A nők egyszerűbb szavakat használnak

nrc-default

Jelszó használat

Az internetező hölgyek közel egyharmada mindössze egy egyszerű szót vagy számsort használ levelezésének védelmére. A férfiak 4%-a viszont a jelszavát sem tudja, mert azt a számítógépe memóriájára bízta.

A nők egyszerűbb szavakat használnak „Még a legkiválóbb vírusirtó használata mellett sincsenek biztonságban a felhasználók adatai és személyes dokumentumai, ha azokat egyszerű, könnyen feltörhető jelszavakkal próbálják védeni” – nyilatkozta Kiss Zoltán Gergő, az ESET magyarországi képviseletének vezető tanácsadója. A NOD32 vírusirtót gyártó cég ezért kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a felhasználóknak segítséget nyújtson a biztonságos számítógép használathoz. Az ESET megbízásából az NRC által januárban elvégzett kutatás bizonyította azt a vélekedést, hogy a magyar felhasználók jelentős része könnyen feltörhető jelszavakat használ levelezésének védelmére.

A legegyszerűbb jelszavakat a nők alkalmazzák. 27%-uk szimpla számsort vagy betűsort – mint a „levelezes” vagy az „123456” – használ jelszóként, míg férfiak esetében ez az arány 19%. Ugyanakkor a férfiak 36%-a már betűket és számokat (például „sanyi1982”, „baba12”) is alkalmaz jelszavában, míg a nőknek csak 31%-a teszi ezt meg. Kis- és nagybetűket a nők 18%-a, a férfiaknak pedig 24%-a használ.

„A jelszavak feltörésére alkalmazott technológia fejlődése miatt az ideális jelszó ma már 10-12 karakter felett van, és egyaránt tartalmaz számokat, illetve kis- és nagybetűket, valamint egyéb írásjeleket” – mondja Kiss Zoltán Gergő, aki szerint a „Sanyirolt456-B” vagy a „MamuciBrak35;” már a jobb jelszavak közé tartozik. A szakértő szerint ugyanakkor nehezen feltörhető jelszavakat jelentenek a kifejezések is, az „énelmentemavásárbafélpénzzel” vagy a „jajdeszeretemamákostésztát” hosszúságánál fogva szintén az erős jelszavak közé tartozik. A kutatás eredménye szerint ilyen kifejezéseket a férfiak 3%-a, míg a nők 6%-a használ adatainak védelmére. A hölgyek emellett emlékezőképességüket tekintve is megelőzik az urakat, mivel míg mindössze 2%-uk nyilatkozott úgy, hogy nem tudja a jelszavát, mert azt a gép tárolja, a férfiaknak 4%-a állította ugyanezt.

Veszélyes jelszavak

Az ESET magyarországi képviseletének megbízásából 2011 januárjában végzett felmérés szerint a hazai internetezők egyharmada csak betűk és számok kombinációját használja jelszavában. A többi korcsoporthoz képest a 18-29 évesek nagyobb arányban használnak kitalált szavakat („lianwer”, „gianron”), kifejezéseket adataik védelmére, míg az 50-69 közötti korosztály inkább tart elegendőnek egy egyszerű szót vagy számsort.

A budapesti lakosokra és a felsőfokú végzettségűekre jellemzőbb a kis és nagybetűk kombinált használata, míg a fővárosiakhoz képest a községekben lakók közül kétszer annyian választanak nehezebben feltörhető kifejezéseket adataik védelmére.

Az NRC által végzett piackutatás a magyar internetezők véleményét vizsgálta online kérdőíves felmérés segítségével, többszörösen rétegzett, véletlen mintavétellel. A minta reprezentatív a 18-69 év közötti, legalább heti rendszerességgel internetezőkre nem, korcsoport, végzettség és lakóhelytípus szerint.

Még több kutatási eredmény internet témában itt.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
Az omnibusz szerepe és előnye a piackutatásban

Az omnibusz szerepe és előnye a piackutatásban

Az omnibusz kutatások kulcsfontosságúak a piackutatásban, mivel lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy gyorsan és költséghatékonyan szerezzenek be releváns piaci információkat. Egy omnibusz kutatás