Ismét a gyerekeket kérdezzük
2007-ben indult elsőként útjára az NRC Piackutató VMR.kids kutatása. A felmérés múlt évi sikerének köszönhetően idén novemberben ismét elindítottuk az adatfelvételt. A VMR-t kiegészítő VMR.kids
2007-ben indult elsőként útjára az NRC Piackutató VMR.kids kutatása. A felmérés múlt évi sikerének köszönhetően idén novemberben ismét elindítottuk az adatfelvételt. A VMR-t kiegészítő VMR.kids
NRC Piackutató Az NRC Piackutató – a TNS-sel közösen – 2007 második félévében is vizsgálta a hazai internetezők internetezési és demográfiai jellemzőit, online és offline
Miközben fél év alatt 400 ezerrel nőtt a legalább hetente internetező felnőttek száma, csaknem ugyanennyivel emelkedett azoké is, akik kipróbálták már az internetes vásárlást, rendelést.
Sokunk számára igényel komoly fejtörést egy-egy ünnep közeledte, hiszen nem könnyű barátainkat, szeretteinket, vagy kollégáinkat különleges ajándékkal meglepni. Hazánkban még nem ismerik széles körben az
Hiánypótló felmérést végzett az NRC Piackutató, amikor megvizsgálta a gyerekek internetezési szokásait. A VMRkids 2007 kutatás eredményeiből többek közt kiderült, hogy már a 6 évnél
Napjainkban az internetet nem pusztán szórakozásra használjuk, hanem egyre nagyobb jelentősége van az internet hasznos funkcióinak is. Rohanó világunkban mindannyian igyekszünk a lehető leggyorsabb módját
Tíz internetezőből kilenc használja a világhálót arra, hogy vásárlás előtt tájékozódjon az adott termékről, szolgáltatásról, összehasonlítsa a különböző gyártók, forgalmazók kínálatát, és ez alapján hozza
Az NRC Piackutató Kft. reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a magyar 18-45 év közötti, AB státuszú és gépjárművel rendelkező lakosság túlnyomó többsége, 85 százaléka nem ért
A chatet egyre inkább felváltja az online telefonálás. Az internetezők közel fele alkalmanként, 25 százaléka pedig rendszeresen hívja fel ismerőseit a világhálón keresztül – derült
Az elmúlt években nem csak az internetpenetráció növekedett, hanem az internet használatában is komoly változások történtek. A szórakoztató internet mellett folyamatosan teret nyer az internet