Kütyün a vásár

kurucz-imre
Egy év alatt közel 400 ezerrel nőtt, és már 3,15 millió azoknak a száma, akik okostelefont is használnak internetezésre; a táblagép esetében még ennél is jelentősebb volt a növekedés: 2014 őszén még csak 750 ezren csatlakoztak tablettel a világhálóra, mostanra viszont az ő számuk is meghaladja az egymilliót. A penetráció emelkedésével párhuzamosan a használat is egyre sokszínűbb lesz – mind többen használják kisképernyős eszközeiket internetes vásárlásra is. Hogy pontosan hányan, és hogy mik a kütyüs vásárlás jellemzői – melyek az előnyei vagy épp mi tartja vissza azokat, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel –, ezt derítette ki az a friss NRC-kutatás, amelynek eredményeit a szeptember végi Internet Hungary konferencián mutattuk be először.

*****

Média kutatásunk a 2015. őszi Marketingkutató magazinban jelent meg. Rendelje meg  az NRC ingyenes szakmai magazinját, amelyet vállalati feliratkozóinknak postai úton is eljuttatunk.

*****

A kisképernyőn internetezők 3,31 milliós táborának valamivel több mint egyötöde, 750 ezer ember vásárolt kütyüjén keresztül az elmúlt egy évben. Bár e vásárlások egy része valamilyen, a kütyüre letöltött alkalmazásra vagy tartalomra (zenére, filmre) irányult, a többség olyan termékeket, szolgáltatásokat (is) rendelt, amelyeket asztali számítógépen, laptopon keresztül – vagy akár hagyományos módon: üzletben – is megvehetett volna; vagyis az okostelefon és a tablet más eszközök alternatívájaként jelent meg. Persze ha figyelembe vesszük, hogy a kisképernyőn internetezők közel háromnegyede vásárolt valamit az interneten, akkor rögtön látszik, hogy közülük a többség ma még nem használja erre a célra a zsebében lapuló eszközöket.infografika-kutyun-a-vasarPedig a kütyüs vásárlásnak számtalan előnye van: az így vásárlók közel kétharmada érzi úgy, hogy ilyen eszközön vásárolni kényelmesebb, illetve gyorsabb, mint számítógépen, felük pedig azzal is egyetért, hogy maga a folyamat is egyszerűbb. A legnagyobb probléma az lehet a kisképernyős vásárlással, hogy sok esetben nehezebben átlátható – ezt a véleményt még a kütyün vásárlók közül is minden második embert osztja, azok közül pedig, akik nem vásárolnak így, négyből hárman egyetértenek vele. Tehát egyértelműen ez a legfontosabb gátja annak, hogy még többen kipróbálják, és annak is, hogy akik már megtették, gyakrabban vásároljanak így. Azok egyébként, akik szoktak kütyün vásárolni, inkább az előnyeit látják a dolognak, míg azok, akiknek nincs ilyen tapasztalatuk, egyértelműen a hátrányaira fókuszálnak: több mit kétötödük tarja például kockázatosnak, miközben a vásárlók körében ezzel az állítással értenek egyet legkevesebben. Felmerülhet persze a kérdés, hogy aki még sosem vásárolt okostelefonon, annak vajon honnan származhatnak a vélekedései. Nos, nyilván sokan vannak, akik e tekintetben képzeletükre vagy mások elmondásaira hagyatkoznak, ugyanakkor azok sincsenek kevesen, akik már rendelkeznek ilyen irányú tapasztalatokkal. Nem ritka ugyanis, hogy egy kütyütulajdonos – az éppen keze ügyében lévő – kisképernyős eszközön nézi ki magának a terméket, de a vásárlást már számítógépen hajtja végre: a csak desktopon vásárlók 58 százalékával fordult elő ilyesmi a közelmúltban, de – és ez talán még érdekesebb – a kütyün vásárlók 49 százaléka is tett ilyet. Még inkább elgondolkodtató az a jelenség, amikor valaki azzal a szándékkal veszi kézbe érintőképernyős készülékét, hogy azon keresztül vásároljon meg valamit, azonban végül mégis félbehagyja a folyamatot, és számítógépen, laptopon fejezi be. A kütyün nem vásárlók egyharmadával – tehát közel 900 ezer emberrel – történt már meg ez. Ők azok, akikben már megvan (de legalábbis megvolt) a hajlandósága kütyüs vásárlásra, de valami – és bizony leggyakrabban a nehéz kezelhetőség – elriasztotta őket.Ezek után nem is meglepő, hogy a kisképernyőn vásárlók nagy többsége számára fontos, hogy a webáruház vagy piactér vásárlói felülete ezeken az eszközökön is tökéletesen jelenjen meg. Nem is feltétlenül szükséges ehhez külön alkalmazás (ezt ugyanis csak minden harmadik vásárló tartja lényegesnek); egy mobilra optimalizált weboldal már elegendő lehet, sőt ez az, ami elsődlegesen fontos.És hogy mennyire nem mindegy egy webshop számára, hogy mennyire felhasználóbarát a megjelenése okostelefonon vagy táblagépen, azt jól mutatja az az adat, miszerint a kütyün vásárlók egyhatodával előfordult már, hogy hirtelen döntéstől vezérelve rendelt meg olyasmit, amit később – jobban átgondolva a dolgot – már nem biztos, hogy megvett volna. Nyilvánvaló, hogy míg egy könnyen kezelhető felület kedvez az ilyen impulzusvásárlásoknak, addig az az internetes áruház, amely nem áldoz a kisképernyős megjelenésre, idővel egyre több vásárlást – és vásárlót – fog elveszíteni.Még több Média kutatás itt!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
szórakozás karantén

Képernyők fogságában

Szórakozás a karatén időszak előtt, alatt és után: vajon hogyan változtatta meg a szórakozást a kijárási korlátozás? Mivel ütöttük el az időt a „karanténban”? A témát még májusban jártuk körül, de még most is tanulságos megnézni, mire jutottunk. Egyrészt mert a hatások jelentős része még ma is érezhető, másrészt mert benne van a pakliban, hogy a közeljövőben megismétlődik a tavaszi szituáció. Kurucz Imre letölthető előadása a Media Digital Hungary konferenciáról.

Próba ninja form-ok 7 stb.

A 4 Bulletin pénzügyi elemzés ára együtt most csak 990.000 Ft+ÁFA! RENDELJE MEG MOST! [ninja_form id=7] [ninja_form id=15]