Úgy tűnik, mintha mostanában ismét hot topic lenne az internetpenetráció. Több helyről – ügyféltől, újságírótól – is kaptam kérdéseket azzal kapcsolatban, mi a helyzet most, de főleg arról kérdezték a véleményem, mi várható a jövőben: számítok-e komolyabb növekedésre az internetezők számában?
A fokozódó érdeklődés azért is meglepő, mert manapság kevés unalmasabb olvasmány van egy internetpenetrációs riportnál. Jó ideje nem történik semmi – a riportokban néha át kell írni pár számot, de ha nem írnánk át, akkor se hazudnánk nagyot. A trendvonalakon jól látszik, hogy míg például a 2003–2006 közötti időszakban 14-ről 34 százalékra nőtt a penetráció, és 2006–2009 között is több mint 20 százalékpontos volt a növekedés, addig az azóta eltelt két és fél évben már csak 8 százalékponttal kúszott feljebb az internetezők aránya. Na de persze ez is kérdéseket vet fel. Miért ez a változatlanság? Miért nem nő a netpolgárok száma? És azt jelenti-e ez, hogy a jövőben sem számíthatunk már komolyabb növekedésre?
Nos, a változatlanság természetesen túlzás, az internetpenetrációnak ugyanis olyan a természete, hogy állandóan növekszik – és ennek a növekedésnek két oka is van. Egyrészt mindig vannak olyanok (még ha mostanság nem is túl sokan), akik épp a napokban érzik azt, hogy eljött az ideje megismerkedniük a világháló nyújtotta lehetőségekkel, az pedig igen ritka, hogy egy aktív netező hirtelen hátat fordít a webnek. Másrészt magából a mérésből is adódik egyfajta növekedés – ha például a 15–69 évesek körében vizsgálom a penetrációt, akkor jövőre olyanok (a mai 14 évesek) kerülnek be a célcsoportba, akikre inkább jellemző az internethasználat, és olyanok (a mai 69 évesek) esnek ki, akikre kevésbé; de tulajdonképpen a társadalom egészében is megfigyelhető ez a jelenség, az internetbe beleszülető fiatal és az internetet alig használó idős generációk cserélődésével.
Nyilvánvaló, hogy ez utóbbi jelenség következtében folyamatosan nő a penetráció, ez azonban hosszú folyamat. Komoly növekedés rövid távon csak abban az esetben következhet be, ha a jelenleg nem internetező szegmenseket valami bevonzza a használók közé. Tudvalevő, hogy az internetezésre leginkább két demográfiai jellemző hat: az életkor és az iskolai végzettség (a többi demográfiai ismérvvel való kapcsolat alapvetően e két jellemzőből ered: például a főváros és a falvak közötti penetrációs különbség az egyes települések népességének eltérő összetételéből következik). A 15–24 évesek körében 90 százalék feletti az internetezők aránya, csakúgy, mint a diplomások esetében; e szegmensek tehát már nem nagyon tudnak hozzájárulni a penetrációs szint növekedéséhez, ahogy a harmincasok vagy a középfokú végzettségűek sem (akiknek közel 80 százalékuk internetezik). A penetráció jelentős emelkedéséhez az kellene, hogy az idősebbek vagy az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők többsége használni kezdje a világhálót – jelenleg ugyanis a legfeljebb 8 általánossal rendelkező felnőttek csupán 35 százaléka internetezik, az 50–59 évesek körében 43, a 60–69 évesek körében 25 százalékos a penetráció (a 15–69 évesek mérésében már nem szereplő, de a teljes népességben jelentős arányt képviselő 70 felettiek esetében pedig még az 5 százalékot sem éri el).
Arra azonban, hogy a ma még jellemzően nem internetező társadalmi csoportokban tömegek kezdjenek internetezni, nem látok esélyt. E szegmensek azon tagjai, akik nyitottak az újdonságok felé és szívesen próbálnak ki új dolgokat, vagy akik élethelyzetükből fakadóan (családi hatásra vagy munkahelyi nyomásra) „rákényszerülnek” az internet használatára, már ma is használói a netnek; akik viszont nem, azok nagy valószínűséggel a jövőben sem válnak azzá.
