Infografikára tettük a vizes VB szurkolói várakozásait

 

A hazai közönség optimistán készül a közelgő vizes világbajnokságra. Az NRC és a NetPanel friss felméréséből kiderül: ötből ketten aktívan követik majd a világeseményt. A legnagyobb kedvenc Hosszú Katinka és a férfivízilabda-válogatott. Előbbitől szinte mindenki aranyat vár, de a pólósok dobogós helyezése is borítékolható a hazai szurkolók szerint. Kenderesi Tamás rajongói leginkább fiatal lányok, míg Kapás Boglárka a férfiaknál befutó. (infografika a cikk alján található)

A héten startoló vizes világbajnokság kapcsán publikálta reprezentatív felmérésük eredményét az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. A hazánk legnagyobb online piackutatási panelje, a NetPanel válaszadói közösség segítségével végzett felmérés szerint június közepén, vagyis szűk egy hónappal az esemény kezdete előtt a megkérdezettek háromnegyede tudott arról, hogy hazánk rendezi a világbajnokságot, Budapesten pedig, ahol a versenyek többsége lesz, tízből kilencen voltak e téren tájékozottak. A megkérdezettek 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy érdekli a vizes vébé és 39 százalék tervezi, hogy aktívan követi majd az eseményeket. Igaz, a többség csak a magyar érdekeltségű versenyekre – azon belül is leginkább az úszásra és a vízilabdára – figyel majd oda, van azonban egy 7 százaléknyi „kemény mag”, akik igyekeznek minden eseményt figyelemmel követni.

Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója kiemelte: a hazai közönség kifejezetten optimista, 93 százalékuk szerint a magyar sportolók eredményesen szerepelnek majd. „A többség legalább öt-hat aranyéremre számít. A szurkolók reményei szerint az éremtáblázaton is előkelő helyen, a megkérdezettek közel fele szerint az első három hely valamelyikén végzünk majd” – tette hozzá Kurucz.

A legtöbben természetesen Hosszú Katinkától várják az aranyat: több mint 90 százalék számít erre, de a szurkolók mintegy fele Cseh Lászlót és Gyurta Dánielt is látja lelki szemeivel a dobogó legmagasabb fokán. Az érmes helyezéseket illetően persze még nagyobb a magabiztosság: Cseh és Gyurta esetében az emberek több mint háromnegyede, Kapás Boglárka esetében kétharmada, Jakabos Zsuzsanna esetében pedig csaknem fele számít érmes helyezésre. Vízilabdázóinkkal szemben is komolyak a várakozások: a férfi pólósoktól minden harmadik, a nőktől minden ötödik szurkoló aranyat vár, arra pedig szinte senki sem gondol, hogy csapataink esetleg még a dobogóra sem állhatnak majd fel – szép számban vannak ellenben olyanok, akik szerint két aranynak is örülhetünk majd a Hajós Alfréd Uszodában.

Bár a megkérdezettek több mint egyharmada senkit nem tudott kedvenceként megnevezni a vizes vébé magyar résztvevői közül, az esemény iránt érdeklődők és azt aktívan követni szándékozók körében csak 11 százaléknak nincs favoritja. Legtöbbjüknek Hosszú Katinka a kedvence: a háromszoros olimpiai bajnok úszónőt a szurkolók 29 százaléka tartja elsőszámú kedvencének, míg a második legkedveltebb úszót, Kapás Boglárkát 12 százalék – igaz, a toplista második helyén nem ő, hanem a férfi pólóválogatott áll, 19 százalékkal. A kedvencek között ott vannak természetesen legeredményesebb férfi úszóink is – Cseh László és Gyurta Dániel egyaránt 8-8 százalékkal –, mint ahogy a Rióban váratlan bronzérmével és „sajtbureszes” nyilatkozatával is feltűnő Kenderesi Tamás (6%) sem hiányozhat a listáról. Utóbbi egyébként leginkább a fiatal hölgyek szívébe lopta be magát, míg Kapás Boglárka a férfiak körében örvend kimagasló népszerűségnek.

A kutatást az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. végezte 1000 fős mintán 2017 júniusában, a NetPanel válaszadói közösség segítségével. A kutatás mintája reprezentatív a 18-59 éves magyar lakosságra. A több mint 165 426 válaszadóból álló NetPanel a legnagyobb online panel az országban, amelyet vezető vállalatok és kutatócégek használnak célcsoportjaik megkérdezésére.

 

Facebook
Twitter
LinkedIn
Takács Gergely további cikkei

Grafikus pozíció

  GRAFIKUS DIZÁJNERT keresünk bővülő csapatunkba, változatos feladatokhoz, teljes (napi 8 órás) munkaidőben. Csatlakozz te is Magyarország vezető online piackutató cégéhez! ELVÁRÁSOK: – Jártasság

A hónap kreatív kampánya | Harmadszor

Kötelezően most is leírjuk, hogy a kampány kiválasztása szubjektív szempontok alapján történt. Nem kutattunk hozzá, csak kiválasztottuk szavazással melyiket szeretjük, hiszen számok, modellek és