E-füstbe menő terv

molnar-judit-tavkozles

A trafiktörvény ismét egy újabb szigorítás, amihez a dohánygyártóknak, forgalmazóknak és fogyasztóknak alkalmazkodniuk kell, de úgy tűnik, nem ez az egyetlen kihívás, ami mostanában éri a piacot. Az NRC 1200 fős, 18–75 éves internetezőkre reprezentatív kutatásából kiderül, hogy hogyan vélekednek az új törvényi változásokról az internetezők.

A dohányzás visszaszorítása érdekében több eszközt bevet a kormányzat a felvilágosító kampányoktól kezdve a szigorodó szabályozásig. Mert bár igaz, hogy nagyon komoly bevételt jelent a költségvetésnek a dohánytermékek jövedéki adója és áfája (2010-ben mintegy 360 milliárd forintot), de ugyanekkor a mérleg másik serpenyőjében ott vannak azok a kiadások, amelyet a dohányzás miatti egészségkárosodás kezelésére fordítanak.

A szeptemberben elfogadott, közismert nevén csak trafiktörvénynek nevezett intézkedés következtében állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől. A jogszabály szerint jövő év közepétől csak koncessziós szerződés alapján működő kereskedők (egyéni vállalkozók, illetve gazdasági társaságok) árulhatnak cigarettát. A dohányboltokban dohánytermékeken kívül mást nem lehet majd kapni.

Erős szkepticizmus

A megkérdezett internetezők 38%-a mondta, hogy legalább alkalmanként dohányzik, további 20% már leszokott a dohányzásról, így a trafiktörvény több mint egyharmadukat érinti közelről, ám nem csak ők hallottak róla. Az internetezők 81%-a ismerte az intézkedést, elsősorban a televízióból értesült róla, míg másodsorban az internetet említették legtöbben. A többség helyesen meg tudta fogalmazni, hogy nagyságrendileg miről szól a törvény, többen kiemelték, hogy a kormány célja ezzel a dohányzás és a feketekereskedelem visszaszorítása lehet.

Az internetezők 58%-a ugyanakkor nem ért egyet az intézkedéssel, és ha megnézzük ezt az arányt a dohányosok körében, akkor ez az arány közöttük 82%. A negatív vélemény mögött az állhat, hogy a válaszadók 76%-a szerint nem fog változni a cigaretta fogyasztása, vagyis azt gondolják, hogy a dohányzás visszaszorításában nem lesz hatékony ez a törvény. A törvény másik céljával kapcsolatban sem túl optimisták a megkérdezettek: 66%-uk szerint az intézkedés inkább növelni fogja a feketekereskedelmet.

Felvetődik a kérdés, hogy mennyire lesznek ezek a boltok életképesek piaci alapon, ha dohányterméken kívül semmi mást nem árulhatnak, illetve, hogy szűnnek-e meg munkahelyek azáltal, hogy csökken az eladóhelyek száma. Az internetezők borúlátók, 82%-uk úgy véli, hogy szűnnek meg munkahelyek jövőre, az intézkedés hatására.

Jöhet az elektromos cigi?

A dohányzó internetezők átlagosan 726 forintot költenek egy doboz cigarettára.

A dohánypiacot érintő másik kihívás a szigorodó kereskedelmi feltételeken túl az árak folyamatos emelkedésével szembesülő fogyasztó. A dohányzó internetezők átlagosan 726 forintot költenek egy doboz cigarettára. Ha a dohányos válaszadók által jelenleg szívott füstszűrős cigaretta ára elérné az 1000 forintos határt, akkor 28% abbahagyná a dohányzást, 22% maradna a mostani márkájánál, de kevesebbet szívna, míg 19% olcsóbb márkára váltana, és mindössze 12% választana más terméket. Ám ha figyelembe vesszük azt, hogy a füstszűrős cigarettát 42%-uk nem tudná helyettesíteni semmivel, akkor azért valószínűsíthető, hogy kevesebben tennék le a cigarettát, mint ahogy most állítják. Aki váltana, az legnagyobb valószínűséggel elektromos cigarettára váltana, ezt a terméket 19% említette.

Tekintetbe véve, hogy az elektromos cigaretta jogi szabályozása egyelőre kissé bizonytalan, úgy tűnik, hogy akár a jogi hézagokat kihasználva a forgalmazók komoly kihívást is jelenthetnek az elkövetkező időszakban a dohányiparnak. A dohányzás egészségesebb alternatívájának beállított elektromos cigaretta ismertsége 97%-os az internetezők körében, és legtöbben ismerősöktől, barátoktól hallottak róla először, a második forrásnak pedig az internetet jelölték meg. A terméket valaha vásárlók aránya jelenleg 12%-os az internetezők körében, és érdekes módon nem mutat korban kiugrást semmilyen irányba. A beszerzés forrásának 35% az internetet jelölte meg, és szintén ugyanilyen mértékű volt azok aránya, akik boltban vásárolták.

Így, miközben a dohánytermékek kereskedelme szűkül, a termékek ára folyamatosan emelkedik és egy negatív kommunikációs környezetben kell értékesíteni a dohánygyáraknak a termékeiket, addig a termékbesorolás nélküli, kommunikációs korlátozások alá nem eső, akár az interneten házhoz rendelhető elektromos cigaretta a dohányzás környezetkímélőbb alternatívájaként jelenik meg, és úgy tűnik, hogy még a vendéglátósok sem tiltják ki azokat, akik bekapcsolják e-cigijüket.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
Új kollégát keresünk: piackutatási projektkoordinátor, online kérdőívszerkesztő

Adatelemző, piackutató

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi piackutató, adatelemző kollégáját!  Munkakörhöz tartozó feladatok: Akkor jelentkezz, ha  Előnyt jelent: És mit kínálunk cserébe?  Céginformáció:

A piackutatás 2024-es trendjei

A piackutatás 2024-es trendjei

Piackutatás 2024. Mega-, és mikrotrendek, szakértői beszélgetés Falus Tamással és Géczi Tamással a piackutatás jelenéről és jövőjéről az NRC friss podcastjében.