H1N1 – Miért ellenzi a többség az oltást?

nrc

A hazai internetezők 5 százaléka kapta már meg az új influenza elleni védőoltást, a netpolgárok négyötöde ugyanakkor a közeljövőben sem szándékozik beoltatni magát – derül ki az NRC Piackutató felméréséből, amelyet a HVG Online megbízásából végzett.

Az oltást leginkább a fiatalabbak utasítják el – sokuk nem tartja különösebben veszélyesnek a betegséget vagy pont magát a vakcinát tartja kockázatosnak. Április végén – a sertésinfluenza megjelenésekor – az NRC felmérést végzett az internetezők körében az új betegség megítélésével kapcsolatban – most a cég megismételte ezt a kutatást, vizsgálva ezúttal a netpolgárok védőoltással szembeni attitűdjét is. Érdekes, hogy míg tavasszal a felnőtt internetezők egynegyede gondolta úgy, hogy az új vírus nagyon veszélyes, ezért teljesen jogos az aggodalom, és kevesebb mint 7 százalékuk érezte felesleges hisztériakeltésnek a betegségről szóló híradásokat, addig mára ez az arány gyakorlatilag megfordult: már csak 6 százalék gondolja azt, hogy a probléma valóban olyan súlyos, amilyennek a híradásokból tűnik, azok aránya pedig, akik szerint az egész ügy csupán hisztériakeltés, 19 százalékra nőtt. A netezők többsége, ha nem is tekinti alaptalannak az aggodalmat, mindenképp úgy gondolja, hogy a probléma súlya el van túlozva.

h1n1_abra1

A változás különösen azért érdekes, hiszen jelenleg többen tartják elképzelhetőnek egy esetleges magyarországi járvány kirobbanását, mint áprilisban. Most a netezők 16 százaléka lát komoly esélyt arra, hogy hazánkban H1N1-járvány lesz, és csupán 17 százalékuk tartja ezt elképzelhetetlennek – tavasszal viszont még 30 százalék zárta ki a járvány lehetőségét.

Az attitűdbeli változás oka minden bizonnyal az, hogy az internetezők most sokkal kevésbé félnek magától a betegségtől, mint fél évvel ezelőtt. Akkor – az első hírek hatására – 24 százalék állította, hogy fél az új vírustól, a múlt héten már csak 10 százalék, ráadásul az igazán rettegők aránya a 2 százalékot sem éri el. Az internetezők csupán egyharmada gondolja egyébként azt, hogy az új influenza veszélyesebb, mint egy hagyományos influenzás megbetegedés, és csak minden tizedik tartja sokkal veszélyesebbnek.

A viszonylag alacsony veszélyérzettel összhangban van az az adat, miszerint eddig a hazai internethasználók mindössze 5 százaléka kapott H1N1 elleni védőoltást, és csak további 3 százalék biztos benne, hogy a közeljövőben beoltatja magát. A netezők 80 százaléka viszont inkább elzárkózó, sőt gyakorlatilag minden második netpolgár biztosra veszi, hogy nem fog kérni a vakcinából. Az oltástól való tartózkodás leginkább a fiatalokra jellemző: míg az 50 évnél idősebb internetezők 14 százaléka megkapta már a vakcinát, addig a 30 alattiak mindössze 2 százaléka oltatta be már magát, és 90 százalékuk nem is tervezi az oltást.

h1n1_abra2

Miért ez a nagy ellenállás? A megkérdezettek több mint egyharmada nem tartja annyira veszélyesnek a H1N1-et, hogy emiatt beoltassa magát, ugyanakkor az elzárkózók 39 százaléka az oltóanyag hatékonyságában is kételkedik, 34 százalék pedig egyenesen kockázatosnak tartja a vakcinát. Az, hogy esetlegesen fizetni kell az oltóanyagért, 11 százalékot tart vissza, azok aránya viszont csak 4 százalék, akiket orvos beszélt le az oltásról.

Az internetezők a gyermekeik és az idősebb rokonaik beoltását is inkább ellenzik, de e tekintetben kevésbé elutasítóak, mint akkor, amikor saját magukról van szó. Kiskorú hozzátartozóját 9 százalék biztosan, 26 százalék elképzelhető, hogy beoltaná – az idősek esetében pedig a két arány még magasabb: 11, illetve 33 százalék.

A kutatás a média szerepének és a védőoltással kapcsolatos kampánynak a megítélését is vizsgálta. A megkérdezettek nagy többsége egyetért azzal az állítással, hogy a média túl sokat foglalkozik a H1N1-gyel, és azzal is, hogy nagyon ellentmondó információk látnak napvilágot a témában. Megoszlik ugyanakkor a véleményük arról, hogy a sajtó inkább a védőoltás mellett vagy az ellen foglal-e állást. Minden harmadik netpolgár úgy gondolja, hogy az oltás bevezetése felelőtlen döntés volt, és ami talán megdöbbentő: négyből hárman úgy látják, a védőoltás népszerűsítése mögött inkább állnak üzleti érdekek, mint a tényleges egészségmegőrzés.

A felmérést az NRC 2009. október 28-31. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS-NRC InterBus kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
Új kollégát keresünk: piackutatási projektkoordinátor, online kérdőívszerkesztő

Adatelemző, piackutató

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi piackutató, adatelemző kollégáját!  Munkakörhöz tartozó feladatok: Akkor jelentkezz, ha  Előnyt jelent: És mit kínálunk cserébe?  Céginformáció:

A piackutatás 2024-es trendjei

A piackutatás 2024-es trendjei

Piackutatás 2024. Mega-, és mikrotrendek, szakértői beszélgetés Falus Tamással és Géczi Tamással a piackutatás jelenéről és jövőjéről az NRC friss podcastjében.