2016 és 2017 után idén nem nyert magyar film Oscar-díjat, noha – az NRC friss felmérése szerint – a legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelölt „Testről és lélekről” a magyar nézők többsége szerint megérdemelte volna a legrangosabb elismerést. A magyarok többsége követte az idei Oscarral kapcsolatos híreket – igaz, ebben közrejátszott az is, hogy ismét számolhattunk magyar eséllyel.
A vasárnap éjszakai, hétfő hajnali időpont a magyar közönség számára egyáltalán nem nevezhető iedálisnak, mégis vannak, akik évről évre végigvirrasztják az Oscar-gálát, hogy élőben láthassák a show-t, és azonnal értesüljenek a győztesekről. Idén a 18-59 éves magyarok 5 százaléka követte élőben az eseményeket – természetesen főleg film- és mozirajongók –, további 8 százalék pedig bár nem vállalta az éjszakázást, másnap rávetette magát a hírekre, és alaposan tájékozódott a történtekről. Összességében tehát minden nyolcadik magyart kifejezetten érdekelte az idei Oscar-gála – ugyanakkor sokkal jellemzőbb volt az, hogy valaki csak az esemény fontosabb részleteinek járt utána, sőt 43 százalék még ennyi érdeklődést sem mutatott: saját bevallása szerint egyáltalán nem tájékozódott a díjkiosztón történtekről.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy a magyarok többségétől hiába kérdeznénk meg, kik, illetve mely alkotások nyertek idén Oscart – nem tudnák a helyes választ. Legtöbben a legjobb film kategória győztesével vannak tisztában, de ezt is csak a megkérdezettek bő egynegyede tudná felidézni (azok aránya pedig, akik látták is már A víz érintését: 4 százalék) – arról pedig, hogy kik nyerték el a legjobb férfi, illetve női főszereplőnek járó díjat, már csak minden ötödik embernek vannak ismeretei.
Azzal viszont, hogy ezúttal is volt magyar jelölt az idegen nyelvű filmek között, ötből négyen tisztában vannak, de hogy melyik filmről is van szó, már csak minden harmadik ember tudja. Az mindenesetre növelte a magyarok érdeklődését az idei díjátadóval kapcsolatban, hogy ezúttal is szurkolhattunk egy magyar filmnek, sőt 14 százalék kizárólag a magyar érdekeltségnek köszönhetően követte az Oscarral kapcsolatos híreket.
Enyed Ildikó „Testről és lélekről” című alkotását egyébként a magyarok 7 százaléka látta már, kétharmaduknak tetszett a film, és a többség úgy gondolja, a film megérdemelte volna az Oscar díjat. Azok körében, akik még nem látták, közel 60 százaléknak szerepel a tervei közt, hogy a jövőben megnézi, ami kifejezetten magas arány – ám biztosak lehetünk abban, hogy ennél lényegesen kevesebben lesznek, akik meg is valósítják ezt a tervüket. Bár egy Oscar-jelölés is növeli az érdeklődést egy-egy film iránt, még a közelmúlt két Oscar-díjas magyar alkotása sem tudott ennyi embert leültetni a mozivászon vagy a képernyő elé: a Saul fiát a 18-59 éves magyarok 36, a Mindenki című rövidfilmet pedig 28 százaléka nézte meg.