Mi vagyunk a többség! – vélik az internetezők

nrc
Bár 18-69 évesek mindössze 35 százaléka használja az internetet, maguk az internetezők lényegesen magasabb internet-penetrációt feltételeznek a ténylegesnél – derül ki az NRC legfrissebb felméréséből.
A 18-69 éves magyar lakosság alig több mint egyharmada internetezik legalább havi rendszerességgel, a legalább hetente internetezők aránya pedig 31 százalék. A nagy többség tehát nem szokta használni az internetet, sőt 57 százalékuk semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik a világhálón található tartalmakat és szolgáltatásokat illetően.

Az internetet használók és nem használók csoportja között az életkor és az iskolai végzettség tekintetében figyelhetjük meg a legmarkánsabb különbséget. Míg a használók 41 százaléka 30 év alatti, és csupán 13 százaléka töltötte be ötvenedik életévét, addig a nem használók esetében csaknem fordított ez az arány. Ugyanígy míg a használók közel egyharmada rendelkezik felsőfokú végzettséggel, addig a nem-internetezők körében csupán 4 százalék a diplomások aránya, háromnegyedüknek ellenben még érettségije sincs.

Az internet használatának mellőzését a nem-internetezők kétharmada indokolja valamilyen materiális tényezővel: 42 százalékuk a számítógép hiányával magyarázza, 29 százalékuk azt állítja, nincs lehetősége hozzáférésre, 17 százalékuk pedig drágának tartja az internet használatát. A nem-internetezők közel egyharmada ezzel szemben úgy véli, neki személy szerint nincs is szüksége internetre, és 17 százalékuk ezt is említi elsőszámú indokként. Az NRC vizsgálatai ugyanakkor azt mutatják, hogy a „nincs szükségem rá” típusú vélekedések mögött sok esetben ismerethiány áll: az internetnek ugyanis a nem-használók többségének életében is meglenne a helye, a világhálón elérhető tartalmak, szolgáltatások között találnának olyat, amely hasznossá tenné számukra az internetet.

És mit gondolnak minderről az internetezők?

Bár az internetezők ma még kisebbségben vannak, ők mégis úgy gondolják, a társadalom nagyobbik részét alkotják. Mindössze 15 százalékuk becsüli helyesen 30-40 százalék közé a penetrációt – közel háromnegyedük ennél magasabbra teszi az internet-használók arányát, és minden második netpolgár 60 százalék feletti penetrációt feltételez.

A felülbecslés oka lehet, hogy az internetezők 70 százalékának közvetlen környezetében többségben vannak azok, akik rendszeresen használják a világhálót. Az, hogy az internetezőket többnyire internetezők veszik körül, nem csak a közösségekre jellemző hasonló demográfiai háttér vagy a hasonló érdeklődési kör magyarázza, hanem köszönhető a netezők egyfajta „missziós” tevékenységének is: a heavy userek 90 százaléka „szoktatott rá” már legalább egy embert az internetre. Ennek tükrében még érdekesebb az a tény, hogy a netpolgárok 48 százaléka él egy háztartásban olyan személlyel, aki nem szokott internetezni.

Az adatok a TNS-NRC InterBus kutatás 2007 I. félévi eredményeiből, valamint az NRC 2007. októberében végzett 1000 fős, a legalább hetente internetező 18-69 évesekre reprezentatív online felméréséből származnak.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
Data Processing, adatmenedzser

Data Processing, adatmenedzser

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi adatmenedzsment, Data Processing pozícióra tapasztalattal rendelkező új munkatársát. Feladatok Elvárások Akkor jelentkezz, ha  Előnyt jelent Előnyt