Két év alatt 2 millió álláskereső az interneten

kurucz-imre

A felnőtt internetezők 48 százaléka, vagyis több mint 2 millió ember fordult az online álláskereső oldalakhoz 2011 óta. A munkatapasztalatot a többség fontosabbnak tartja a végzettségnél, utóbbinak inkább az idősebb korosztály tulajdonít nagyobb jelentőséget – derül ki az NRC Marketingkutató felméréséből, amelyet az internetes álláskeresési szokásokról készített. A kapcsolati tőke erejében ugyanakkor életkortól függetlenül mindenki egységesen hisz.

Az 1500 fő megkérdezésével végzett kutatás szerint a munkatapasztalat mellett a magabiztos fellépés és a jó megjelenés a legfontosabb egy-egy állás megpályázásakor, de még az önéletrajz rendezettsége is többet nyom a latba, mint a megszerzett végzettség – utóbbi mindenhatóságában inkább az idősebbek hisznek, a fiatalok számára a diploma már kisebb érték, hiszen korosztályukban magasabb arányban találkoznak szintén diplomás versenytársaikkal.

A nyelvtudást a többség fontosnak érzi, ennek ellenére csak 56 százalék beszél legalább egy nyelvet minimum középfokú szinten, és az egyetemi-főiskolai végzettségűeknek is csupán háromnegyedéről mondható el ez. Jellemző, hogy az álláskeresők csak pár szót beszélnek angolul, mindössze egynegyedük angoltudása éri el a középfokú szintet; a németül beszélők aránya 14 százalék.

Az álláskeresés egyre inkább az internethez kötődik. Bár jelenlegi állását a többség még inkább offline csatornákon – többnyire ismeretségi körén keresztül – találta, a jövőben egyre többen számolnak az online keresőkkel, elsősorban azok hatékonysága miatt. A legismertebb és leglátogatottabb álláskereső portál a Profession.hu; itt regisztráltak a legtöbben az elmúlt két év során. A Professiont jelentősen lemaradva követi a listán a cvonline.hu, az expressz.hu, a workania.hu, a jobline.hu és a jobinfo.hu

Az interneten állást keresők több mint egyötödének van felsőfokú végzettsége – körükben kiemelkedően magas a közgazdászok és a mérnökök aránya, holott a közvélekedés szerint az utóbbiakból hiány van az országban. Az álláskeresők is úgy vélik, hogy az informatikai mellett a műszaki és a pénzügyi diploma a legkeresettebb, szemben az agrár és a természettudományi végzettséggel, amelyeket a legkevésbé tartanak versenyképesnek.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
IMR - Instant Market Research - az online piackutatást támogató komplex rendszer|chatszoba|||||

A KORLÁTOK LEBONTÁSA

Ma már tényleg szinte mindent az interneten intézünk – miért épp a piackutatás lenne kivétel? Elérhetőek olyan komplex kutatási platformok, amelyek tökéletes terepet biztosítanak a fókuszcsoportok, mélyinterjúk online térbe költözéséhez – az NRC által fejlesztett Instant Market Research (IMR) épp egy ilyen kutatási szoftver.

Online vásárlás: férfiak és nők

ONLINE VÁSÁRLÁS: NŐK ÉS FÉRFIAK

Az online vásárlások trendjeit az NRC a 2000-es évek eleje óta vizsgálja. A 2018 első negyedévében indított, célzott E-Commerce Tracking kutatásunkban az e-vásárlók költése mellett az attitűdöket és elvárásokat is rendszeresen nyomon követjük. Ezúttal a férfiak és nők közötti különbségekre voltunk kíváncsiak.

Digi@Bank Monitor: külön is megvásárolható negyedéves elemzéseink (Digi@Bank éves előfizetőknek ingyenes)|Digi@Bank Monitor logo

PÉNZÜGYI TÉMÁK: A DIGI@BANK MONITOR 2019. ÉVI BULLETIN ELEMZÉSEI

Az NRC Digi@Bank Monitor pénzügyi és fintech elemzésének külön is megvásárolható Bulletin elemzéseit foglaltuk össze infografikán: szemezgessen főcímeinkből! Néhány érdekes idei hot topic ízelítőnek: lakáskassza, LTP, hitelezés, kölcsönök, online áruhitel, QR-kód, online hitelesítés