Lezárul a Pandémia Index kutatásunk, két évvel az első hullám kezdete, a karantén magyarországi bevezetése után.

Nem folytatjuk tovább, de nem azért, mert a Covid teljesen eltűnt. Az ukrajnai háború kitörése óta várakozásaink, jövőképünk, aggodalmaink már nem annyira Covid és hatásai körül forognak, így amit mérünk, az már nem erről szól. Egyik baj most elfedi a másikat.

Ideje hát ezt a történetet lezárnunk, remélve, hogy nem lesz újabb újabb epizód – vagy ami még rosszabb: évad.

Mindezt egyrészt egy grafikus összefoglalóval tesszük. Másrészt pár, általános gondolattal. A számmisztika bűvöletében legyen ez most hét gondolat. Annyi, ahány feje a sárkánynak van.

 

NRC covid tracking
NRC Pandémia történet legfontosabb fordulatai

1. Hittünk az előrejelzéseknek. Jobban is, mint a tapasztalatainknak.

A járvány-várakozások végig nagyon dinamikusan alakultak, és jól követték a médiában elhangzó adatokat és belengetett várakozásokat. A tényleges járvány-érintettséggel azonban nem volt ilyen szoros összefüggés, azaz simán voltunk optimisták olyankor is, amikor környezetünkben sok betegről tudtunk.

2. Támogattuk a Pandémia okozta intézkedéseket.

Bár a járvány alatt sok hang volt hallható, amelyek az intézkedések szükségtelenségéről szóltak, valójában szinte mindvégig kisebbségben voltak az intézkedések enyhítését pártolók, a mérleg inkább a szigorítást pártolók felé billent, a legtöbben pedig jellemzően elfogadták az éppen aktuális korlátozásokat.

3. Az oltatlanok tömege megbonthatatlannak látszik

A vakcina kapcsán egyértelműen megoszlik a társadalom: 2021. közepére nagyon gyorsan kialakult egy oltottsági arány, amely utána nem volt képes érdemben tovább növekedni. A társadalom negyede mereven elzárkózik az oltás elől.

4. Az egzisztenciákra sokkhatást jelentett 2020 elején a járvány, de ez nem maradt tartós.

Egyszerre viszonylag sokak szembesültek jövedelemcsökkenéssel vagy kieséssel. Ez ugyanakkor kizárólag a Pandémia elején volt jellemző, és a legtöbbek esetében néhány hónap alatt rendeződött a helyzet.

5. A megtakarításokat nem érintette jelentősen a Covid.

A lakosság megtakarítási képességére és készségére csekély mértékben hatott a Covid, semmiképpen sem rontotta le jelentősen. A jövedelemkiesés az alacsonyabb jövedelműeket érintette inkább, ahol a megtakarítási potenciál eleve kisebb.

6. A gazdasági válság tudata végig fennmaradt a Pandémia időszaka alatt

Annak ellenére, hogy a Covid első pár hónapja után közvetlenül már keveseket érintett gazdaságilag a járvány, a válság-tudat csak nagyon kevéssé csökkent, sőt, az időszak vége felé az inflációs várakozások erősödése borúsabb képet festett.

7. Az első pár hónap ügyintézésben, vásárlásban látott markáns változásai után a preferenciák már nem módosultak tovább

A raktározásra, felhalmozásra való törekvés időleges volt. 2020 második fele után az ügyintézési csatornák preferenciájában sem láttunk változást, az újabb járvány-hullámok a személyes ügyintézés preferenciáját már nem csökkentették tovább.

 

Tovább információért ide érdemes kattintani!

Ha saját tracking kutatást szeretne indítani, akkor az NRC omnibusz. kutatások is segítik költséghatékony adatfelvételt.

ONLINE KUTATÁST, ÁRAJÁNLATOT SZERETNE? VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT ÉS MINDEN KÉRDÉSÉRE ÖRÖMMEL VÁLASZOLUNK!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Molnár Zoltán további cikkei

Hogyan éltük meg? A pandémia bő egy éve

Tavaly novemberben tekintettük át utoljára, nagyobb ívű kitekintéssel a Pandémia Hangulat Index eredményeit. A járvány sajnos nem ért véget akkor, így történetünk is folytatódik. Hogyan is látjuk a kutatásunk szemüvegén keresztül az azóta eltelt időszakot?