PMSZ: Átrendeződni látszik a hazai kutatási piac

Magyarországon közel 5%-os gyarapodás figyelhető meg, míg a legutóbbi ESOMAR Global Market Research tanulmány szerint a piackutatási iparág 2014-ben világszinten 0,1%-kal, 43 milliárd dollárra nőtt éves alapon. 

A piackutatók világszervezete immár 27. alkalommal publikálta éves jelentését az iparág nemzetközi teljesítményéről, a piaci szereplők aktivitásáról és az általuk becsült várható változásokról. A tanulmány szerint 2014-ben a legdinamikusabb növekedést, 9,1%-ot a közel-keleti régió mutatta, jóllehet Észak-Amerika, ahol ugyanez mindössze 0,3%, a maga 43%-os részesedésével jóval erősebb hatást gyakorolt a globális eredményre.

piackutatási világpiac2014

Európában 0,9% volt a visszaesés, a régió világpiaci súlya azonban még így is jelentős, 37%. Az európai trendekkel ellentétesen a volt szocialista tagállamok, valamint több, az EU-hoz később csatlakozott ország (pl. Ciprus, Románia, Bulgária) iparági bevétele jelentős gyarapodást mutat.

A legnagyobb piackutatási forgalmat bonyolító országok  – USA, Anglia, Németország, Franciaország és Kína – együttesen lefedik az iparági költés 72%-át. Érdekes, hogy míg Kína világgazdasági súlya az USA-val vetekszik, addig piackutatásban a távol-keleti ország részesedése csak egytizede az amerikainak.

További megállapítások:

– A megbízások túlnyomó többsége, 82 százaléka, helyi megrendelőktől érkezik, míg a nemzetközi megbízások a forgalom 18 százalékát adják.

– A tavalyi évben a top 6 piaci szereplő a világpiac 42%-át képviselte, ami enyhe, 3 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi számokhoz képest.

– A legnagyobb megrendelői szektor változatlanul az ipar, nem meglepő módon ezen belül is az FMCG.

– A kutatási módszertanokat vizsgálva nem tapasztalható nagyobb változás az egy évvel korábbi megoszláshoz képest: a költés közel háromnegyede (73%) kvantitatív, 16%-a kvalitatív módszertannal valósult meg, míg az egyéb módszertanokkal végzett kutatások aránya 11%. Az online adatgyűjtéssel végzett felmérések aránya 25%, mely szintén nem jelent változást az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

A hazai cégek hivatalos árbevétel-adatai alapján a Piackutatók Magyarországi Szövetsége (PMSZ) is elkészítette iparági statisztikáját. A 2014-es évben a honi kutatási piac mérete 23,1 Mrd Ft volt, ami az európai csökkenéssel ellentétben 5%-os növekedést jelent.

hazai ktatási piac2014

A hazai gyarapodás a közepes (2014-ben 200 millió és 1 milliárd forint közötti) és a nagy (1 milliárd feletti) árbevételű cégektől származik, közel azonos arányban.

Az 1 milliárd forint feletti árbevételű vállalatok teljesítménye a szegmens 4 százalékos össz-gyarapodása mellett igen színes képet mutat: egyes cégek nagy, többszáz millió forintos forgalomnövekedést könyvelhettek el, míg mások akár bevételük 10-15 százalékával is csökkentek (szintén százmilliós nagyságrendben). Összességében azonban még így is ők adják a a teljes piac forgalmának több mint felét (55 százalékot), ami 1 százalékkal marad el az előző évi részesedésüktől.

A közepes méretű kutatócégek 35 százalékát adják a teljes hazai piacnak.

Ebben a körben tízből nyolcan növekedtek; a szegmens szereplőinek árbevétele – egy a hazai piacot korábban elhagyó céget nem számítva – összességében 12 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, és a teljes piacból is közel 2 százalékkal nagyobb arányban részesednek, mint egy évvel korábban.

A piacon a 200 millió forint alatti árbevételű kis cégek vannak a legtöbben, összességében azonban csak egytizedét (10%) adják. A 2014-es forgalmuk megközelítőleg az előző évi szintet hozta, noha e szegmensen belül szintén láthattunk jelentős mozgásokat – a cégek közel felének 25 százalékot meghaladó mértékben változott (nőtt vagy csökkent) az árbevétele.

A kutatási piacon a 2015-ös év sem telt eseménytelenül, az organikus piaci mozgások mellett multicégek nemzetközi szintű átszervezése és hazai vezetőváltása vetett hullámokat.

A PMSZ a szereplők széles körű bevonásával térképezi fel az iparág trendjeit, és alkot részletes képet az ágazat hazai teljesítményéről, potenciáljáról és kihívásairól; az induló megkérdezésben a szervezet a cégvezetők aktív közreműködésére számít.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
Data Processing, adatmenedzser

Data Processing, adatmenedzser

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi adatmenedzsment, Data Processing pozícióra tapasztalattal rendelkező új munkatársát. Feladatok Elvárások Akkor jelentkezz, ha  Előnyt jelent Előnyt