Az új normális – 2022 fogyasztói trendek

A COVID19 nemcsak a munkavégzésünkre, a tanulási lehetőségeinkre, az utazási, vásárlási, szórakozási és minden egyéb szokásunkra volt hatással, hanem arra is, hogy mi, mit is gondolunk az életünkről, magunkról, mit várunk el a fenntarthatósággal és a márkákkal kapcsolatban. A fogyasztói gondolkodás és viselkedés visszavonhatatlanul megváltozott és ez a változás kutatási eszközökkel mérhető is. A felelősen gondolkodó vezetők, a kutatási adatokat arra használják, hogy a márka küldetését és céljait hozzáigazítsák a 2022 fogyasztói trendek változásaihoz. Az életünk már nem tér vissza a normális kerékvágásba, mert most, már ez az új normális, amelyben élünk.

Business 2 Human

Ha eddig még bármelyik márka azt is gondolta, hogy a digitális jelenlét választható és nem kötelező, akkor ezt az álláspontját a pandémia biztos, hogy felülírta. A digitális térben való jelenlét, kommunikáció, értékesítés és ügyfélkezelés a túlélés és a fejlődés egyetlen lehetséges útja, amely minden területen új kihívások és lehetőségek elé állítja a vállalatokat.

A B2B és a B2C helyett a B2H lesz a fő vezérlőelve a döntéseknek. Azok a vállalatok lesznek sikeresek, amelyek ügyfélközpontú fejlesztésekkel növelik a dolgozói és ügyfélélményt.

Az Accenture Global Consumer Pule Research 2021-es felmérése szerint a lakosság 50%-a újragondolta saját életét. A fogyasztók 17% mondta, hogy a világjárvány nem változtatta meg hétköznapjait és gondolkodását. Az ilyen rövid idő alatt történő, mérhető változás egyértelműen hatással van a fogyasztói elvárásokra és a kutatási adatokból kiderül, hogy azok, akik újragondolták életüket 72%-ban el is várják, hogy a vállalatok megértsék őket.

2022 fogyasztók trendek
The new normal, Újragondolt élet
"Fontos, hogy megértsük a fogyasztói gondolkodást, növeljük az empátiát és felismerjük, hogy a 2022 fogyasztói trendek milyen kihívások elé
 állítják a márkánkat és a vállalat összes munkatársát."

1. E-kereskedelem

A világjárvány ugyan nem változtatta meg az online vásárlók magas számát (83% – NRC e-commerce tracking 2018-2021), azonban a vásárlások gyakoriság, a kosárérték és tartalom nagyon is sokat változott. Egyértelműen azok az e-kereskedelmi vállalatok növekedtek nagyot az elmúlt időszakban, amelyek optimalizálták és személyre szabták a vásárlási élményt, biztosították az érintésmentes vásárlást és minden csatornán, a teljes folyamaton személyre szabott, jó ügyfélélményt biztosítottak a vásárlóknak. 2022-ben ez a legnagyobb hatású a fogyasztói trendek között.

2022 fogyasztók trendek
online vásárlás

2. Valódi értékek fontossága

A hétköznapok átalakulása a tartalomfogyasztási szokásainkat is elképesztő mértékben alakította át, amelyek hatására megváltoztak a fogyasztói preferenciák. A termékekről a szolgáltatásokra helyeződött át a fogyasztói igény, amely azt jelenti, hogy egy modern vállalatnak nemcsak terméket, hanem ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat is kell nyújtani, mindezt gyorsan, kényelmesen és egyszerűen, hogy a fogyasztót a lehető legtöbb helyen érje jó élmény.

"A mikro pillanatok, a jól kidolgozott vásárlói élmények hatására az impulzusvásárlás tud plusz bevétel hozni a vállalatok számára, amelyért
 ráadásul örömmel fizet többet a vásárló. Az előfizetéses rendszerek a vásárlói hűséget tudják teljes mértékben kimaxolni."

A valódi értékek megismerésében a fogyasztók megismerésén keresztül vezet az út, amelyhez már nem elégségesek az ad-hoc és tracking kutatások, már szükség van a viselkedésalapú, big data adatok real time feldolgozására is.

