Internetpenetráció 2008 első félév

nrc

Fél év alatt 5 százalékpontot nőtt a 15-69 éves hazai lakosságon belül az internetezők aránya, így 2008 első félévében 46 százalékos az internetpenetráció – több mint 3,4 millióan kapcsolódnak legalább havi rendszerességgel a világhálóra, a legalább hetente internetezők aránya pedig 42 százalék.

Az internetet ennél többen próbálták már ki, ugyanakkor a lakosság közel feléről még mindig elmondható, hogy gyakorlatilag semmilyen személyes tapasztalattal nem rendelkezik az internettel, illetve az ott található tartalmakkal, szolgáltatásokkal kapcsolatban. Bár az utóbbi években – néhány kisebb megtorpanástól eltekintve – dinamikus növekedést figyelhettünk meg az internetet használók számában, a jelenlegi 46 százalékos penetrációs szint nemzetközi viszonylatban még mindig alacsonynak mondható, és nem csak az USA vagy a skandináv országok kiemelkedően magas penetrációs szintjéhez képest, hanem az EU 60 százalék körüli átlagához, és néhány szomszédos ország adatához viszonyítva is.

penetr200811

A penetráció növekedésével ugyan fokozatosan csökken az egyes társadalmi csoportok közötti különbség az internet használatát illetően, azért az internetezők aránya még mindig magasabb a férfiak, mint a nők körében: előbbiek 50, utóbbiak 42 százaléka internetezik rendszeresen.

Még jelentősebb a különbség az egyes életkori csoportok között. Az internet még mindig fiatalos médiumnak számít, amit jelez, hogy míg a 15-24 évesek 80 százaléka rendszeresen internetezik, addig a 25-34 éveseknek már csak 60 százaléka – az 50 felettiek körében pedig az átlagosnál lényegesen alacsonyabb, mindössze 16 százalékos a penetráció.

penetr200812

Budapesten az internetezők aránya még mindig jelentősen meghaladja az országos szintet: a fővárosban 66 százalékos a mért penetrációs szint, ugyanakkor a kisebb városokban, illetve a községekben az átlagosnál alacsonyabb az internetezők aránya. Ráadásul 2007 második félévében a községek penetrációjában csak 2 százalékpontos növekedést figyelhettünk meg, ami tovább növelte a legkisebb településeken élők leszakadását a budapestiekhez képest.

penetr200813

A 15-69 éves internetezők 70 százaléka szokott otthonában internetezni – ez azt jelenti, hogy a teljes populáció 32 százaléka használja otthonról az internetet. Ennél valamivel többen – 36 százaléknyian – rendelkeznek otthoni internet hozzáféréssel, de nem mindenki él a lehetőséggel. Azt, hogy az otthoni hozzáférés megléte még nem jelent automatikusan internet használatot, jól mutatja, hogy az otthonukban hozzáféréssel rendelkezők egytizede egyáltalán nem használja az internetet.

Nem csak az internetezők, hanem az otthonukban internetezők aránya is jelentősen nőtt az elmúlt fél évben – 2007 első félévében még csak a lakosság 23, második félévében 28 százaléka használta otthonából a világhálót. A hozzáférések számának növekedésével párhuzamosan az otthoni számítógéppel való ellátottság is növekedett:: egy év alatt 43-ról 48 százalékra.

penetr200814

2007 második félévében az otthoni internettel rendelkezők 86 százaléka valamilyen szélessávú hozzáférést használ. 2007 második félévében figyelhettük meg először, hogy a kábeltévés internet-hozzáféréssel rendelkezők aránya meghaladta az ADSL-lel rendelkezőkét. 2008 első félévében az tovább csökkent az ADSL részaránya: az otthoni internettel rendelkezők 35 százaléka használ ADSL-t, 43 százaléka kábeltévés elérést. Bár nem annyira látványos a növekedés, mégis érdemes kiemelni, hogy az első félévhez képest egyre több háztartásban választják a mobiltelefonon keresztüli internet hozzáférést: az otthoni hozzáféréssel rendelkezők körében már eléri a 4 százalékot azok aránya, akik elsődlegesen mobilinterneten keresztül kapcsolódnak otthonukban a világhálóra (a mobilinternetet kiegészítő technológiaként használók aránya ennél természetesen magasabb).

penetr200818

A jelenleg nem internetezők 1 százaléka biztos abban, hogy néhány hónapon belül elkezdi használni az internetet, további 6 százalékuk pedig valószínűnek tartja ezt. Ez – és az eddigi trendek – alapján a közeljövőben 2-3 százalékpontos növekedés várható az internetezők arányában.

