Nem engedünk a négy kerékből

nrc

Autóhasználat kutatás

A gazdasági válság hatására sem változott számottevően az internetezők autóvásárlási kedve. A fél éven belül személygépkocsi vásárlást tervezők többsége, csaknem 60 százaléka, használt autó vételén gondolkozik – derül ki az NRC Piackutató és a TNS közösen készített 10.000 fős VMR kutatásának adataiból.

A hazai internetezők több mint 2/3-ának háztartásában van személygépkocsi; 54 százalékuk otthonában egy, 16 százaléknál viszont több autó található. A személyautót használó netezők közel 3/4-e saját tulajdonú gépkocsijával közlekedik, céges gépkocsival pedig 5 százalékuk „rendelkezik”.

VMR_autovasarlas_1

A válság kapcsán sok hírt hallhattunk már az autópiac veszteségeiről, a finanszírozási lehetőségek és a hitelfelvételi feltételek szigorodásáról, úgy tűnik azonban, hogy mindezek a hazai internetezők autóvásárlási terveire nincsenek jelentősebb hatással. 2008 év végén a netpolgárok 11 százaléka tervezte (2 százalék biztosan, 9 százalék nagy valószínűséggel), hogy az elkövetkező fél évben személygépkocsit vásárol, amely arány megegyezik az egy évvel korábban mért értékkel.

A gépkocsi vásárlást tervezők többsége (59 százaléka) ugyan egyértelműen a már bejáratott járművek mellett teszi le a voksot, 10 százalékuk azonban biztos benne, hogy új autót vásárol. A fennmaradó 31 százalékuk még nem döntött erről a kérdésről, így továbbra is nagy szerep jut a kereskedők promócióinak.

VMR_autovasarlas_2

A felmérést az NRC Piackutató 2008 második félévében végezte 10.000 fő online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS adataival súlyozták, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a 14-69 éves legalább hetente internetező magyar lakosságra. A Visitor Media Research (VMR) egy évente ismétlődő kutatássorozat folytatása, amelyet az NRC Piackutató Kft. és a TNS készít el a hazai médiavásárlók, médiatulajdonosok és vállalatok részére.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei

Hatékonyak a non-spot hirdetések

Az NRC kutatásából kiderül, hogyan ítélik meg a tévénézők a non-spot hirdetéseket. Jobban kedveljük-e őket, mint a reklámszpotokat? Hatékonyak-e ezek a megjelenések?

Fenntarthatóság és a magyar fogyasztó

Elkészült az NRC fenntarthatósági kutatása, amely azt járta körül, milyen ismeretei, attitűdjei vannak a magyaroknak az egyes környezeti problémákkal és a környezettudatossággal kapcsolatban, mit gondolnak a felelősségről, és hogyan jelenik meg a fogyasztók, vásárlók döntéseiben, szokásaiban a fenntarthatóságra való törekvés.

Változó tartalomfogyasztás

Hogyan alakultak át az elmúlt egy évben a tartalomfogyasztási szokásaink, és tartósak maradnak-e ezek a változások? Mi az oka annak, hogy a lineáris tévézés még mindig jelentős részt hasít ki a médiafogyasztásra szánt időnkből, és vajon veszélyt jelent-e rá a streaming platformok erősödése? Egyáltalán, mit látunk a VOD szolgáltatások terén: nyertese lesz-e a pandémiának a Netflix és az HBO GO?

ExperienceConra hangolva: Miért egyre fontosabb az ügyfélélmény?

Mi az az ügyfélélmény, miként lehet tervezni, de főként hogyan lehet úgy menedzselni, hogy az üzleti hasznot hozzon a vállalatoknak? Ezeket a kérdéseket járja körül az ExperienceCon, Közép-Európa első ügyfélélmény konferenciája. Kurucz Imre és Klenovszki János az esemény egyik szervezőjével, Káli Györggyel beszélgetett a témáról, és arról, mi (lehet) a kutatás, mérés szerepe a CX megértésében, tervezésében.