Közösségi média kutatás 2024
Bár legtöbb kutatásunk érinti a közösségi médiát így vagy úgy, hiszen megkerülhetetlen szinte minden termék vagy szolgáltatás esetében, még soha nem készült nálunk (de talán máshol sem) olyan piackutatás, amely célzottan magát a közösségi média használati szokásokat vizsgálta volna mélyebben. Ezt az űrt már régóta szerettük volna pótolni, és 2024 végén sikerült is lebonyolítanunk egy – talán már zavarba ejtően is részletes – kutatást.
A kutatás célcsoportját a 16 év feletti internetező lakosság alkotta, vagyis a lehető legtágabban definiáltuk az életkort – és jól tettük, mert a kutatás eredményei megmutatták, hogy bár az életkor meghatározó abban, hogy ki melyik platformot használja, de szinte alig számít abban, hogy egyáltalán használ-e az ember közösségi médiát

Összesen 1500 fő vett részt a felmérésben, és bár nem szűrtünk a közösségi média használókra, a döntő többség ilyen volt – és ezzel máris elárultunk egy fontos tanulságot: az internethasználók túlnyomó többsége ma közösségi média használó. A projektet 2024 novemberében valósítottuk meg, online kérdőíves felméréssel, az NRC NetPanel, Magyarország legnagyobb kutatási panelje segítségével.

A megvásárolható tanulmányban átfogó képet adunk a közösségi médiához kapcsolódó attitűdökről (a megkerülhetetlen FOMO jelenségről is), a különböző platformok jelentőségéről, a hirdetések észleléséről és megítéléséről.
Kitérünk a chat felületekre és a chatelési szokásokra is, hiszen ezek gyakran egybeforrnak a közösségi média platformokkal. Mival a YouTube-ot sokan értelmezik közösségi felületnek, így ezzel is foglalkozunk a kutatásban.
A kutatásban megvizsgáltuk, hogy…
- mely platformok a legnépszerűbbek a felhasználók körében és kik az egyes platformok jellegzetes felhasználói;
- milyen gyakran, mikor és milyen hosszan használják az egyes platformokat;
- miért választják egyik vagy másik platformot, vagy éppen miért kerülik azt;
- hogyan ítélik meg a felhasználók a hirdetések jelenlétét közösségi média világában, mennyire érzik odaillőnek, vagy hitelesnek, mely szolgáltatásokhoz vagy termékekhez passzolnak az egyes platformok;
- melyek a kedvelt tartalomtípusok és formák az egyes platformokon;
- mennyire figyelnek oda a márkákkal, termékekkel, promóciókkal kapcsolatos tartalmakra;
Természetesen szóba kerülnek az influencerek is, és külön fejezetet szentelünk a facebooknak, amelynek fontosságát a többi platform előretörése ellenére sem lehet túlhangsúlyozni.
A TikTok szintén saját fejezetet kapott a tanulmányban, kiemelt súlyának megfelelően.
Nem megyünk el az adatbiztonsági és adatvédelmi kérdések mellett sem, vizsgáljuk, hogy a felhasználók milyen beállításokat, védelmet alkalmaznak.
A kutatás részletes leírása, illetve a megvásárlás feltételei a letölthető dokumentumban olvashatóak.
Bemutató anyag letöltése
További cikkeink

E-kereskedelem trendek 2025: A piac újrarendeződése és a hazai webshopok kihívásai

Spájzolás vagy költés? Befektetés vagy haláltánc?

Van, aki forrón szereti? – A lakosság megélése a 2024-es nyári hőmérséklet kapcsán

Adatvizualizáció, Python, szerelem

Piackutatási trendek 2025: társadalmi és technológiai trendek, amelyek hatással vannak a világunkra

2025 – 25 éves az NRC és a hazai online piackutatás

Tényleg a január a leginkább téli depressziós hónap?

Data Processing, adatmenedzser

A piackutatás új korszaka a Mesterséges Intelligenciával

Molnár Zoltán – A szelektív hulladékgyűjtés: hol tartunk?

Rab Árpád – Sági Ferenc: Élet 3.0 – Elveszi-e munkádat a mesterséges intelligencia?

Ezt most hová tegyem? – hulladékok lakossági kutatása, I. rész
Letölthető infografikák

Válogass az NRC letölthető infografikák között, használd fel az adatokat, amelyeket találsz, de kérlek mindig hivatkozz ránk.