A fiatalok számára fontosabb a Valentin-nap
A párkapcsolatban élők 21 százaléka mindig, 35 százaléka pedig esetenként megünnepli a Valentin-napot, és minden harmadik ember – különösen a hölgyek – számára fontos, hogy párja felköszöntse őt február 14-én.
Az NRC – 18-59 évesek körében végzett – kutatásából az is kiderül, hogy a fiatalok számára sokkal nagyobb jelentősége van ennek az ünnepnek: a huszonévesek több mint 70 százaléka ünnepli, míg a negyveneseknek már csak alig több mint fele, az ötveneseknek pedig mindössze 43 százaléka szokta legalább alkalmanként megünnepelni ezt a napot.
Az ünneplés legjellemzőbb formája az ajándékozás: háromból ketten valamilyen ajándékkal kedveskednek párjuknak, virágot minden harmadik ember ad vagy kap, és ugyanígy egyharmadnyi azok aránya, akik koccintással és/vagy vacsorával ünnepelnek.
Az egyébként a férfiak 21, a nők 32 százalékával történt már meg életében, hogy Valentin-napi üzenetet kapott egy titkos rajongójától; ilyen titkos vallomást pedig 28 százalék küldött már valakinek – ez utóbbi inkább a férfiakra jellemző.
Bár az adatokból is látszik, hogy a Valentin-nap sokak életében jelen van valamilyen formában, azt nem állíthatjuk, hogy egyértelműen pozitív a megítélése. Már azzal is csak a megkérdezettek alig fele ért egyet, hogy ez a nap a szerelmesek fontos ünnepe, de még ennél is kevesebben vannak, akik jó dolognak tartják a Valentin-napot – sőt, több mint 60 százalékot zavarja is a február 14-éhez kapcsolódó felhajtás.
Időről időre fellángol a vita azzal kapcsolatban is, hogy az idegenes hangzású Valentin-nap helyett inkább Bálint-napnak kellene hívni a szerelmesek ünnepét. Nos, a többség maradna az eredeti elnevezésnél: 65 százalék számára a Valentin-nap elnevezés szimpatikusabb, ráadásul az ünneppel leginkább azonosulni tudó huszonévesek körében 85 százalék szavaz erre az elnevezésre.
A kutatást az NRC Kft. végezte 1000 fős reprezentatív mintán (18-59 magyar lakosság) a Netpanel válaszadó közösség segítségével