Az állóvizet persze mindig felkavarhatja valami – a kétezres évek közepén ilyen volt a wiw-ből megújult iwiw berobbanása, ami az idősebb generációkban is sokakat fordított az internet felé, nagyot lendítve a penetráció alakulásán (míg 2005–2007 között a 15–24 éves netezők száma „csak” 20 százalékkal nőtt, addig a 35–49 éveseké 80 százalékkal lett magasabb, az 50–69 éveseké pedig megkétszereződött).
A közeljövőben az okostelefonok terjedése lehet az egyik olyan tényező, amely a növekvő trend felgyorsulását okozhatja. Ha néhány éven belül a szolgáltatók már kizárólag smartphone-okat kínálnak majd – természetesen böngészővel ellátva –, és akár a legolcsóbb csomagban is alapszolgáltatás lesz az internetelérés, ez járhat azzal a következménnyel, hogy olyanok is belépnek az internetet használók közé, akik korábban, más eszközökön még nem interneteztek. És ez akár érezhető növekedést is hozhat a penetrációban; az igazat megvallva azonban, komoly áttörést én ettől sem várok.
Már csak azért sem, ugyanis még 2007-ben készítettünk egy tanulmányt a „nem internetezés” okairól, amelyben öt szegmensre bontottuk a hazai társadalmat olyan tényezők mentén, amelyek hipotézisünk szerint leginkább befolyásolhatják azt, hogy valaki elkezdi-e használni az internetet vagy sem. A világháló iránt leginkább fogékony szegmensben 13:1, a legkevésbé fogékony csoportban viszont csak 1:2 volt a valószínűsége az internet használatának – és e valószínűségek alapján akkor úgy becsültük, hogy abban az esetben is legfeljebb 72 százalékos penetráció érhető el a 15–69 éves lakosságon belül, ha mindenkinek biztosítunk hozzáférést.
Ez akkor (34 százalékos penetrációs szint mellett) egy kifejezetten pozitív és optimista megállapítás volt, hiszen azt jelezte, hogy nagyon sok potenciális internetező él Magyarországon, és az akkori penetrációs szint akár meg is duplázható. Ma viszont már ellentétes az üzenete: azt sugallja, hogy a jelenlegi 63 százalékos szintről rövid távon nem számíthatunk számottevő elmozdulásra, bizonyos társadalmi csoportok (tipikusan az idősebb, alacsonyabb iskolázottságú rétegek) ugyanis a jövőben sem válnak az internet használóivá.
Megmarad tehát az úgynevezett „digitális szakadék”, amelyet a témával foglalkozók előszeretettel használnak az internetezők és az internetet nem használók közötti technológiai – és ebből fakadóan egész életstílusukban, életminőségükben meglévő – különbség szemléltetésére. Megjegyzem, én ezt a digitális szakadék dolgot kicsit másképp látom: össztársadalmi szinten nem érzem olyan veszélyesnek, ráadásul, ha így, egészében tekintünk rá, az el is fedi a valódi problémát. Nem mindegy ugyanis, hogy mely csoportjait nézzük a szakadék két szélén állóknak.
Ötven – de főleg hatvan – év felett a nagy többség nem használja a világhálót, a rendszeres internetezés egy átlagosnál képzettebb és az újdonságokra nyitottabb rétegre jellemző; azt lehet tehát mondani, hogy az internet ebben a korosztályban kiemel a tömegből. A fiatal generációk esetében viszont épp fordított a helyzet: harminc év alatt tízből kilencen aktívan interneteznek, a világhálón töltik idejük jelentős részét, így az a fiatal, aki nem él ezzel a lehetőséggel, menthetetlenül leszakad. Az igazi szakadék tehát nem úgy általában az internetezők és a nem internetezők, hanem az internetező és a nem internetező fiatalok között húzódik. A nagy kérdés nem az, hogy a teljes népességen belül hogyan lehet növelni az internetezők számát, hanem az, hogy a ma még digitálisan analfabéta fiatalok hogyan vonhatók be az internetezők táborába.
***
Még több cikk internet kutatás témakörben itt.
