Ismét a gyerekeket kérdezzük

nrc

2007-ben indult elsőként útjára az NRC Piackutató VMR.kids kutatása. A felmérés múlt évi sikerének köszönhetően idén novemberben ismét elindítottuk az adatfelvételt. A VMR-t kiegészítő VMR.kids kutatással a 15 éven aluli gyerekek honlaplátogatási és internetezési szokásait, valamint az online reklámokhoz való hozzáállását vizsgáljuk.

A 2007-ben végzett kutatás rávilágított, hogy a gyerekek többsége nem szörfölhet szabadon a világhálón, mivel szülei ellenőrzik és korlátozzák internet-használatát. Míg azonban 6 éves korig ötből négy gyermek csak szülői felügyelet mellett internetezhet, addig a 11-14 évesek körében már csupán 44 százalék a korlátozás mellett internetezők aránya, és 79 százalékuk leggyakrabban egyedül ül a gép elé. Emellett a 7-10 évesek 19, a 11-14 évesek 51 százaléka gondolja úgy, hogy szüleinél jobban ért a számítógéphez.

A gyerekek az interneten is keresik a játéklehetőségeket. A 6 éves, illetve ennél fiatalabb internetező gyerekek 80 százaléka játszik, 71 százaléka látogat gyerekeknek szóló oldalakat, 56 százaléka hallgat és néz meséket az interneten. A 7-10 évesek többsége – 96 százaléka – szintén szokott játszani a neten, 49 százalékuk pedig már e-mailezik is. A 11-14 évesek között az e-mailhasználók aránya még magasabb 81 százalék. A játék az ő esetükben sem maradhat el, 92 százalékuk hódol ennek az internetes tevékenységnek.

Hazánkban elsőként a VMR.kids felmérés foglalkozott a 15 év alatti korosztály vizsgálatával, olyan adatokat szolgáltatva ezzel a médiatulajdonosoknak és a vállalatoknak, amelyek korábban hozzáférhetetlenek voltak a piaci szereplők számára. A kutatás eredményei által nyújtott információk igénybevételével a hirdetéstervezés és a médiumválasztás egyszerűen kivitelezhető, ezáltal pedig az adott célcsoport könnyen elérhetővé válik. A felmérés kérdőívét a gyerekek szülői felügyelet mellett, többnyire otthonukban töltik ki, így az eredmények az otthoni internet-kapcsolattal rendelkező gyermekek internetezési, fogyasztási szokásairól, valamint reklámattitűdjéről adnak felvilágosítást. A 2007 évi kutatást az NRC Piackutató az Egyszervolt.hu gyermek és családi portállal együttműködve végezte.

A kérdőívet kitöltő gyerekek idén sem maradnak ajándékok nélkül. A kutatást értékes nyeremények felajánlásával a HARIBO Hungária Kft., a Kolping Hotel Kft. és a Nestlé Hungária Kft. támogatja.

logok

A kutatás különlegességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy azt az Online Kutatás 2007 konferencia szakmai különdíjjal jutalmazta, és felhívta a figyelmet annak újszerűségére.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei

Kik laknak a panelban?

Ahhoz, hogy rendszeresen végezhessünk kérdőíves megkérdezéseket az interneten, elengedhetetlenül szükséges egy jól felépített, menedzselt és folyamatosan karbantartott online piackutatási panel. Cikkünkben az online piackutatói

Mire jó a világháló?

Az NRC Piackutató – a TNS-sel közösen – 2008 első félévében is vizsgálta a hazai internetezők internetezési és demográfiai jellemzőit, online és offline médiahasználatát,

A vizes sportokat támogatnák az internetezők

Bár az internetezők 62 százaléka csalódott a magyar olimpiai csapat pekingi eredményei miatt, mégis többen vannak azok, akik végeredményben elégedettek a magyar sportolók teljesítményével,

Internetpenetráció 2008 első félév

Fél év alatt 5 százalékpontot nőtt a 15-69 éves hazai lakosságon belül az internetezők aránya, így 2008 első félévében 46 százalékos az internetpenetráció –