Az otthoni internet kapcsolattal nem rendelkezők 14 százaléka tervezi, hogy vásárol valamilyen hozzáférést. A jelenleg nem internetezők 7 százaléka gondolkodik az otthoni internet bevezetésén, míg azok körében, akik használják az internetet, de nem rendelkeznek otthoni hozzáféréssel, 40 százalék tervezi az internet-kapcsolat kiépítését. Azok, akik döntöttek már a hozzáférés módját illetően, elsöprő többségben valamilyen szélessávú technológia bevezetésében gondolkodnak.

Internet használat

A hagyományos internetes tevékenységek – e-mailezés, böngészés, informálódás, online magazinok olvasása – mellett az internetezők mind nagyobb hányada használja az internet különböző, hasznos vagy éppen szórakoztató funkcióit. A legalább hetente internetező 14-69 évesek 67 százaléka használta már a világhálót álláskeresésre, és közel ugyanennyien vannak, akik legalább egyszer rendeltek már valamilyen terméket, szolgáltatást a világhálón. Pénzügyeit minden harmadik internetező szokta online módon intézni.

A chatet egyre inkább felváltja az online telefonálás – az internetezők 55 százaléka szokott hangátvitellel kommunikálni az interneten. Blogot a netpolgárok 52 százalék szokott olvasni, saját webes naplóval viszont csak 11 százalékuk rendelkezik.

Videómegosztó szájtokat az internetezők kétharmada látogat legalább alkalmanként – 18 százalék pedig már legalább egyszer fel is töltött valamilyen videót az internetre. Jelentős az interneten rádiót hallgató, tévéadást nézők aránya is: rádiót 57 százalék hallgat a neten, a tévézést pedig 33 százalék próbálta már ki az interneten keresztül.

penetr200816

Az már nem újdonság, hogy az internetezők több mint kilenctizede használja a világhálót vásárlás előtti információgyűjtésre – komolyabb vásárlási döntés meghozatala előtt tájékozódik a gyártók, forgalmazók weboldaláról, a különböző árösszehasonlító honlapokról vagy éppen vásárlói fórumokról, ahol a termékek, szolgáltatások fogyasztói megoszthatják egymással pozitív, illetve negatív tapasztalatikat.

Az ugyanakkor kiemelendő, hogy egy év alatt jelentősen, 53-ról 65 százalékra nőtt azok aránya, akik kipróbálták már az online vásárlást. Több-kevesebb rendszerességgel 40 százalékuk rendel termékeket, szolgáltatásokat az internetről, vagyis a vásárláshoz az internetet is aktívan használók száma ma már Magyarországon is meghaladja az 1,1 milliót. Az online vásárlás, rendelés azonban természetesen nem jár mindig együtt online fizetéssel: a legfrissebb adatok szerint a legalább hetente internetezők 17 százaléka szokta a weben vásárolt áruk ellenértékét kiegyenlíteni bankkártyaszáma megadásával, az interneten keresztül.

penetr200817

A gyorsjelentés adatai a TNS-NRC InterBus, valamint az NRC-TNS Visitor Media Research kutatásának 2008 első féléves felméréséből származnak. A 15-69 éves hazai lakosságra reprezentatív InterBus kutatás a hazai internetpenetráció alakulásáról, az internetezők és a nem internetezők jellemzőiről, valamint az internet használat (és nem használat) motivációiról szolgáltat információt – a legalább hetente internetező 14-69 évesekre reprezentatív VMR felmérés pedig az internetezők, valamint az egyes honlapok látogatóinak fogyasztási szokásait, médiahasználatát, valamint reklámokkal kapcsolatos attitűdjét mutatja be.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei

Digitalizálódnak a játszóterek

Hiánypótló felmérést végzett az NRC Piackutató, amikor megvizsgálta a gyerekek internetezési szokásait. A VMRkids 2007 kutatás eredményeiből többek közt kiderült, hogy már a 6

Vásárlás az interneten 2007

Napjainkban az internetet nem pusztán szórakozásra használjuk, hanem egyre nagyobb jelentősége van az internet hasznos funkcióinak is. Rohanó világunkban mindannyian igyekszünk a lehető leggyorsabb

|

Tudatos vásárlók az internetezők

Tíz internetezőből kilenc használja a világhálót arra, hogy vásárlás előtt tájékozódjon az adott termékről, szolgáltatásról, összehasonlítsa a különböző gyártók, forgalmazók kínálatát, és ez alapján

Védjük meg stratégiai cégeinket

Az NRC Piackutató Kft. reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a magyar 18-45 év közötti, AB státuszú és gépjárművel rendelkező lakosság túlnyomó többsége, 85 százaléka nem