Két év alatt 2 millió álláskereső az interneten

kurucz-imre

A felnőtt internetezők 48 százaléka, vagyis több mint 2 millió ember fordult az online álláskereső oldalakhoz 2011 óta. A munkatapasztalatot a többség fontosabbnak tartja a végzettségnél, utóbbinak inkább az idősebb korosztály tulajdonít nagyobb jelentőséget – derül ki az NRC Marketingkutató felméréséből, amelyet az internetes álláskeresési szokásokról készített. A kapcsolati tőke erejében ugyanakkor életkortól függetlenül mindenki egységesen hisz.

Az 1500 fő megkérdezésével végzett kutatás szerint a munkatapasztalat mellett a magabiztos fellépés és a jó megjelenés a legfontosabb egy-egy állás megpályázásakor, de még az önéletrajz rendezettsége is többet nyom a latba, mint a megszerzett végzettség – utóbbi mindenhatóságában inkább az idősebbek hisznek, a fiatalok számára a diploma már kisebb érték, hiszen korosztályukban magasabb arányban találkoznak szintén diplomás versenytársaikkal.

A nyelvtudást a többség fontosnak érzi, ennek ellenére csak 56 százalék beszél legalább egy nyelvet minimum középfokú szinten, és az egyetemi-főiskolai végzettségűeknek is csupán háromnegyedéről mondható el ez. Jellemző, hogy az álláskeresők csak pár szót beszélnek angolul, mindössze egynegyedük angoltudása éri el a középfokú szintet; a németül beszélők aránya 14 százalék.

Az álláskeresés egyre inkább az internethez kötődik. Bár jelenlegi állását a többség még inkább offline csatornákon – többnyire ismeretségi körén keresztül – találta, a jövőben egyre többen számolnak az online keresőkkel, elsősorban azok hatékonysága miatt. A legismertebb és leglátogatottabb álláskereső portál a Profession.hu; itt regisztráltak a legtöbben az elmúlt két év során. A Professiont jelentősen lemaradva követi a listán a cvonline.hu, az expressz.hu, a workania.hu, a jobline.hu és a jobinfo.hu

Az interneten állást keresők több mint egyötödének van felsőfokú végzettsége – körükben kiemelkedően magas a közgazdászok és a mérnökök aránya, holott a közvélekedés szerint az utóbbiakból hiány van az országban. Az álláskeresők is úgy vélik, hogy az informatikai mellett a műszaki és a pénzügyi diploma a legkeresettebb, szemben az agrár és a természettudományi végzettséggel, amelyeket a legkevésbé tartanak versenyképesnek.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei

Repülés tekintetében az idősebbek vezetnek

A 18-69 éves internetezők 42 százaléka ült már repülőgépen, és 16 százalék azok aránya, akik utaztak már fapadossal. Repülés tekintetében az idősebb korosztály rendelkezik

Közös(ségi) játékélmények online

Hazánkban közel 2 millió ember, az internetezők 53 százaléka játszik legalább alkalmanként online játékokat másokkal. Bár alapvetően a fiatalokra jellemző tevékenységről van szó, az

Fontos az online marketing

Ön tájékozódik az interneten mielőtt nagy értékű terméket vásárol? Többségünk igennel válaszolna erre a kérdésre, de természetesen akadnak olyanok, akik még mindig ragaszkodnak a