Repülés tekintetében az idősebbek vezetnek

nrc

A 18-69 éves internetezők 42 százaléka ült már repülőgépen, és 16 százalék azok aránya, akik utaztak már fapadossal. Repülés tekintetében az idősebb korosztály rendelkezik nagyobb tapasztalattal; míg a 40 év alattiak csupán egyharmada, addig az ennél idősebbek több mint fele, 54 százaléka próbálta már a légi utazást.

Néhány évvel korábban a fapados légitársaságok megjelenésekor olyanok számára is elérhetővé vált az utazás ezen formája, akik korábban nem engedhették meg maguknak ezt a „luxust”. Bár a technológiai vívmányok, az internet, a digitális-elektronikai eszközök használatának terén az idősebbek kevesebb tapasztalattal rendelkeznek fiatalabb társaiknál, a repüléssel kapcsolatban fordított a helyzet; a 40 év feletti internetezők szignifikánsan magasabb aránya repült már életében, mint az alacsonyabb korosztály tagjai.

A légi utazásban való jártasság a válaszadók iskolázottságával is összefügg. Míg a diplomások közel kétharmada, addig az érettségizettek 40 százaléka, az ennél alacsonyabb végzettségűeknek pedig kevesebb, mint egynegyede ült már repülőn. Amellett, hogy a tanulmányok során az emberek látóköre kibővül, több más tényező is szerepet játszhat ebben az összefüggésben. Ilyen lehet például az egyes intézetek, szervezetek által a felsőoktatási intézmények hallgatóinak kínált ösztöndíj- és csereprogramok. Másrészről a magasabb iskolai végzettséghez a tanulmányok végeztével magasabb jövedelem is párosul, amely mellett már megengedhetik maguknak, hogy külföldi utazásaikhoz valamely légitársaság szolgáltatásait vegyék igénybe, ahogy az is nagyobb eséllyel megtörténhet, hogy üzleti céllal kell utazniuk.

A felmérés során az NRC Piackutató az internetezők repülőjegy foglalási módjait is vizsgálta. A helyfoglalást a repülést már kipróbált internetezők 61 százaléka intézi saját maga. Közülük 42 százalék azok aránya, akik online foglalást vesznek igénybe a légitársaság weboldala (35 százalék) vagy az utazási iroda (7 százalék) honlapján keresztül. Az utazási irodákra a célcsoport 40 százaléka bízza a jegyfoglalást. Feltehetően ők azok, akik a teljes út megszervezését ezen ügynökségekre hagyják egyrészt kényelmi okokból, másrészt pedig az így elérhető kedvezőbb csomagárak (utazás, szállás, ellátás) miatt. A többi utas a légitársaság jegyirodájában (10 százalék), közvetlenül a repülőtéren (3 százalék) vagy call-centeren keresztül (3 százalék) vásárolja menetjegyét. A felsorolásból jól kitűnik az online csatorna szerepe és népszerűsége a szolgáltatás értékesítése során.

A felmérést az NRC Piackutató 2008 első félévében végezte 10.000 fő online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS adataival súlyozták, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a 14-69 éves legalább hetente internetező magyar lakosságra.

A Visitor Media Research (VMR) egy évente ismétlődő kutatássorozat folytatása, amelyet az NRC Piackutató Kft. és a TNS készít el a hazai médiavásárlók, médiatulajdonosok és vállalatok részére.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
|||

UX Research: Túl a usabilityn

  Ki ne hallott volna már a UX research kifejezésről? Mosolygós, kreatív, laza fiatalok mosolyognak ránk a Facebookon, újabb és újabb start-up cégek jelennek

||

Okoseszköz-körkép 2016

Az okoseszközök, mint az okostelefon, táblagép, okosóra egyre szélesebb körben elterjedtek, ez senki számára nem újdonság. De hol tart kis hazánk a nemzetközi trendekhez képest?

|

Egészséges hívószavak

A hosszú, egészséges élet mindannyiunk törekvése, s ennek egyik alapköve táplálkozásunk. Az ehhez rendelkezésre álló információk az internet korában már gond nélkül elérhetők, az

|

Kütyün a vásár

Egy év alatt közel 400 ezerrel nőtt, és már 3,15 millió azoknak a száma, akik okostelefont is használnak internetezésre; a táblagép esetében még ennél