2022 fogyasztók trendek
Tartalomfogyasztási szokások változása

3. Cél a profit felett

A mai fogyasztóknak egyre fontosabbá vált a fenntarthatóság és az, hogy a márka mit képvisel. A Deloitte Global Marketing Trends 2022 felmérése szerint a fogyasztók 57%-a hűségesebb a környezettudatosabb márkákhoz. A vállalatnak már nem elég mondani, hogy mi a célja, úgy is kell cselekednie, mert a föld, a biztonság és az egészség fontosabbá vált, mint valaha a célcsoportjuk számára, akik már nemcsak a vásárlásukkal szavaznak egy márkára, de élményeiket, véleményüket az interneten is megosztják másokkal. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy a márka profit feletti céljait is meghatározza víziójában és ezt következetesen, őszintén közvetítse vásárlói számára.

2022 fogyasztók trendek
Környezettudatos

4. Ügyfélélmény növelés – alapelvárás a fogyasztói trendek között

A Qualtrics XM Institute 2021-es felmérése szerint 10 emberből 8 gondolja úgy, hogy a vállalatoknak az ügyfélélményt javítania kell. A transzparencia, az iparágakon átívelő folyamatokkal és ügyfélkezeléssel kapcsolat elvárások hatalmas feladatok elé állítják a mai vezetőket, akik csak úgy lehetnek sikeresek, ha megértik, hogy a vásárló nem áruként akar jelen lenni a digitális világban. Az érték maga az ember, aki azokat a vállalatokat részesíti előnyben, amelyek jó ügyfélélmény nyújtanak. Ma már könnyű szolgáltatót és márkát váltani és a legtöbb ember meg is teszi a váltást, ha nem kap kellő figyelmet és nem azt kapja amit ígért neki az adott márka.

2022 fogyasztók trendek
NRC ügyfélélmény kutatások, CX riport

5. Empátia

A jövő az automatizációban és robotizációban van, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy ezt miként tesszük, hogyan érjük el. Alapvető emberi elvárás, hogy a virtuális élmények emberibbek legyenek (56% – Deloitte 2021) és a valóságot terjesszék ki számunkra. Fontos, hogy egy vállalat jól megtalálja az egyensúlyt a robotizációban, amelyhez elengedhetetlen a vásárlói viselkedések ismerete és a prediktív modellek használata.

2022 fogyasztók trendek
Human Centered Design

A 2022-es trendek megmutatják a vállalatvezetők, döntéshozók számára, hogy a siker kulcsa a fogyasztó, a vásárló, az ember megismerésében rejlik. A digitalizáció alapvető feltétel, amely azonban csak akkor lesz sikeres, ha minden egyes fejlesztés, minden egyes csatorna és minden egyes szolgáltatás emberközpontú marad, egyensúlyba kerül a vállalat és a fogyasztó céljaival: STAY HUMAN

Klenovszki János – NRC ügyvezető

A CXPA Hungary meetup előadásom videóját, pedig ide kattintva tudjátok megnézni!

Csatlakozzatok a CXPA Hungary linkedin oldalához!

Források:

https://www.forbes.com/sites/jefffromm/2022/01/25/the-super-bowl-is-an-influencer-marketing-touchdown–gen-z-will-be-participating/?sh=7bf88b5e7867

https://www.customerthermometer.com/customer-experience/customer-experience-trends-2022/

https://www.qualtrics.com/blog/global-consumer-trends-2022/

www.nrc.hu

Facebook
Twitter
LinkedIn

Ingyenes riport letöltése

66b04541-f74a-4720-aa72-acd8a4de3b03

Hasonló témájú cikkeink

Válogass az NRC letölthető infkgrafiká között, használd fel az adatokat, amelyeket találsz, de kérlek mindig hivatkozz ránk.
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
Data Processing, adatmenedzser

Data Processing, adatmenedzser

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi adatmenedzsment, Data Processing pozícióra tapasztalattal rendelkező új munkatársát. Feladatok Elvárások Akkor jelentkezz, ha  Előnyt jelent Előnyt