×
24
dec

Utazást a hálón, kenyeret a sarki boltban

Vásárlási szokások Bár erős túlzás lenne azt állítani, hogy hazánkban virágzik az elektronikus kereskedelem, de tény, hogy dinamikusan nő azok száma, akik kipróbálták már az online vásárlást, és ezzel párhuzamosan az internetes boltok is egyre nagyobb forgalmat bonyolítanak; az interneten legalább alkalmanként vásárlók száma ma már meghaladja a bűvös egymilliót. Az NRC Piackutató által készített …

20
dec

Virtuális séta az online piactereken

Bár az online vásárlás legnagyobb előnye a gyorsaság és a kényelem, tévedés lenne azt hinni, hogy internetes áruházakba csak néhány klikkelés erejéig „járnak” a netpolgárok. A webshopokban vásárlók többsége előszeretettel böngészget az árucikkek között, és nem ritka az sem, hogy kizárólag nézelődés céljából látogatnak el egy online boltba. „Hipermarket-látogató”, „akcióvadász”, „shoppingoló”, „muszáj-vásárló” – néhány tipikus …

10
dec

400 ezren vásároltak karácsonyi ajándékot az interneten

Miközben fél év alatt 400 ezerrel nőtt a legalább hetente internetező felnőttek száma, csaknem ugyanennyivel emelkedett azoké is, akik kipróbálták már az internetes vásárlást, rendelést. A VMR2007 második féléves adatai szerint az internetezők 62 százaléka, több mint 1,4 millió felnőtt rendelt már meg valamilyen terméket vagy szolgáltatást a világhálón keresztül – igaz, azok száma, akik …

28
dec

Vásárlás az interneten 2007

Napjainkban az internetet nem pusztán szórakozásra használjuk, hanem egyre nagyobb jelentősége van az internet hasznos funkcióinak is. Rohanó világunkban mindannyian igyekszünk a lehető leggyorsabb módját választani az olyan elkerülhetetlen időtöltéseknek, mint a vásárlás. Szerencsére az internet korában erre már online módon is lehetőségünk nyílik, így otthonunkból vásárolhatunk vagy gyűjthetünk információkat az egyes termékekről. A magyar …

15
dec

Vásárlás az interneten 2006

Az elmúlt években nem csak az internetpenetráció növekedett, hanem az internet használatában is komoly változások történtek. A szórakoztató internet mellett folyamatosan teret nyer az internet hasznos funkciója is: egyre többen használják a világháló nyújtotta tartalmakat, szolgáltatásokat ügyeik intézésére, mindennapjaik megkönnyítésére. A legalább hetente internetező 15-69 évesek 89 százaléka, tehát több mint 1,8 millió internetező szokott …

Page 3 of 3