Hat tipikus életpálya jellemző Magyarországon

Nincs már általánosan követendő értékrend: a magyar lakosság jellemzően hat eltérő modell alapján éli az életét – derült ki abból az egyedülálló életút-szegmentációs kutatásból, amit a Groupama megbízásából az NRC készített 2016 augusztusában. A biztosító egy rendhagyó, egynapos kiállítás keretében ismertette az eredményt. A rendezvényen Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója elmondta: a hat modellt tradicionális, vagyontalan, páros, értelmiségi, építkező és idealista életívnek nevezték el.A tradicionális és a vagyontalan életút csak az anyagi lehetőségekben tér el egymástól, de mindkettő inkább az idősebb korosztály sajátja, és évtizedekkel ezelőttről ismert életmodell.  Az értelmiségi út a tanulmányok későbbi befejezését, későbbi házasságkötést, gyermekvállalást, de jobb anyagi lehetőségeket jelent. A páros életív a mai harmincasok útja, ami korai összeköltözéssel és közös egzisztencia-teremtéssel jár. Az építkező típusúak pedig nagyon korán tartalékot képeznek céljaik érdekében, ezzel párhuzamosan azonban kitolódik esetükben a nagy életesemények ideje.További részletek a Groupama honlapján:A mai fiatalok szüleiknél 10 évvel korábban kezdik el az öngondoskodást

Facebook
Twitter
LinkedIn
Beszélgessünk!

Írj vagy hívj fel és választ adok kérdéseidre

Segítünk abban, hogy a piackutatás egy gyorsan megtérülő befektetés legyen!
Klenovszki János további cikkei
Facial Recognition Software az NRC-től|||

Sajtótájékoztató – Facial Recognition Software

Az NRC Kft a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs alapból biztosított támogatásból, kutatás-fejlesztési projektet valósít meg a „Mikro- és Kisvállalkozások Innovációs Tevékenységének Támogatása” pályázati

|||||

Egy jó társas?

A digitális kor játszási szokásainkat is alaposan átalakította, de téved, aki azt gondolja, hagyományos társasjátékot játszani ma már idejétmúlt dolog. A tradicionális társasjáték egyfajta