährigen, die das Internet mindestens einmal pro Woche nutzen, haben schon einmal im Internet nach einem Job gesucht, und fast ebenso viele haben mindestens einmal ein Produkt oder eine Dienstleistung online bestellt. Einer von drei Internetnutzern verwendet das Internet für seine Finanzangelegenheiten.

Blogot a netpolgárok 52 százalék szokott olvasni, saját webes naplót viszont csak 9 százalékuk vezet rendszeresen vagy alkalmanként. Videómegosztó szájtokat az internetezők több mint kétharmada látogat legalább alkalmanként – 21 százalék pedig már legalább egyszer fel is töltött valamilyen videót az internetre. Jelentős az interneten rádiót hallgató, tévéadást nézők aránya is: rádiót 58 százalék hallgat a neten, a tévézést pedig 31 százalék próbálta már ki az interneten keresztül.

penetr_2009_1_abra6

Es ist keine Neuigkeit, dass mehr als neun von zehn Internetnutzern das Web nutzen, um sich vor einem Kauf zu informieren - bevor sie eine wichtige Kaufentscheidung treffen, besuchen sie die Websites von Herstellern und Händlern, Preisvergleichs-Websites oder sogar Kundenforen, in denen Verbraucher ihre positiven oder negativen Erfahrungen mit Produkten und Dienstleistungen austauschen können.

Az online vásárlást a legalább hetente internetező 14-69 évesek körében kipróbálók aránya 2009 első félévében 65 százalék. Kisebb-nagyobb rendszerességgel 40 százalékuk rendel termékeket, szolgáltatásokat az internetről, vagyis a vásárláshoz az internetet is aktívan használók száma ma már Magyarországon is meghaladja az 1,4 milliót. Az online vásárlás, rendelés azonban természetesen nem jár mindig együtt online fizetéssel: a legfrissebb adatok szerint a legalább hetente internetezők 18 százaléka szokta a weben vásárolt áruk ellenértékét kiegyenlíteni bankkártyaszáma megadásával, az interneten keresztül.

penetr_2009_1_abra7

A gyorsjelentés adatai a TNS-NRC InterBus, valamint az NRC-TNS Visitor Media Research kutatásának 2009 első féléves felméréséből származnak. A 15-69 éves hazai lakosságra reprezentatív InterBus kutatás a hazai internetpenetráció alakulásáról, az internetezők és a nem internetezők jellemzőiről, valamint az internet használat (és nem használat) motivációiról szolgáltat információt – a legalább hetente internetező 14-69 évesekre reprezentatív VMR felmérés pedig az internetezők, valamint az egyes honlapok látogatóinak fogyasztási szokásait, médiahasználatát, valamint reklámokkal kapcsolatos attitűdjét mutatja be.
A két kutatásból származó további adatok, elemzések megrendelhetőek az NRC-től. Kérjük, érdeklődjön a piackutatas@nrc.hu e-mail címen, vagy látogasson el honlapunkra (http://www.nrc.hu/kapcsolat).

Facebook
Twitter
LinkedIn

Artikel zu ähnlichen Themen

Stöbern Sie in den herunterladbaren Infografiken des NRC, nutzen Sie die Daten, die Sie finden, aber verweisen Sie bitte immer auf uns.
Lassen Sie uns reden!

Schreiben oder rufen Sie mich an und ich werde Ihre Fragen beantworten

Wir können Ihnen helfen, dass sich Ihre Investition in die Marktforschung schnell auszahlt!
Weitere Artikel von János Klenovszki
Új kollégát keresünk: piackutatási projektkoordinátor, online kérdőívszerkesztő

Piackutató

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi piackutató, elemző kollégáját!  Munkakörhöz tartozó feladatok: Akkor jelentkezz, ha  És mit kínálunk cserébe?  Ha magadra ismertél

A piackutatás 2024-es trendjei

A piackutatás 2024-es trendjei

Piackutatás 2024. Mega-, és mikrotrendek, szakértői beszélgetés Falus Tamással és Géczi Tamással a piackutatás jelenéről és jövőjéről az NRC friss podcastjében.

de_DEDE