Előnyben az akciós termékek

nrc

Az árleszállítások, az akciós áron kínált termékek nem csak a női tekinteteket vonzzák. A 18 év feletti netezők több mint háromnegyede, ha teheti, akciós terméket vásárol – derül ki az NRC Piackutató és a TNS közös VMR kutatásának adataiból.

Az internetezők többsége (65 százaléka) saját bevallása szerint szívesen próbál ki új termékeket. A kísérletezésben és az újításokban a nők azok, akik a két nem közül inkább élen járnak (a férfiak valamivel több mint 60, a nők közel 70 százaléka érzi magára jellemzőnek az állítást). Ez feltehetően abból is következik, hogy többségében ők azok, akik nap mint nap meghozzák a bevásárlással, a háztartás vezetésével kapcsolatos vásárlási döntéseket. Az akciók és árleszállítások is az új termékek intenzívebb kipróbálására ösztönözhetik a vásárlókat. A nők árkedvezmények iránti nagyobb fogékonysága ily módon tehát előmozdíthatja az új árucikkek megvételét.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy aki kedveli az újdonságokat, az nem márkahű a jól bevált, megbízható termékekkel szemben. Bár a 18 év feletti netpolgárok 65 százaléka szívesen próbál ki új terméket, ugyanakkor 58 százalékuk (többségében férfiak) ragaszkodik a már bizonyított márkához és minőséghez.

akcios_vasarlas_abra

A kutatás egyébiránt arra is rávilágított, hogy a 18 év felettiek jelentős többség, 79 százaléka a jobb minőségű termékért hajlandó többet fizetni. Ebből jól látható, hogy vannak olyan termékek, amelyek esetében az árral szemben a vevők előtérbe helyezik a minőségi kritériumot.

A nemi szerepek és ehhez kapcsolódóan kialakult vásárlási döntéseik típusának különbségéből is adódhat tehát, hogy a nők bizonyos mértékben nyitottabbak az új márkák és áruk kipróbálására, a férfiak pedig nagyobb arányban ragaszkodnak a már megszokott és bizonyított darabokhoz. Ha pedig a magas minőség akcióval párosul, az szinte biztos, hogy többleteladást biztosít a kereskedőnek. A lényeg az egyensúly megtalálásán van, mégpedig azért, hogy a túlzott vagy gyakori akciókkal a minőségi termékünk ne keltse egy olcsó márka képzetét.

A felmérést az NRC Piackutató 2008 második félévében végezte 10.000 fő online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS adataival súlyozták, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a 14-69 éves legalább hetente internetező magyar lakosságra. A Visitor Media Research (VMR) egy évente ismétlődő kutatássorozat folytatása, amelyet az NRC Piackutató Kft. és a TNS készít el a hazai médiavásárlók, médiatulajdonosok és vállalatok részére.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
Data Processing, adatmenedzser

Data Processing, adatmenedzser

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi adatmenedzsment, Data Processing pozícióra tapasztalattal rendelkező új munkatársát. Feladatok Elvárások Akkor jelentkezz, ha  Előnyt jelent Előnyt