Hányan bérelnének bútort az IKEA-tól?

 

Év elején olvashattuk a hírt, hogy az IKEA tervei közt szerepel a bútorok bérlésének bevezetése, ami az újrahasznosítás lehetőségével egyrészt illeszkedik a vállalat fenntarthatósági törekvéseihez, másrészt alternatívát kínál azoknak, akik rövid távra rendezkednek be otthonukban: albérletben élnek, vagy néhány éven belül lakáscserén gondolkodnak.

bútor piackutatás
Kevesen hallottak a bútorbérlésről, de ők jó ötletnek tartják

Kérdés, a magyarok számára mennyire lenne vonzó egy ilyen lehetőség, és kik azok, akik szívesen bérelnének bútorokat a jövőben? Erre kereste a választ az NRC kutatása, amelyet a 18-59 évesek körében végzett február végén.

Az eredmények szerint a hír viszonylag keveseket ért el, a fogadtatása pedig eléggé vegyes. A megkérdezettek mindössze 9 százaléka értesült a sajtóból az IKEA tervéről, de megismerve annak részleteit 7 százalék tartja kifejezetten jó ötletnek, további 34 százalék pedig alapvetően szimpatizál az elképzeléssel. Legnagyobb arányban azok lelkesednek az ötletért, akik vagy gyakran költözködnek, vagy terveznek a közeljövőben költözést, valamint azok, akik időről-időre szeretik átalakítani a lakásukat – körükben a többség pozitívan viszonyul tartja az bútor-bérlési konstrukcióhoz.

A fentiekből azért az következik, hogy amennyiben az IKEA megjelenik hazánkban a szolgáltatással, az emberek nem fognak tömegesen élni lehetőséggel. A megkérdezettek ötöde tartja egyáltalán elképzelhetőnek, hogy bútort bérel a jövőben; a nagy többség tehát egyáltalán nem nyitott. Az IKEA jelenlegi vásárlói között is utóbbiak vannak többségben, de ebben a szegmensben azért egyértelműen nagyobb lehet a kereslet: azok körében, akik az elmúlt 3 évben vásároltak az áruházban, a potenciális igénybevevők aránya meghaladja a 30 százalékot.

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
||

Okoseszköz-körkép 2016

Az okoseszközök, mint az okostelefon, táblagép, okosóra egyre szélesebb körben elterjedtek, ez senki számára nem újdonság. De hol tart kis hazánk a nemzetközi trendekhez képest?

|

Egészséges hívószavak

A hosszú, egészséges élet mindannyiunk törekvése, s ennek egyik alapköve táplálkozásunk. Az ehhez rendelkezésre álló információk az internet korában már gond nélkül elérhetők, az

|

Kütyün a vásár

Egy év alatt közel 400 ezerrel nőtt, és már 3,15 millió azoknak a száma, akik okostelefont is használnak internetezésre; a táblagép esetében még ennél

lakáshitel

Lesz-e újra hitele a lakáshitelnek?

Az élénkülő lakáshitelezésről szóló hivatalos statisztikák, a bankok versengő lakáshitel-ajánlatai, a pénzügyi-szakmai fórumok optimizmusa a lakáshitelekkel szembeni lakossági bizalom lassú visszaépülését sejteti. De mégis