Így használjuk kisképernyős eszközeinket I.

molnar-judit-tavkozles

Nem használjuk (ki) okosan okoskészülékeinket, legalábbis ami az applikáció használatot illeti, biztosan nem. Az okostelefonon és/vagy tableten internetezők kétötöde nem töltött le még ötnél több alkalmazást készülékére, valamivel több mint tizedük pedig egyet sem.

A 18-69 éves magyar internetezők 54%-a rendelkezik okostelefonnal, 16%-uk pedig tablettel. Összességében a kettő közül bármelyik, „small screen” internetezésre alkalmas eszközt 58%-uk birtokol. A táblagép ugyanakkor jellemzően nem jár egyedül, a tablet tulajdonosok háromnegyedének ugyanis van okostelefonja is. Internetezésre az okostelefonját közel minden második hazai internetező (47%) használja, míg táblagépét kevesebb mint minden hatodik (15%), összességében a két okoskészülék közül legalább az egyiket pedig 51%-uk. Ők jelentik az NRC „small screen” internetezői kutatásának célcsoportját.

A féléves rendszerességgel ismétlődő kutatássorozat első hullámának adatfelvétele 2014. februárjában zajlott. A „small screen” internetezőkre vonatkozó eredmények az NRC 500 fős, a kisképernyőn internetező 18-69 évesekre reprezentatív mintájából származnak, míg a penetrációs adatok ennek a mintának az alapjául szolgáló, teljes internetezői lakosságra vonatkozó kérdésblokkból.

Az NRC „small screen” internetezői kutatásának célja, hogy féléves rendszerességgel bemutassa, a kisképernyőn internetezők mikor, milyen élethelyzetben, mire használják az okostelefonjukat/táblagépüket, milyen alkalmazásokat töltenek le, melyekért fizetnek vagy fizetnének, milyen típusú internetes és nem internetes tevékenységeket folytatnak ezeken az eszközökön stb. Cikksorozatunkban még arról is lerántjuk majd a leplet, hányan interneteznek kütyüjeiken a mellékhelyiségben ücsörögve. De ne szaladjunk ennyire előre… Mostani cikkünkből az okoskészülékeken történő applikációhasználattal kapcsolatban lehetünk okosabbak.

Applikációk – Állítólag a kisképernyős eszközök motorja, vagy mégsem?

Manapság gyakorlatilag nincs olyan területe az életünknek, amelyhez kapcsolódóan ne tudnánk letölteni valamilyen alkalmazást akár az okostelefonunkra, akár a táblagépünkre. Szinte mindenkinek vannak is kedvenc alkalmazásai. A kisképernyőn internetezők körében a legnépszerűbbek toronymagasan a Facebook és a Viber alkalmazások. Ezeket követik, de már jóval lemaradva az Időkép, a Facebook Messenger és a Youtube. (A legnépszerűbb alkalmazások listáját lásd a mellékelt ábrán.)

De mégis mennyire vagyunk aktívak az alkalmazások letöltésében, használatában? Tényleg az appok a leginkább meghatározó szereplői az okostelefon-használatnak?

A kisképernyős internetezésre alkalmas készülékeken internetezők körében tízből kilencen (88%) töltöttek már le alkalmazást készülékükre. Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy igencsak aktívak ezen a téren a felhasználók, a letöltött applikációk számát is vizsgálva ugyanakkor kiderül, hogy relatíve sokan (34%) vannak körükben azok, akik viszonylag kevés, öt vagy annál kevesebb alkalmazást töltöttek le eddig. A kisképernyőn internetezők közül csak minden negyediket lehet igazi „heavy usernek” titulálni ebből a szempontból, ők azok, akik húsznál több alkalmazást is letöltöttek már eszközeikre.

A legtöbbek által letöltött alkalmazástípus nem meglepő módon a játék, a small screen internetezők közel kétharmada (64%) töltött már le ebbe a kategóriába tartozó alkalmazást. A letöltési ranglista sorban következő szereplői a közösségi-, időjárás -, és a különböző chat alkalmazások, ezeket a típusokat célcsoport mintegy fele letöltötte már okoskészülékre.

A fizetős alkalmazások igénybevétele egyáltalán nem jellemző a hazai felhasználókra, kevesebb mint minden ötödik (17%) kisképernyőn netező adott már ki pénzt alkalmazásért, az elmúlt negyedévben pedig mindössze 9%-uk. Egy másik beszédes adat lehet a fizetős applikációk „szegényes” piacával kapcsolatban az is, hogy az ilyet letöltők jelentős része (43%) nem adott még ki alkalmazásért 500 Ft-nál nagyobb összeget. A tapasztalati adatok azt mutatják, hogy a fizetős alkalmazásokkal kapcsolatos egyik legnagyobb probléma – természetesen azon kívül, hogy fizetni kell értük – az, hogy általában nincs belőlük ingyenes tesztverzió, vagy nincs arra lehetőség, hogy az ember „visszaadja” és visszakérje a pénzt, mint például tehetjük ezt azokkal a ruhákkal, amelyek nem méretpontosak. Pedig ilyesfajta igény bizonyosan lenne a felhasználók körében, hiszen azoknak, akik áldoztak már pénzt alkalmazásért, több mint fele számolt be arról, hogy van olyan fizetős alkalmazása, amelyet már nem használ.

A fizetős applikációk közül leginkább szintén a játékok tarolnak: minden második olyan felhasználó, aki fizetett már alkalmazásért, adott már ki pénzt játék applikációért. Ezt jóval lemaradva követik a zenelejátszó -, térkép-navigációs -, a mobil irodai és a különböző praktikus (pl. zseblámpa, páratartalom-m vagy, magasságmérő) alkalmazások, melyekre minden tizedik applikációért fizető felhasználó költött már.

De hova tovább alkalmazás- és tartalomfejlesztők? Milyen típusú alkalmazásokat éri meg leginkább kínálni az App Marketeken? A kutatás tapasztalata alapján továbbra is az ingyenes, reklámokkal teletűzdelt alkalmazásokat, hiszen a fizetési hajlandóság a közeljövőre vonatkozóan is alacsonynak mutatkozik. A kisképernyős eszközökön internetezők körülbelül háromnegyede ugyanis nem mutat nyitottságot arra, hogy fizessen egy applikációért, még akkor sem, ha a vágyotthoz hasonló alkalmazást nem lehetne ingyen letölteni, vagy ha a fizetős verzióban az ingyenes letölthetőhöz képest több funkciót lehetne elérni. A fizetős applikációk reklámoktól való mentessége pedig még ennél is kevesebb felhasználót motivál a fizetésre.

Olvasson tovább! Még több cikket talál a témában itt.

Facebook
Twitter
LinkedIn

Hasonló témájú cikkeink

Válogass az NRC letölthető infkgrafiká között, használd fel az adatokat, amelyeket találsz, de kérlek mindig hivatkozz ránk.
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
Új kollégát keresünk: piackutatási projektkoordinátor, online kérdőívszerkesztő

Adatelemző, piackutató

Magyarország legnagyobb online piackutató cége, az NRC keresi piackutató, adatelemző kollégáját!  Munkakörhöz tartozó feladatok: Akkor jelentkezz, ha  Előnyt jelent: És mit kínálunk cserébe?  Céginformáció:

A piackutatás 2024-es trendjei

A piackutatás 2024-es trendjei

Piackutatás 2024. Mega-, és mikrotrendek, szakértői beszélgetés Falus Tamással és Géczi Tamással a piackutatás jelenéről és jövőjéről az NRC friss podcastjében.

hu_HUHU