A karácsony a magyarok kedvenc ünnepe

kurucz-imre

A 18–59 éves magyar lakosság közel háromnegyede kedveli a karácsonyt, 54 százalékuk számára pedig ez a legkedvesebb a jeles alkalmak közül – messze megelőzve a szilvesztert, amit 11 százalék, és a saját születésnapot, amit 9 százalék tart kedvencének. Ez derül ki az NRC novemberben végzett felméréséből.

A megkérdezettek közel kétharmada a szeretet ünnepeként tekint a karácsonyra, emellett a többség számára a családdal, rokonokkal töltött időt is jelenti. Az ajándékozás viszont csak minden harmadik ember számára tartozik az ünnep fontos elemei közé, Jézus születésére pedig csupán egyötödük emlékezik az ünnep kapcsán.

A karácsony leginkább elengedhetetlen kelléke a karácsonyfa – a megkérdezettek 80 százaléka e nélkül nem is tudja elképzelni az ünnepet. Az igazi karácsonyfán persze a szaloncukornak is helye van, és a többség számára a gyertya sem hiányozhat az ünnepi hangulatból. Fehér karácsonyra ugyan kicsi az esély, a kutatás szerint azonban „igény” volna rá: 58 százalék szerint ugyanis a hóesés is része az igazi ünnepnek.

Bár némiképp meglepő módon az evés-ivás csak minden hatodik megkérdezettnek jut eszébe a karácsonyról, azért az ünnepnek természetesen megvannak a tipikusan magyaros ételei. A pulyka nálunk kevésbé népszerű (15 százalék fogyasztja), halat azonban ötből hárman esznek ilyenkor, többnyire halászlé vagy rántott hal formájában. A legnépszerűbb karácsonyi főétel a töltött káposzta – amely 55 százaléknál található meg az ünnepi asztalon –, ha pedig édességről van szó, akkor egyértelműen a bejgli viszi a prímet: a megkérdezettek 70 százaléka falatozza karácsonykor a mákos vagy diós finomságot.

Karácsonyi zenei toplista – Melyik a kedven karácsonyi dalunk?

1. Mennyből az angyal: 32%
2. Csendes éj: 22%
3. Kiskarácsony, nagykarácsony: 21%
4. Last Christmas: 7%
5. Jingle Bells: 5%

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei

Hurrá, nyaraltunk…

Igaz, ezt tízből csak négy magyar nethasználó mondhatta el magáról 2013-ban: ezen a nyáron a 18‒75 éves internetező lakosság 41%-a töltött legalább egy éjszakát

A mi kenyerünk java?

Öngondoskodás Magyarországon Az előrejelzések szerint 2050-re a 65 éven felüli népesség az aktív korú népesség 50 százalékát teszi majd ki, azaz ha mindenki dolgozna,

Sárga csekk és párnaciha

„A pénz jön és megy: a különbség csak annyi, hogy könnyebben megy, mint ahogyan jön…” (Comenius)Mégis hogyan jön és hogyan megy? Bankkártyára, folyószámlára, postástól?