Aktuális téma ma a hulladékkezelés, a REpont rendszer bevezetése ráirányította a figyelmet erre a kérdésre. De most nem kifejezetten erről fogunk írni, a palackvisszaváltásról hallunk, tapasztalunk mostanában épp eleget. Ugyanis annyi, de annyi típusú hulladék létezik a kiürült flakonokon kívül is. Mi most egy hosszú listát veszünk soron, a konyhai hulladéktól a javíthatatlan mobilig, a lejárt szavatosságú gyógyszertől a fűnyíróban lecserélt motorolajig. Mindez egy cikkbe nem fér bele, ezért cikksorozatot indítunk. A sorozat első része azokkal a dolgokkal foglalkozik, amelyek az elektromossággal kapcsolatosak. Világítótestek, mobilok, elemek, elektromos eszközök. Mennyi keletkezik a háztartásokban, mihez kezdünk vele, mennyire látjuk megoldottnak a visszagyűjtést, az elhelyezést? A kutatást augusztus végén végeztük, az NRC reprezentatív omnibuszán, 1000 fő 16-75 éves lakos megkérdezésével.
Akkor nézzünk is bele a kukákba!
A háztartások döntő többségénél havi szinten keletkezik használt, kidobásra ítélt elem, de jellemzően maximum csak 5 darab. Ilyen kis mennyiségnél nagy a kísértés, hogy kidobjuk a kukába és ne bajlódjunk a gyűjtőpontokkal, ugye? Talán igen, de mégis csupán minden ötödik válaszadó mondta, hogy jellemzően szemetesbe dobja, a többség szépen elviszi és leadja gyűjtőhelyen (68%) vagy a hulladékudvarban (9%). Gyanakvóak lévén, azért tőlük megkérdeztük még egyszer, hogy azért nem fordul-e elő mégis időnként, hogy kidobja az elemeket a kommunális gyűjtőbe? Bár kivételesen közel a felüknél ez előfordul, de saját bevallásuk szerint tényleg csak ritkán.
Ez a kedvezőnek látszó kép annak ellenére rajzolódik ki, hogy csak 58% mondta azt, hogy van gyűjtőhely a közelben, 25% szerint a közelben nincs (így kénytelen távolra vinni), és elég sokan tájékozatlanok is a kérdésben. Minden harmadik érintett válaszadó szerint nem jól megoldott a használt elemek visszagyűjtése – legalábbis az ő lakóhelyén. Nem meglepő módon minél kisebb a település, annál inkább elégedetlen a lakosság ezzel.
Használt elem hulladékok
No de kik is azok, akik csak úgy kidobják a kukába az elemeket? Nos, vannak kisebb nagyobb demográfiai különbségek, de a legnagyobb különbség abban rejlik, hogy a lakosság hogyan tudja, van-e visszagyűjtés a lakóhelyén. Aki úgy tudja, hogy nincs, annak 37%-a (szemben az átlagosan mért 21%-kal) dobja kommunális szemetesbe a lemerült elemeket. De legyünk pozitívak: ez azt is jeleni, hogy még ennek a csoportnak a kétharmada is megküzd a nehézségekkel, és így vagy úgy elviszi az elemeket szabályos gyűjtőhelyre. Aki viszont tud a lakóhelyén leadási pontról, annak csupán 6%-a dobja kukába az elemeket.
Tanulság: észben kell tartatni a leadási lehetőséget, kommunikálni a leadási pontokat, nem eldugni az üzleteken belül ezeket a lehetőségeket, hanem láthatóan elhelyezni. Még egy általánosabb tanulság: nem (csak) az egyedi hozzáálláson, hanem a minket körülvevő rendszeren (is) múlik a fenntarthatóság elveinek betartása, az elemek, mint hulladékok kezelési mintázatai is ezt a tényt mutatják.
A világítótesteknél rosszabb a helyzet. Keletkezik ebből is hulladék elég nagy arányban, de a gyűjtőponti leadás aránya sokkal rosszabb, mint az elemek esetében. A válaszolók 38%-a leggyakrabban kidobja a szemetesbe a világítótesteket. Az ok adja magát: csupán 29% tud a környezetében leadási pontról. A lakosság közel fele elégedetlen is a világítótest visszagyűjtés rendszerével, a falvakban még ennél is nagyobb, 61%-os arányban.
A használt elektronikai készülékek esetében viszont nagyon alacsony a kommunális szemetes használók aránya, aminek örülünk. Aminek azonban nem örülünk, az az, hogy 30% viszont lomtalanításkor kiteszi. Legyünk őszinték: ezek az kidobásra ítélt eszközök sokszor csak azért nem a háztartási kukákban végzik, mert egyszerűbben nagyobbak, mint az elemek vagy a világítótestek. Itt egyébként már megjelenik nagyobb arányban a hulladékudvar (31%), ami az elemeknél és a világítótesteknél még nagyon ritkán jött elő. És persze van a törvényi kötelezettség, ami miatt új készülék vásárlásakor az üzleteknek (online és offline vásárlás esetén is) kötelességük átvenni a régit, amivel elég sokan (28%) élnek.
A mobilkészülék is egy elektronikai eszköz, mégis külön megnéztük az erre vonatkozó gyakorlatot, mert a szívünk mélyén éreztük, hogy az emberek másként bánnak a mobiljukkal, mint a vasalójukkal, amikor azok már betöltötték küldetésüket. És igen, tényleg.
Az emberek nem dobják ki mobileszközeiket, nem tekintik hulladéknak az okostelefont.
Eladják vagy elajándékozzák (27%), vagy leadják a mobil üzletben az új vásárlásakor ingyen vagy a beszámítás miatt (22%/21%). Kevesen viszik hulladékudvarba, még kevesebben dobják ki a kukába. De van itt egy rejtélyes 10% egyéb is. A többi elektronikai hulladéknál nem említettek ennyi egyebet, hát beleolvastunk, miket írtak be a válaszolók. Ilyeneket: „fiókba teszem”, „elteszem”, „megőrzöm”. Nagyon sokan tehát egyszerűen nem szabadulnak meg a használt mobiltól. Ennek számos oka lehet, jó egy tartalék, ha a másikat javítani kellene, vagy még jó lesz valakinek a családban, de az is lehet, hogy érzelmileg fontos, hogy megmaradjon. Vagy esetleg a telefonon maradt adattartalmat féltjük? Sok oka lehet. Mindenesetre gyaníthatjuk, hogy rengeteg mobiltelefon lapul az otthonok fiókjaiban.
Ez volt az elektronikai hulladék rész, hamarosan jövünk a szerves hulladékokkal. Velük mit kezdünk?
