Ahogy az elmúlt két évben, úgy ezúttal is exkluzív kutatást készítettünk az Evolution konferenciára, amelyből kiderül, hogyan látják a hazai internetezők saját médiafogyasztásukat, és milyen változásokat érzékeltek a közelmúltban, illetve valószínűsítenek a következő egy évben az egyes médiatípusok használata terén.
A kutatás eredményeit szokás szerint a konferencia első napján, a reklámtorta bemutatását követően ismertettük. Az előadásból kiderült, hogy – bár szinte minden vizsgált médiatípus esetén nőtt valamelyest a használat – komoly változást nem figyelhettünk meg az internetezők online és offline médiafogyatását illetően.
A tévé továbbra is kiemelt szerepet játszik az internetezők életében: 84 százalékuk legalább hetente, közel kétharmaduk pedig napi rendszerességgel tévézik, és saját becslésük szerint (amely jellemzően alatta marad a tényleges használatra vonatkozó méréseknek) átlagosan hetente közel 20 órát töltenek a tévé előtt. Ez több, mint amennyit közösségi médiával töltenek, noha ennek rendszeres használata – elsősorban a Facebooké és az Instagramé – tízből kilenc internetezőre jellemző.
Bár a konkrét adatok a tévénézésre fordított idő esetében némi növekedést mutat, többen vannak, akik úgy érzik, az elmúlt egy évben a korábbinál kevesebbet tévéztek, mint azok, akik azt tapasztalták, hogy több időt töltenek a tévé előtt. Ráadásul míg a tévézők csupán 8 százaléka gondolja azt, hogy ebben az évben többet néz majd tévét, mint 2018-ban, addig 14 százalék ennek épp az ellenkezőjét prognosztizálja saját magával kapcsolatban. Az internet – online hírportálok, közösségi média – esetében ugyanakkor a szubjektív érzet összhangban van a tényleges számokkal: többen érzékeltek intenzívebb használatot, mint amennyien csökkenésről számoltak be.
Egyértelmű, hogy az internet térnyerésének legnagyobb vesztese a nyomtatott sajtó. Az elmúlt egy évben is csökkent az újságokat, magazinokat olvasók aránya, de különösen szembetűnő ez hosszabb időszakot vizsgálva. Míg az internetezők egytizede érzi csak úgy, hogy manapság több időt tölt újságolvasással, mint öt évvel ezelőtt, addig csaknem négyszer ennyien vannak, akik visszaesést tapasztaltak ebben – és a változást jelentős részben az intenzívebb internethasználat számlájára írják.
A kutatás azért pozitív eredményeket is szolgáltat a nyomtatott sajtó számára. Reklámeszközként a print média ugyanis saját közönségén belül kifejezetten figyelemfelkeltő és releváns, és e tekintetben felveszi a versenyt a tévével és a közösségi médiával, míg a többi médiatípusnál hatékonyabb megoldást kínál a hirdetések célba juttatására, amit jelez az is, hogy a nyomtatott sajtóban elhelyezett hirdetések az átlagosnál nagyobb arányban keltik fel az érdeklődést, és generálnak vásárlást.
Még több adatért töltsd le a kutatás prezentációját!
[wpdm_package id=’16040′]