
Okoseszköz-körkép 2016
Az okoseszközök, mint az okostelefon, táblagép, okosóra egyre szélesebb körben elterjedtek, ez senki számára nem újdonság. De hol tart kis hazánk a nemzetközi trendekhez képest?
Az okoseszközök, mint az okostelefon, táblagép, okosóra egyre szélesebb körben elterjedtek, ez senki számára nem újdonság. De hol tart kis hazánk a nemzetközi trendekhez képest?
Nincs már általánosan követendő értékrend: a magyar lakosság jellemzően hat eltérő modell alapján éli az életét – derült ki abból az egyedülálló életút-szegmentációs kutatásból, amit
Magyarországon közel 5%-os gyarapodás figyelhető meg, míg a legutóbbi ESOMAR Global Market Research tanulmány szerint a piackutatási iparág 2014-ben világszinten 0,1%-kal, 43 milliárd dollárra nőtt éves
A Médiapiac Kutatás 2015 konferencia egyik célja, hogy választ adjunk arra a kérdésre, hogy mit tekinthetünk innovációnak a piackutatásban, melyek azok az innovációk, amelyek nemcsak
Az NRC és a Médiapiac Innováció 2015 kutatása, illetve az ezt követő Kutatás 2015 konferencia újra megmutatta, hogy a piackutatásra, az ügyfeleknél lévő adatok másodelemzésére,
„Baromi jó ötlet! – mondta a nemzetközi filmiparban dolgozó barátom 1999-ben, miközben sem a piackutatásról, sem az internetről nem tudott semmit. „Őrült ötlet!” – mondta
Post-covid hatás a munkahelyeken – az NRC Marketingkutató podcast sorozatának 2. adása friss kutatási eredményekkel (2020. 10.09.).
Letölthető elemzésünk a kreatív piacról: a Kastner, az NRC és a Kreatív feltérképezte a hazai freelancerek világát. A szabadúszó lét fény- és árnyoldalai.
Szórakozás a karatén időszak előtt, alatt és után: vajon hogyan változtatta meg a szórakozást a kijárási korlátozás? Mivel ütöttük el az időt a „karanténban”? A témát még májusban jártuk körül, de még most is tanulságos megnézni, mire jutottunk. Egyrészt mert a hatások jelentős része még ma is érezhető, másrészt mert benne van a pakliban, hogy a közeljövőben megismétlődik a tavaszi szituáció. Kurucz Imre letölthető előadása a Media Digital Hungary konferenciáról.