Megállíthatatlanul bővül a világ internetezőinek tábora

nrc

Az utóbbi években bámulatos ütemben nőtt az internet használók köre az egész világon. Az Internet World Stats kutatásai szerint a mai adatokat a 2000-esekkel összehasonlítva az emelkedés aránya 245 százalékos. Hasonló ütemű növekedés figyelhető akkor is, ha kizárólag földrészünk adatait (222%) vizsgáljuk, hazánk pedig még az Európai átlagot is fölülmúlta, ugyanis idén több mint háromszor annyi magyar internetezik, mint 7 évvel ezelőtt.

A legszembetűnőbb változás a közel-keleten történt, ugyanis az érintett országokban 2000 óta több mint kilencszeresére nőtt a világhálót használók száma, amivel elérték, hogy ma már lakosságuk 17 százaléka netezik rendszeresen.

Az egész világ internetezőit vizsgálva kiderül, hogy napjainkban a 7 évvel ezelőtti internetezők 245 százaléka csatlakozik a világhálóhoz.

A világon Ázsiában van a legtöbb internet használó, ugyanis számuk a világ intertnetezőinek 37 százalékát teszi k. Az európai netesek ugyan kevesebben vannak (27%), de szintén szép számmal képviseltetik magukat a világhálóra fellépők között. Az érték Ausztráliában a legalacsonyabb, mindössze 1 százalék, azonban itt mindenképp érdemes figyelembe venni, hogy a földrész népessége a többivel összehasonlítva feltűnően alacsony. Szintén Ausztrália mentségére legyen mondva, hogy lakosságának 55 százaléka használja rendszeresen az internetet, így kizárólag Észak-Amerika (70 %) előzi meg az internetpenetráció tekintetében. Afrikában csupán a lakosság 4,7 százalékának van lehetősége arra, hogy a világhálón szörfözhessen, így nem csoda, hogy a világ-internetezőit ábrázoló tortában csak egy aprócska (1%) szeletet tud kitölteni.

Napjainkban az európai lakosság 27 százaléka használja az internetet, azonban hazánk az európai átlag felett teljesít a penetráció tekintetében, ugyanis a magyarok 30 százaléka lép fel rendszeresen a világhálóra. Amennyiben az internetezés és a populáció arányát vizsgáljuk, kiderül, hogy Európában Izland a listavezető, hiszen a lakosság 86 százaléka látogatja a világhálót, azonban számuk az európai internetezőknek csupán 0,1 százalékát jelenti. Földrészünk internetezőinek táborában a németek alkotják a legnépesebb csoportot, ugyanis az európaiak 16 százaléka ebben az országban csatlakozik a világhálóhoz.

Számottevő tehát már ma is az internetezők száma, azonban a jövőben további emelkedésük várható és előbb-utóbb eléri a világ azon részeit is, ahová eddig még nem sikerült betörnie.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei

Internetpenetráció 2007 I. félév

Míg 2006 első és második féléve között alig egy százalékpontot nőtt az internetpenetráció, addig az elmúlt hat hónapban 5 százalékpontos növekedést figyelhettünk meg. 2007

Digitalizálódnak a játszóterek

Hiánypótló felmérést végzett az NRC Piackutató, amikor megvizsgálta a gyerekek internetezési szokásait. A VMRkids 2007 kutatás eredményeiből többek közt kiderült, hogy már a 6

Vásárlás az interneten 2007

Napjainkban az internetet nem pusztán szórakozásra használjuk, hanem egyre nagyobb jelentősége van az internet hasznos funkcióinak is. Rohanó világunkban mindannyian igyekszünk a lehető leggyorsabb

|

Tudatos vásárlók az internetezők

Tíz internetezőből kilenc használja a világhálót arra, hogy vásárlás előtt tájékozódjon az adott termékről, szolgáltatásról, összehasonlítsa a különböző gyártók, forgalmazók kínálatát, és ez alapján